2012. 01. 20.
Gipsz Jakab – maga a Sátán (Martin James: Dave Grohl)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gipsz Jakab – maga a Sátán (Martin James: Dave Grohl)
A Washington DC-beli punk hardcore színtérről érkező Dave Grohl a Nirvana dobosaként vált ismertté világszerte. De ki emlékszik már erre, hiszen több mint 16 éve a Foo Fighters frontembereként énekel és gitározik, tavaly már a hetedik stúdióalbumuk jelent meg, miközben fesztiválok nagyszínpadjai előtt tízezres nagyságrendű embertömeg csápol nekik. Ha nem is „brit tudósok”, de egy brit zenei újságíró vette górcső alá Grohl évtizedes kreatív tevékenységét.
 
Ezt nevezem én kulturális újság-, azon belül zenei szakírásnak. Ilyen Magyarországon nem létezik. Mert bár vannak profi kulturális szakíróink, akik alkalomadtán zenei tárgyú cikkek által is megvillannak, valójában zenekritikai művek a popzene területéről nem születnek. A jazz, vagy a komolyzene terrénumán igen, hogy legnyilvánvalóbb személyre utaljak: Fáy Miklós.
 
Martin James, aki az 1990-es években a brit (azóta már a NME-be beolvadt) Melody Maker újságírójaként kellő háttéranyag és ismereti tőke birtokában, 2002-ben egy, a Prodigyről szóló könyv révén már letette a névjegyét a minőségi zenei-kulturális újságírás asztalára, 2007-2008-ban megírt kötetében Dave Grohl zenei karrierjén keresztül mutatja be az amerikai és a brit zenei szcénák egy talán nem annyira ismert szeletét. James többször beszélgetett Grohllal a pályája különféle állomásán, ismeri, szereti azt a zenei közeget, ahonnan az énekes-gitáros-dobos merít, kedveli Grohl szerzeményeit, ugyanakkor(!), s ezért ajnározom annyira a szubkultúra-történeti, kulturkritikai, monografikus igényű könyvet, mert igazi kritikusként, újságíróként pár lépést hátrálva tárgyától szélesebb kontextusban, szeretve tisztelete ellenére is kritikusan tudja szemlélni alanyát és annak munkásságát. Sőt, nem egyszer reflektált szociokulturális pallérozottságáról is tanúbizonyságot tesz. 
 


Emellett a kötet felépítése is nagyon arányosra sikeredett. A 10 fejezet az éppen kellő, szerény életrajzi adatok elszórt ismertetése mellett elsősorban a zenei alakulástörténet mentén halad. S habár a könyv címadó hőse Dave Grohl, valójában a szemléletformák bemutatása az igazán érdekes egy személyes élettörténethez kötve. Az első fejezet talán a legérdekesebb, ahogy ezt a kötet három blurbje közül kettő meg is erősíti: mind a The Guardian, mind a Kerrang! recenzió-idézete a 80-as évek Washington DC-beli harDCore punk szcéna alapos és szakavatott bemutatását emeli ki. (Számomra teljesen ismeretlen volt ez a világ, sokat okosodtam általa.) A 2. és 3. fejezet a Nirvana-sztorit meséli el, pont annyi hangsúllyal és terjedelemben, amennyi szükséges azok számára, akik maguk is megtapasztalták a 90-es évek első felének történéseit. Persze itt most érdekes lett volna, ha össze tudom hasonlítani a James által is sokat idézett Everett True, magyarul is olvasható Nirvana-könyvével (Cartaphilus, 2009, ford. Stefanovits Péter) az adott részt, de érdeklődés hiányában nem olvastam a The True Storyt. (Igen, a Nirvana zenéje iránt teljesen közömbös voltam, vagyok, a Foo Fighters muzsikája sem érintett meg sohasem, Grohl személye, éppen bizonyos outsider vonásai miatt viszont érdekelt…) Innentől aztán a fő vonal a Foo Fighters, bár nem meglepő módon éppen a különböző projektek (Scream, QOTSA, Them Crooked Vultures) és egyéb tevékenységek (vendégszereplések, filmzeneszerzés, filmszereplés: talán emlékeztek a Tenacious D in The Pick of Destiny (2006) Jack Black fémjelezte alkotásra, magyarul: Tenacious D, avagy a kerek rockerek – Grohl itt a Sátánt alakította) a valóban figyelemreméltóak – a Probot természetesen külön fejezetet is kapott. James még – plusz poénként – minden fejezethez, afféle mottóként dobos vicceket illesztett, amelyek Grohl személyisége megítélésében is állandó ironikus, önreflexív hivatkozási pontok.
  
 Dave Grohl A végzet pengetője c. filmben

James dolgozatának értékét növeli az idézett források, hivatkozások jelölése, s szintén a kiadás mellett szól, hogy Grohl zenei munkásságának aktualizált diszkográfiája is böngészhető mellékletként. A brit újságíró szövegének egyetlen kudarca az egyes lemezek tartalmi ismertetője, itt beletörik a bicskája az elemzésbe, nem tudja szavakkal visszaadni, körülírni az egyes számokat (talán nem is lehetséges), az olvasó unottan továbblép a szövegben.
 
A magyar kiadás kapcsán némi ambivalenciáról is szót kell ejtenem. A fordítás jó, bár kissé darabos, helyenként nagyon is ötletes az átültetett szóhasználat (pl. „nyámnyila”), máskor viszont kevésbé, s itt lett volna hasznos egy alaposabb szerkesztői, szöveggondozói munka a gördülékenység fokozása érdekében. Szőrözésnek tűnik, de szerintem – arcba lógó haj ide vagy oda – a frizura leginkább keretezi az arcot, nem borítja, ahogy mindjárt a könyv második mondatában olvasható: „Öblös pajesz és dzsigolós frizura borítja vékony, finom arcát…”
 
James tiszteli, szereti Grohl személyiségét, kedveli zenéjét, ugyanakkor árnyaltan, több forrásból, több véleményt idézve igazából diskurzív térbe helyezve rá tud mutatni, hol implicit, hol nyílt módon az ambivalenciákra, ami egy világhíres hétköznapi ember, egy közepesen tehetséges, de szorgalmas sztárt, jelen esetben egy hiperaktív dalszerzőt jellemez.
 
 Dave, Lemmy, Wino

James persze mindig nagyon szimpatikusnak és tehetségesnek titulálja a munkamániás Grohlt, de a zeneművek tükrében, jelentőségében, a könyvből kiolvashatóan kicsit értetlenkedve áll a világméretű elismertség és siker előtt, nehezen tudja (nem is akarja) feloldani az undergroundból érkezett, az undergroundot istenítő, ugyanakkor a mainstream sztárságig jutó, abban élő Grohl kettősségét, a zeneszerzői középszerűség megannyi megnyilvánulásai között nem igazán tud felmutatni semmi átütőt.
 
A címben is jelzett köznapiság, mindennapiság, behelyettesíthetőség(?), „srác a szomszédból” attitűd igazán a Foo Fighters jellemzésekor érhető tetten, amikor „a mindennapok Gipsz Jakabjai”-ként utal rájuk, szinte lemondóan, viszont ebből a kategóriából Grohlt kiveszi, különösebb indok nélkül: „Ő már azon a szinten tart, amit vélhetően nagyon kevesen fognak csak tudni elérni. Legalább annyira boldog a magánéletben, mint amennyire sikeres a munkájában és a kreatív világaiban.” (236. o.) 
 


A hétköznapiság (kvázi arctalanság) mint kitűnési lehetőség, a sztársággal járó anyagi és kreatív függetlenség elérése, a középszer mennybemenetele? – talán ekként lehetne jellemezni mind személyiségként, mint zenei munkássága révén a Martin James által elénk vetített Dave Grohl-alakot. Személy szerint egyet tudok érteni vele. S ez már privát vélemény: a Nirvana média tükrözte valósága pusztán egy hosszú hajú háttérembert aposztrofált, aki éppen Kurt Cobain egekig növelt, mindent elborító jelenléte miatt tudott szimpatikus lenni; a Foo Fighters evvel szakítani kívánó hozzáállásbeli, zenei karaktere továbblendítette e kedveltséget, de valljuk be, a vicces videoklipek képi világán túl egy hang nem sok, annyi sem rögzül az FF dalaiból, finomkodó popzene ez a javából – elalváshoz. A Probot persze metálos szemmel kitűntetett figyelemmel követett vállalkozás, de lássuk be, azon túl, hogy Grohl „C”-oldalas számokat tud írni különféle metálzenekarok stílusában, s a nevére különféle ikonok sorakoznak föl énekelni, nem teljesítmény. Felejtősek a számok, de saját tapasztalat, hogy ha együtt látom zenélni őt Lemmyvel, Winóval, Slashel, Josh Homme-mal, vagy Jack Blackkel nyomják a Back In Blacket, akkor Dave kb. egy színpadra kapaszkodott rajongónak tűnik mellettük, mögöttük. Ez a rajongói attitűd Martin Jamesnél is hangot kap, többnyire Dave egyik erényeként. 
 


Összetett személyiségtérkép, kortárs zenetörténeti körkép, értő elemzés – ez a könyv; mindemellett számos újrahallgatási, -nézési lehetőség felvillantása Dave Grohl „részvételével”. Nekem például a Smells Like Teen Spirit és a Come As You Are videoklipje mellett Al Weird Yankovich Smells Like Nirvana paródiájának ismételt megnézése kacagtató élmény volt. Nagyon jó volt látni a Lemmyvel együtt zenélő Winót a Shake Your Blood klipjében, de a sláger Learn To Fly FF-klip jelenetei is nevetésre ingereltek. Végighallgattam újra a Probot albumot, de maradandó pillanat azóta sem került rá.
 
Ajánlott olvasmány! Dave háttérzenéi kiválóak hozzá.
 
RIP
 
Martin James, Dave Grohl – Nirvana, Foo Fighters és egyéb kalandok
[Martin James, Dave Grohl: Foo Fighters, Nirvana & Other Misadventures
Fully revised & updated in 2009]
Budapest, Silenos Kiadó, 2011.
Ford. Szente Thomas
250 o., 2800 Ft
www.silenos.hu
 
www.foofighters.com
 
A NME kedvenc Dave Grohl-fotográfiái itt.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés