2012. 01. 30.
Délibábos Bauhaus (Moholy-Nagy: Like Mirage)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Délibábos Bauhaus (Moholy-Nagy: Like Mirage)
A fény (és az árnyék) művésze, az európai és az amerikai Bauhaus kiemelkedő és nagyhatású mestere. Konstruktőr, festő, kísérleti filmes… Nem, nem a Ludwig múzeumbeli kiállítás jelentősen megkésett beszámolója olvasható alább. Bár bizonyos értelemben tárgyunk is káprázatos műalkotások sorozata: látvány helyett viszont hangképletek sorjáznak, önmagukon túl mutatva, oda-vissza vetítve művészeti ágak között. A Bay Area környéke ma is zenétől hangos.
 
Hogy mit keresett Weisz László Chicagóban? Nyugalmat. Minden bizonnyal. Bár ekkor már régen Moholy-Nagy Lászlónak hívták, és Walter Gropius segítségével az amerikai New Bauhaus mozgalom/irányzat/gondolkodás-/szemléletmód egyik vezéralakja volt. Haláláig vezette az általa itt alapított School of Design intézetet, később főiskolát.
 
Hogy mit keres Moholy-Nagy San Franciscóban, pontosabban Bay Area környékén? Nem, nem thrash zenekaroknak készít borítókat, vagy látványterveket… Köze nincs a metálhoz. Annál inkább a hang-szín-képekhez. Meg a 70-es évekbeli szintetizátoralapú, pszichedelikus krautrock zenékhez, amit vicces módon ma post-rocknak (is) hívnak. Mert ez egy New Age-leszármazott zenei trió, akik tiszteletből vették föl a méltán híres magyar művész nevét.
 
Az ember keresgél a világhálón: jé, ez meg mi, Wino név alatt egy duplalemez A Bottle of Pills with a Bullet Chaser címmel… na, így kerültem a Temporary Residence Limited kiadó honlapjára, s persze, hogy ez a Wino nem az a Wino, ez egy louiseville-i elektronikus muzsikát játszó banda volt a 90-es években. Viszont a katalógusban ott figyelnek a szeretve tisztelt japán Mono különféle albumai (a kiadó bakeliten is folyamatosan megjelenteti a lemezeket!), s nini: Moholy-Nagy, nézzük csak… szóval ekként. (A kiadó portfoliójában található egy Bellini nevű olasz formáció is… Soroljunk csak föl pár világhíres művészt, aki névadójaként szolgál(t) zenekaroknak: S. Dalí (Dali’s Dilemma), M. Rothko (Rothko), M. Chagall (Chagall), W. Shakespeare (Shakespeare’s Sister), A. Vivaldi (Vivaldi – egy futó emlék a 80-as évek magyar metál mezőnyéből…) stb. – kommentként várom a sor bővítését!)
   
Mivel egyáltalán nem ismerem ezt a zenei színteret, meglepve olvastam, hogy a triót alkotó zenészek közel világhíresek (nemcsak Soroksáron), korábban a Tarantel nevű formációban már közösen is letették a névjegyüket a post-rock piacon, de különféle saját projektjeikben, zenekarjaikban (The Drift, The Alps, Lazarus stb. – többségüknek a TRL a kiadója) is. A Moholy-Nagyban (a berlini művészeti életben is részt vevő) Jefre Cantu-Ledesma (multi-instrumentalista), Danny Paul Grody (gitár) és Trevor Montgomery (bass) egyesítette erejét, hogy improvizatív ambient rockot játsszon, space-es, analóg szintetizátor-hangzással, akusztikus gitárokkal megpakolva, gépdobos alapokkal (a fellépéseken Damon Palermo segíti őket), a 70-es évek előtt (is) tisztelegve.
 
Anno egy Dysrhythmia/Rothko split (Fractures, 2007) kapcsán már volt alkalmam belehallgatni a mai kísérleti muzsikák eme örvényébe, s bevallom, borzadva hátráltam meg. (Nem a Dysrhythmiától, őket imádom.) A név keltette érdeklődésen túl a Moholy-Nagy játéka is vonzott az első belefülelés során, persze főleg az idegensége miatt, hiszen a fentebb sorolt jellemzők, stílusok egyike sem csábított el magával soha, sőt! Mindenesetre a Rothkóhoz képest ők jóval napfényesebbek, befogadhatóbbak.
 
Elszántaknak, időmilliomosoknak ajánlható az inspiratív magyar művész tevékenységének egyes momentumai és a zenekar első lemezének, netán élő fellépéseinek összevetése. (Ehhez bizonyára nekem is sokat segített volna, ha nyáron vagy ősszel veszem a fáradtságot, s elballagok a budapesti Lumuba, s megtekintem a Moholy-Nagy László: The Art of Light kiállítást.) Részint ez az intermediális kapocs adhatja a bay area-i brigád zenéjének értelmezhetőségét, mert bizony a vizuális effektusokra való ráutaltság, netán konkrét műalkotások megidézése nélkül hosszabb távon elég unalmas a hangkeltésük.
 
Az A. D. Foster jegyezte A bolygó neve: Halál [Aliens] könyvadaptációban Ripley a rehabilitációja első állomásaként a kórházban egy ún. szolidót lát/hall maga körül, egy virtuális/szónikus illúziót, hogy a sérült idegei rendbejöjjenek. No, ehhez hasonlónak érzékelem a Moholy-Nagy vizualitásra kihegyezett (ahogy a lemez címe is erre utal) kompozícióját, amely folyondárszerűen kapaszkodik s folyamszerűen árad. A zene kifejezetten idegnyugtató, így tudom elképzelni a meditatív muzsikákat, de ez azért jóval több tengerzúgásnál. Etűdszerű számok, mindenféle hanghatással, bugyborékolással, természetet utánzó természetellenes hangokkal, vokalizálás nélkül. Ám egy idő után kissé idegesítő ennyi pihentetés. Sőt, dühítő! Miközben hallgattam, Moholy-Nagy foto- és videogrammokat, fényképeket, fény és árnyék kompozíciókat nézegettem: az együttes befogadás már kevésbé járt ürességérzettel. (Ilyen esetekben írják általában azt a metálos firkászok, hogy "gyorsan betettem utána némi Suffocationt/Slayert/Cannibal Corpse-t" az egyensúly visszaállításához.)
 
Nem kellemetlen hallgatnivaló, laikusok számára is elérhető, ha pedig fölkelti a névadó iránt a figyelmes érdeklődést, kifejezetten hasznos.
 
RIP
 
Moholy-Nagy: Like Mirage
(Temporary Residence Limited, 2011. október)
10 szám / 45 min.
 
www.myspace.com/moholynagymusic
moholy-nagy.bandcamp.com
temporaryresidence.com
Kulcsszavak: Moholy-Nagy

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés