2012. 01. 31.
Pure Lamb of God metál – Lamb of God: Resolution
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pure Lamb of God metál – Lamb of God: Resolution
Az amerikai Lamb of God neve mára megkerülhetetlennek tűnik, a csapat maga saját stílusát egyszerűen csak pure american metalnak titulálja, ami annyi mindent jelenthet, hogy voltaképp nem jelent semmit. Húzós groove-ok, extrém riffek és ének, nyakatekert dobtémák, helyenként thrash-es fűszerezés, dalközpontú gondolkodás – ez jellemzi a hetedik lemezét publikáló Lamb of Godot, mely úgy tűnik, meglehetősen hű maradt korábbi anyagai irányvonalához.   

Noha az első pillantásra meglehetősen töménynek tűnő, 14 dalt tartalmazó album számos apró meglepetéssel szolgál, egészében és nagyjában nem tér el radikálisan a csapat eddigi munkáitól. Kényelmesen mozognak a középtemtó különböző változataiban, kedvelik a vad, zabolátlan verzéket és a nem azonnal ható, de fogós refréneket, csipetnyit ezúttal is merítenek a metalcore töredezett, szaggatott gitárjátékából.

A talán kevésbé egyértelmű, helyenként új elemek kellemesen színezik a Resolutiont. Ilyen a hatodik track The Number Six, mely a maga öt percével ugyan nem befogadhatatlanul nagyívű konstrukció, szépen kidolgozott, jazzes lüktetésű témái, kellemesen kidomborított bőgője (a basszusgitár végig hangsúlyosan és telten szól a lemezen) és a jazz-hatásokat némileg oldó, kerek-tágas refrénje nehezen megunhatóvá teszik. A nyitó Straight for the Sun egyetlen, lávaként hömpölygó, ultrasúlyos doom riffre épül, melyet Randy Blythe üvöltése koronáz meg – a maga lassú nehezékével tökéletes felvezetője az albumnak és közelebbről a remek ritmusokban gazdag, lüktető Desolutionnek. HC-s hatások és enyhén slayeres ízű harmóniák teszik sűrűbbé, emlékezetesebbé az egyébként sok helyről ismerős kompozíciót a Cheatedben; dallamos ének és ugyancsak emlékezetesen kivitelezett refrén, hangulatos gitár emeli ki az Insurrectiont a vége felé kissé laposodó (de azért egy-egy jól eltalált riffet vagy refrént mindig tartalmazó) felhozatalból. A záró King Me-t általában olyan epikus tételként jellemzik, mint ami a Lamb of God tartalékait, megújulásra képes potenciálját mutatja meg, és bár a női vokál, valamint a helyenként fokozásra épülő dal atmoszférája valóban érdekes, a valódi kísérletező kedv – az egyébként tényleg szinte hibátlan dal erényeit tekintve is – itt még háttérbe szorul a bevált stílushoz képest. Talán majd legközelebb.
 

Mindettől függetlenül – vagy mindeme sajátosságokkal együtt – a Resolution színvonalas metál anyag, különösebb elhajlások nélkül. A zenekar hallhatóan rendkívül magabiztos: mind az egyéni játék, mind az összhatás tekintetében profi lemezt publikáltak ismét (jóllehet a lemezanyagon belül is akad önismétlés, panelhalmozás). Alighanem korkép is a Lamb of God munkája: ilyen egy metál lemez 2012-ben. (És ezzel valóban nem sok mindent állítottunk.) A LoG kapcsán általában a Panterát szokták említeni hatásként, azonban ez csak felszíni kapcsolat, alaki hasonlóság néhány Dimebag-riffel és Pantera-groove-val, Anselmo orgánumával és előadói modalitásával. Rétegzettebben szemlélve azonban elmondható, hogy a LoG – a korai Panterával szemben és, úgy általában, a Pantera zenéjének az akkori metál szcénához való szubverzív, felforgató viszonyához képest – egyelőre nem írta fölül se saját vagy öröklött irányát, stílusát (valljuk be: a közeg, annak nyilvánossága és az ahhoz való viszony sem ugyanaz nyilván, mint 15-20 évvel ezelőtt), se nem törekedett átlépni saját magán. Talán nem is ez volt a cél, és még az is lehet, hogy így a jó mindenki számára. A maradandósághoz azonban elképzelhető, hogy később ennél valamivel többre lesz szükség.


Lamb of God: Resolution
Roadrunner, 2012.




 
Kulcsszavak: Lamb of God

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés