2011. 12. 27.
Bőség és tanácstalanság (Top 2011)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ahogy közeledett az év vége, úgy lettem egyre biztosabb abban, hogy 2011-ben már megint nem fogok tudni egyetlen olyan lemezt sem kiemelni, amelyik úgy istenigazából belendítette volna a dobhártyáimat. Nagyszerű koncertek terén viszont tobzódtam, még soha ilyen sok buliba nem jutottam el, mint ebben az esztendőben.

Bár egészen tekintélyesnek tűnhet a lenti lista, meg kell hagyni: 2011 nem az átütő lemezek éve volt. Fodorpe kollégával már úgy egy jó másfél hónappal ezelőtt gondolkodni kezdtünk azon, hogy mely albumok ütöttek a legnagyobbat, de igazából csak tanácstalanul vonogattuk a vállunkat, hogy bizony nem került elénk semmi olyasmi, amiért feltétlenül tűzbe tennénk a kezünket egy esetleges katasztrófa során. Persze ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy lehet bennünk van a hiba: talán mi változtunk, nekünk lettek nagyobbak az igényeink, vagy pont elkerültek minket a valódi mesterművek.

De azért az is igaz, hogy akad néhány figyelemreméltó darab: a Crowbar, az Omega Massif, az Ocoai, a Rotten Sound, a Weedeater kitettek magukért, mint ahogyan a számomra eleddig ismeretlen Drawers, Huldra, Industries of the Blind, The Wisdoom négyes is izgalmas perceket szerzett, a legtöbb esetben azért mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy hiába szép mindez, már minden téma ismerős máshonnan.

*shels: Plains of the Purple Buffalo
Angertea: Distrust EP
Cliff Martinez: Drive (filmzene)
Crowbar: Sever the Wicked Hand
Drawers: All is One
Elder: Dead Roots Stirring
Emmure: Speaker of the Dead
Fister: Bronsonic
Huldra: Signals of the Void
Industries of the Blind: Chapter 1 – Had We Known Better
Khuda: Iecava
Necrophagia: Deathtrip 69
Ocoai: The Electric Hand
Omega Massif: Karpatia
Room of the MAD Robots: The Universe is Indifferent EP
Rotten Sound: Cursed
Suicide Silence: The Black Crown
The Wisdoom: The Wisdoom EP
Weedeater: Jason... the Dragon
Will Haven: Voir Dire

Felmerülhet néhányakban, hogy mi a helyzet a Mastodonnal és a Machine Headdel: nos, néhány kósza kísérlet után egyikőjük lemeze sem fogott meg túlzottan, így azóta nem próbálkoztam velük. De mivel mindkét csapat olyan számomra, hogy stúdiókiadványaik csak jóval később érnek be nálam, így idővel még az is lehet, hogy kirobbanthatatlanok lesznek a lejátszómból. Most viszont még képtelenek beverekedni magukat oda.

Koncertek terén viszont nem panaszkodom, soha ennyi buliban nem jártam még, mint 2011-ben, s azok zömmel tetszettek is. Scott Kelly A38-as merengése, a Weedeater és a Zoroaster lehengerlő aprítása, a Rosetta, a Khuda, a Wovenhand és a Trial katartikus performansza, a lazulás a Kyuss Lives!-zel és a Karma To Burnnel, vagy a Slayer és a Mastodon hegyaljás showja mind-mind örök emlék marad (főleg a Weedeaterrel töltött este). Más műfajból pedig élmény volt látni az Erik Truffaz Quartetet és a Belleruche-t. Magyar bandák esetében a pozvakowski., a Rosa Parks, a Haw, a Magma Rise, a Hatred Solution, a Fiktív, az Angertea és a Room of the MAD Robots nyújtott kiemelkedőt. A Vágtázó Halottkémek, az Ulver és a Premonition 13 ellenben némiképp csalódást okozott.

És hogy jövőre mit várok? Már most lehet tudni néhány izgalmasnak tűnő koncertről (Kerretta, Rotten Sound, The Chariot, If These Trees Could Talk, Rosetta), és biztosan lesz még jó pár hasonló finomság. Lemezek terén jó lenne hallani valamit a Cult of Lunától, a Downtól, a Neurosistól, a Black Sheep Walltól, a Time to Burntől, a Tooltól, meg a fene tudja. A legnagyobb óhajom viszont minimum egy(-kettő-három...) Neurosis-koncert lenne.
 
downer
Kulcsszavak: lista

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés