2012. 02. 20.
Koncertek a nagyszobából (Interjú Restár Milánnal, a Bálványvér Booking szervezőjével)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meglehet, hogy csak én gondolom így, de számomra a koncertszervezés valahogy mindig bonyolult, igen kemény és érdekes munkának tűnt. Éppen emiatt támadt az az ötletem, hogy megkeresek pár hazai szervezőt, mutassa be tevékenységét, ossza meg tapasztalatait. Első interjúalanyom a Bálványvér Bookingot egy személyben jelentő Restár Milán volt, akinek olyan bandák magyar fellépéseit köszönhetjük, mint például a Rosetta, a Khuda vagy a Callisto.   

Mi volt a célod, amikor belefogtál a szervezésbe, és mik a céljaid most?


Igazándiból nem volt célom, teljesen véletlenül kerültem bele a szervezésbe. Pusztán csak azt láttam, azokért a zenekarokért, amelyek számomra nagyon fontosak, mindig külföldre kellett utaznom, és szerettem volna itthon megnézni őket. Aztán egyszer láttam, hogy egy lengyel ügynökség kitette a Rosetta Európa-turnéjának hírét, amire itthon senki nem mozdult rá. Úgy voltam vele, egy próbát megér, írtam egy levelet, hogyha senki nem jelentkezne Magyarországról, akkor szívesen megcsinálnám. Innentől jött a többi, bekerültem egy olyan körforgásba, ahol folyamatosan jöttek a megkeresések, mivel látták, van itt is valaki, aki úgymond komolyabban foglalkozik ezzel.
Hogy mi a célom jelenleg? Jelen pillanatban annyi, hogy évi 10-15 bulit tudjak csinálni (nem feltétlenül nagy zenekarokkal), hogy ne kelljen abbahagynom.

Mit takar a Bálványvér Booking név? Illetve mi is az a Meridian Downstairs?

Tipikusan az az eset, amikor brahiból felveszel egy hülye nevet, és onnantól már nem tudsz vele mit kezdeni. Ez a Bálványvér egy mappa neve volt a számítógépemen, ahová különböző, internetről leszedegetett zenéket pakoltam, aztán amikor a lengyel szervező megkérdezte az első Rosetta-buli kapcsán, mégis milyen néven akarom elhozni őket, úgy gondoltam, ez mekkora menő lesz, úgyse érti senki. A legviccesebb az volt, amikor skinhead/náci-szervezőnek néztek ezzel a névvel.
A Meridian Downstairs pedig azért van mögötte, mert nagyon szeretnék csinálni egy kiadót, amely főleg kisszériás vinylekkel foglalkozna. Egy kiadó viszont csak a magyar piacból nem él meg, külföldre meg nem lenne értelme egy olyan nevű kiadóval menni, amit még kimondani sem tudnak, így hosszas kutatás után egy hasonlóképpen értelmetlen angol kifejezést találtam ki, amit betettem a Bálványvér mögé, hogy benne legyen a köztudatban. Aztán így maradt.

A hétköznapokon mivel foglalkozol, mert bizonyára nem a koncertszervezésből élsz?


Valóban nem. Próbálkoztam vele, de ez a kísérlet meglehetősen csúfos véget ért. 2010 tavaszán igyekeztem annyi koncertet leszervezni, hogyha azok jól sülnek el, akár működhetett is volna. Jelen formájában ez csak kiegészítő tevékenység, üzleti szemmel nem lehet ennyire underground dolgokat csinálni. Egyébként most azzal telnek a napjaim, hogy állást keresek, munkanélküli vagyok, mint oly sokan. Korábban egy boltban dolgoztam, voltam ipari alpinista is, de ennek nincs jelentősége, nem zenéhez kapcsolódik az, amivel a civil életben foglalkozom.

Anyagilag miképp tudod megoldani a koncertszervezést?

Kezdetben úgy tudtam, hogy amíg nem tanultam bele ebbe az egészbe, addig az összes spórolt pénzem ráment a folyamatra. Azóta viszont tudok olyan megállapodásokat kötni a zenekarokkal, hogy jó eséllyel nullára ki tudok jönni, illetve egyszer-egyszer becsúszik olyan buli is, hogy kvázi nagyobb nyereséggel zárok, amiből aztán lehet finanszírozni a többit. Ebből a szempontból a tavalyi Rosetta volt a legjobb, az egész évemet megmentette. De éppen ez a pénznélküliség az, ami miatt nem merek nagyobb bandákat elhívni, mert azokkal már jó pár száz eurós rizikót kellene vállalni, és ez most nem megy.


Vannak esetleg olyan pályázati pénzek, amelyeket egy koncertszervező igénybe vehet?

Vannak, de én igazából még sosem pályáztam. A nagy probléma az, hogy egy ennyire underground műfajban nagyon nehéz. Abban az esetben lehet, ha olyan fellépővel próbálkozol, akinek egy kicsivel nagyobb neve van, aki egy kicsit nagyobb tömegeket megmozgat, de ebben a műfajban még elmagyarázni is nehéz, mire kérném a pénzt. Hiába mondanék tíz zenekart, amelyek számomra nagyon fontosak, és koncertet szerveznék nekik, senki nem fogja tudni azon bulira ellátogató negyven emberen kívül, kik is ezek.
Egyébként követségeknél próbálkoztam, de nem vált be. Van egy szerb barátom, aki a svéd nagykövetségtől remek támogatásokat tudott kérni, amikor svéd bandákat léptetett fel Szabadkán. Én is írtam a svéd, az osztrák, a német, stb. követségnek, de ugyanaz volt a probléma: ennyire kicsi, kulturális szempontból úgymond jelentéktelen eseményeket nem nagyon tudtak/akartak finanszírozni.
Csak akkor lenne esély pályázni és nyerni, ha vagy nagyobb zenekarokkal próbálkoznék, vagy ha jobban megtanulnám, hogy kell pályázatokat írni és mik azok a helyek, ahol érdemes pályázni. A szervezés bürokratikus részéhez nem értek, abszolút DIY-szervezőnek tartom magam, aki egy nagyszobából, mániából intézi a dolgait. Nem tartom magam profinak és nem is szeretnék azzá válni. Szívem szerint egyébként minden bulim ingyen lenne, vagy becsületkasszás módon működne, nekem csak az a lényeg, hogy a zenekar ki legyen fizetve, és hogy mindenki jól érezze magát.

Pontosan mik is azok a területek, amelyekkel egy koncertszervezőnek foglalkoznia kell?


Az első lépés a megkeresés. Eleinte én kerestem meg azokat a zenekarokat, akiket szerettem volna látni. Nekem mindig is szempont volt, hogy csak olyan bandákat szervezek le, akiknek a koncertjére elmennék. Nem vállalok bérmunkát, nem dolgozom valakivel csak azért, mert azzal nyerni lehet. Eleinte nehéz dolgom volt, mert nem tudtam mit felmutatni, most már viszont inkább engem keresnek meg, mert bekerültem egy amolyan szervezői adatbázisba, ami alapján tudják, hogy van Budapesten még valaki, akinek lehet küldeni a megkereséseket. De persze ha látom azt, hogy olyan zenekar jár errefelé, akit szeretek és úgy érzem, normális körülmények között meg tudnám csinálni Pesten a bulijukat, akkor írok nekik.
Ezt követően klubot kell keresni, de persze az elmúlt pár év alatt már megtaláltam a jól bevált helyeket (Szabad az Á, Blog Music Club, Szféra, Dürer Kert és korábban a Trafik, valamint a Tündérgyár), kísérletezgetni már nem is nagyon szoktam, ezeket a helyeken érdeklődöm mindig.
Emellett még előzenekarokat kell leszervezni, de erre elég sok jelentkező van, így ez könnyebb. Illetve még a promózással kell foglalkozni (mostanság például a Facebook jól működik), aztán pedig lehet reménykedni, hogy valaki eljön.

Melyek ennek a munkának a legrosszabb és a legszebb részei?

Rossz része emberi és pénzügyi szempontból van a dolognak. Életem legrosszabb tapasztalata az volt, amikor egyik legkedvesebb zenekaromban emberileg csalódnom kellett: nagyon suttyó módon viselkedtek, amit több helyről is visszahallottam a turnéjuk során. A másik része pedig az anyagi probléma. Mikor elhozol egy zenekart, melózol rajta, aztán ott állsz a buli végén, hogy na most ebből mit hozol ki, hogy fizetsz ki mindent, a kezedet tördelve kell odamenned a zenekarhoz alkudozni, hogy az egyébként remek koncertért csak a megbeszélt gázsi egyharmadát tudod odaadni.
A legszebb része az, amikor jól sikerül egy koncert, amikor látom, hogy ott vannak húszan, ötvenen, nyolcvanan, százan, és mindenki örül. Nagyon jó barátságok tudnak kötődni, mind a közönség, mind a zenekarok soraiból.


Egy ideig szüneteltetted a tevékenységedet. Mi történt?

Elfogyott a szufla, mind anyagilag, mind szellemileg. Ekkor volt az a kísérletem, mikor két hónap alatt megcsináltam minimum heti két bulit. Borzalmasan sikerültek: egyrészt anyagilag kicsontozódtam, másrészt a korábban említett nagy csalódás is közrejátszott. Amikor valamit csak szenvedélyből csinálsz, akkor azt csak teljes erőbedobással lehet. Meg voltam győződve róla, hogy soha többet nem szervezek koncerteket. Aztán persze csak szeptemberig bírtam, amikor megint kezdődött az egész elölről.

Ehhez képest a 2011-es év egészen jól sikerült, nem?

A tavalyi esztendő megdöbbentően jól alakult. Ez volt az első év, amelyiket nem veszteséggel zártam, persze nem kell nagy nyereségre se gondolni (ez is jól mutatja, mekkora üzletember vagyok, még rendszeres könyvelést se szoktam vezetni, csak úgy ad hoc jelleggel kiszámolgatom, mennyire is "fájt" vagy "nem fájt" egy-egy buli).
Főleg az év második felében – nagyságrendileg a Rosettától – nagyon jól sikerültek a koncertek, akár még olyan bandákkal is, amelyekben teljes mértékig kételkedtem (például mikor fellépett a görög 1000Mods és a dán The Shaking Sensations, azon se csodálkoztam volna, ha csak öt ember jön el, erre ott voltak ötvenhárman, és nagyszerű, hajnalig tartó buli kerekedett belőle). Az évkezdés gyenge volt, de a Rosetta után megint elkezdtem hinni abban, hogy mindennek van értelme.

Vannak állandó/nem állandó segítőid?

A szervezést tudatosan egyedül csinálom. Ezt nem is szeretném máshogy, enyém minden felelősség, minden döntésért én felelek, másokat ebbe nem akarok belerángatni. Ráadásul betegesen maximalista vagyok, így az esetek döntő többségében nem könnyű velem együtt dolgozni.
A legfőbb segítőm a nejem, aki ezt elviseli. Együtt szoktunk főzni a zenekaroknak, általában mi is altatjuk őket (van egy háromszobás lakótelepi lakásunk, ahol időnként 9-10 darab görög is bezsúfolódik). Volt még egy barátom, aki nagyon sokat segített az elején, és időnként még támogat, illetve van egy lány, aki a jegyszedésben szokott segédkezni. De én azt is segítségnek tartom, ha a haverok megosztják Facebookon az eseményeket, vagy valaki ír a webzine-jére egy cikket, netán interjút csinálnak velem.

Milyennek látod a budapesti klubéletet? Esetleg más városokba is el szoktál vinni zenekarokat?

A pesti klubélet fura, olyan mint ez az egész város: kicsit kezdetleges, kicsit amatőr, kicsit savanyú, de a mienk. A tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest nagyon vékony a mostani. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a szó klasszikus értelmében vett klubélet nincs is. Nincsenek meg azok a helyek, ahol pár zenekar összeáll és játszik, lemennek a haverok és megnézik őket, jól érzik magukat. Ha nem állítasz ki egy jó nevű külföldi bandát, akkor nem fognak eljönni az emberek. De talán ez már változóban van.
A másik probléma az abszolút pénztelenség. A tulajok (bár néha még el is hiszem nekik, hogy a túlélésért harcolnak) nem nagyon szeretnek költeni a klubra, a technikára, a promóra, inkább csak a kezedbe adnak mindent, és elvárják, hogy szuper legyen a fogyasztás, hisz abból élnek. De mondjuk azzal a pár klubbal, ahova szervezni szoktam, teljesen jó a kapcsolat.
Az osztrákoktól borzalmasan messze vagyunk, de még Újvidéken, Szabadkán is pezsgőbb a klubélet, mint nálunk.
Más városokba egyébként nem szoktam szervezni, bár vannak kapcsolatok Győrben, Szegeden, Kecskeméten, és úgy néz ki, most már Pécsett is. Azért nem szervezek bulikat máshova, mert nem ismerem azokat a helyeket és az ottani közeget. De ha jön egy olyan banda, amelyik nem csak Pesten szeretne fellépni, akkor nekik segítek abban, hogy megtalálják azokat az embereket, akikről tudom, rájuk lehet bízni egy-egy zenekart. Például a Khuda és az Ana Never is játszott már Győrben és Szegeden, a The Shaking Sensation fellépett Kecskeméten, ahová a Kerretta is ellátogat majd.


Hogy definiálnád azt, milyen együtteseknek szervezel koncertet? Ahogy én látom, főleg post-metal/post-rock és stoner/sludge zenékkel foglalkozol.

Általában olyan zenekarokat hozok el, amelyek finoman szólva se túl népszerűek. Azt szeretem ebben, hogy ha valaki tudja, én szervezek egy adott bulit, nagy valószínűséggel anélkül is élvezni fogja azt, hogy ismerné a csapatot. Ebből következik, hogy műfajilag nagyon be van ez határolva. Inkább a post-metalt szeretem, mint a post-rockot, a vegytiszta stoner nem az én világom (szerencsére vannak, akik ezzel is foglalkoznak, nem is akarok belekontárkodni a dolgaikba), de a pszichedelikusabb vonalat kedvelem, mint ahogyan a sludge-ot is

Számodra például mit jelentenek ezek a "post-" előjelzős műfajok?

Szerintem mind a post-metal, mind a post-rock valamiféle experimentális muzsika, csak elébiggyesztették ezt a "post"-jelzőt, mert nehéz besorolni. Valójában semmi nagy megfejtés nincs ezekben a zenékben, csak kicsivel kísérletezősebbek, nyitottabbak, szélesebb körből (hardcore, indie stb. hatások) merítenek. Hogy miben poszt, azt nem tudom. Eleinte arra gondoltam, talán azért, mert a rockzene manírjain, kliséin próbál túllépni – kicsit olyan ez, mint a grunge lehetett a kilencvenes évek elején, mikor túlléptek ezen a hajmetalos-, motoros-, szex-drog-r'n'r attitűdön. De talán ez is erőltetett, egyszerűen ez csak egy gyűjtőnév.

Említetted, hogy a külföldi bandák zömét saját magadnál szoktad elszállásolni. A rajongó-éned hogy éli meg ezeket a szituációkat? Esetleg elmesélhetnél pár érdekesebb pillanatot.

Remekül. Rettentően sok hülye kérdéssel tudom zaklatni a zenekarokat. Ez a másik nagyszerű dolog a szervezésben: találkozhatok hozzám hasonló mentalitású emberekkel, és rájuk tudom zúdítani az összes létező kérdésemet. Ha teszem azt berúgunk a konyhában, akkor általában vagy politizálni szoktunk, vagy bősz nyelvészkedésbe kezdünk: például amikor hajnalban három darab kockarészeg észttel megpróbálod kikeresni azokat a szavakat, amelyek mindkét nyelvben megtalálhatóak (jelzem: nem fog sikerülni, bár a gumicsirkét megtaláltuk), az nagyszerű élmény.
De akadt olyan eset is, mikor az egyik görög zenekar (Brotherhood of Sleep) a fellépés előtt egy nappal már megérkezett, és ismerkedés megkönnyítése gyanánt elmentünk bevásárolni. Mondtam nekik, hogy abból a nagyon olcsó vodkából nem kellene venni, mivel a lakótelepi italellátókban elég gyilkos dolgokat lehet megvásárolni, de jelezték, hogy ők görögök, bírják. Azóta is legendás élmény, mikor hajnalban nyolc görög buzukizott a konyhában a szomszédok legnagyobb örömére. Másnap csoda, hogy koncert lett a dologból, délutánra nagyjából a banda felét sikerült csak feléleszteni.

A Másféle hangok projekt még működik vagy már összeolvasztottad a két tevékenységedet? Mi is volt ennek a célja (mármint a Másféle hangoknak)?

Már megszűnt. Ez az egész úgy alakult, hogy sok olyan megkeresést kaptam zenekaroktól és szervezőktől, aminek semmi köze nem lett volna a bálványvéres tevékenységemhez, viszont tetszett, amit csináltak. Hígítani nem akartam, így csináltam egy koncertsorozatot a rendkívül fantáziadús Másféle hangok elnevezéssel. Ezáltal fellépett Pesten például egy izlandi, dream-popos, indie-s, post-rockos banda (Stafrænn Hákon), két olasz gitáros, akik experimentális dolgokat játszottak (Andrea Rottin, Above the Tree), egy osztrák noise duó, de nem igazán működött ez. Érdeklődés se nagyon volt, illetve rá kellett jönnöm, ezek valóban nem azok a műfajok, amiket igazán ismerek, így nem tudtam teljes biztonsággal megítélni azt, e fellépőket a műfajon belül mennyire érdemes elhozni.

Idén mivel lepi meg a zenerajongókat a Bálványvér?

Mivel kezd erősödni a pszichedelikus kemény zenék iránti rajongásom (tavaly a Temple of the Smoke-kal kaptam rá erre, és a közönség reakcióiból is az jött le, erre van igény), ezért az eddigi évekhez képest a pszichedelikus kemény zene kap majd nagyobb szerepet. Az egyszemélyes booking profilját mindig az határozza meg, hogy az egyszemélyes booking épp mit hallgat. Szerencsére most sikerült is egy nagyon jó, a Roadburn fesztiválon is fellépő amerikai triót, a La Otracinát elhívni, akik az ős-doomster Kadavarral érkeznek (ők olyanok, mintha egy korai Pentagram-demót hallgatnál, amit totál beszívva vettek fel), ami május 17-én lesz a Blogban. Aztán július 11-én Rosetta a Dürerben, ami már állandónak tekinthető. De holnap (február 13-án) játszik az új-zélandi Kerretta is a Szabad az Á-ban, ugyanitt március 26-án két, dán mathrock csapat lép fel (Govenor of Alaska, My Polaris Artillery), emellett sikerült elhívnom egy amerikai, klasszikus, monumentális, katarzishajhászabb post-rock bandát is, a Deadhorse-t (május 13., Blog). Illetve lehet, hogy újra eljön az ausztrál Heirs is, valamint Temerinből belejelentkezett egy pszichedelikus/drone-os/post banda, a Testet Ölt (június 2., Szféra).

A Negative Art-tal közös projektről tudsz beszélni pár szót? Mik a terveitek a Negative Art-főnök Zéróval?

Magamat zugszervezőnek tartom, és elég sokan vagyunk még ilyenek. Akik egy kicsit komolyabban, profibb szinten működnek, azok közül Zéró hozzáállása és mentalitása az, ami számomra a leginkább elfogadható és közel áll hozzám. Ő is mindig pozitívan áll a dolgaimhoz (elismeri, elfogadja őket, nem lát bennem konkurenciát), és beszélgettünk róla, hogy a munkánkban vannak metszéspontok. Aztán az egész közös szervezés abból indult ki, hogy tavaly szerette volna leszervezni a Jucifert, de az utolsó pillanatban le kellett mondania róla. Viszont a srác, aki idén a Rosettát elhozza Európába, a Juciferrel is dolgozik, így átdobtam Zérónak az információt, aki örült is neki, de jelezte, nagyon be van táblázva, mi lenne, ha közösen csinálnánk meg.
Egyébként könnyebb így. Nem is amiatt, mert kevesebb a meló vele (valójában mind a ketten beletesszük ugyanazt a munkamennyiséget, mint amennyit egyedül is), hanem mert így többekhez eljut a híre, és nincs az a pánik, mi van akkor, ha nem jön el az a várt száz-százötven ember és nem tudod kifizetni a zenekart. Ez lesz a főpróbánk, de jó lenne folytatni, mert vannak olyan együttesek, amelyeket egyedül nem mernék elhívni, viszont ezzel az együttműködéssel igen.


Egyébként ez hogy működik, a koncertszervezők felosztják egymás között a piacot? Tehát ha valaki elhív Magyarországra egy bandát, akkor azt mások már nem hívhatják?

Nincs ilyen. Ha elhívsz egy zenekart, utána simán elképzelhető, hogy megkeresnek más szervezőket is, de ha jól sikerül a buli, úgyis biztosan téged fognak megkeresni legközelebb is. Vagy ha engem keresnek meg, de épp nem tudom vállalni, megcsinálja más, nincs ebből gond. Viszont ha úgy nézem, nekem vannak állandó zenekaraim: ilyen a Rosetta és a Khuda (utóbbinak már 8 hazai buli leszervezésében segédkeztem, persze nem mintha ez akkora üzlet lenne).
A piac (már ha nevezhetjük annak) felosztása meg valamilyen szinten természetesen zajlik. Klasszikus heavy metal-dolgokba nyilván nem fogok belenyúlni, hisz nem is érdekel, nem is szeretem, ahhoz megvannak a nagyobb szervezők, ugyanúgy nincs értelme a hardcore/metalcore-világgal foglalkozni, nekem jut a post-rock/post-metal. Érdekes módon, mikor elkezdtem ezt az egészet, voltak olyan nagyobb szervezők, akik konkurenciát láttak bennem és megpróbálkoztak a befeketítésemmel is, de szerencsére ezen már túl vagyunk. A koncertszervezők többsége egészen jól elvan egymás mellett, ez nem akkora üzlet, hogy veszekednünk kelljen, bizonyos etikai szabályok betartása mellett akár még nagyon jó barátságokat is ki lehet alakítani

A zenélés maga érdekel/érdekelt, vagy inkább csak zenehallgató vagy?

Inkább zenehallgató vagyok, bár most elkezdtem basszusgitáron tanulni. Fiatalabb koromban apámmal sok jazz-koncerten jártam, és emiatt bőgőzni szerettem volna, így a metalon belül is a basszusgitár vált számomra a legszimpatikusabb hangszerré. Aztán úgy döntöttem, itt a nagy alkalom, hogy ne csak zenehallgató, hanem zenecsináló is legyen belőlem. Ha megtanulnék tisztességesen játszani, és találnék embereket hozzá, akkor utána biztosan jó pár zenekarban kicsúcsosodna a tudásom, főleg atmoszférikusabb vagy sludge-osabb post-metal zenékben gondolkodnék, de ez egyelőre csak terv.

Mint egykori rögbijátékos és sportbarát, mit szóltál a SuperBowl-döntő végkimeneteléhez?

Az ország egyik legnagyobb New England Patriots-ellendrukkerével ülsz szemben. A Baltimore Ravens a kedvenc csapatom, szívinfarktussal ért fel, ahogy vereséget szenvedtek a Patriots ellen az főcsoportdöntőben. De a döntő jó volt, szeretem látni, ahogy a Belichick-Brady duó kikap.


balvanyverbooking.blogspot.com
balvanyver.postrock.hu
Bálványvér-facebook

downer

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés