2012. 03. 02.
Össze nem illő haszonleső zombik (Beneath The Massacre, Terrorizer, Napalm Death)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Össze nem illő haszonleső zombik (Beneath The Massacre, Terrorizer, Napalm Death)
Három grindcore formáció, őrjítő sebesség, veszett, de nem ész nélküli tempók, kritikán aluli cover artok. A műfaj és érintkezőfelületei szerelmeseinek garantált extázis: a Beneath The Massacre, a Napalm Death és Terrorizer hangzásában kitűnő, nem avíttas, helyenként akár izgalmakat is okozó, korrekt albumokat mutatott be az idei első lemez-megjelenési szezon elején. De bármennyire is színvonalasak az őrlemények, az eltérés köztük nem morzsányi.
 
Ha egy gyors szinkronmetszetet kanyarítunk az idei februári-márciusi időszakban az extrém zenei felhozatal jelentősebbnek számító közegéből, akár meg is döbbenhetnénk: a friss lemezzel jelentkező hat zenekarból négy (Napalm Death, Terrorizer, Asphyx, Cannibal Corpse) már több évtizedes történettel bír, míg a maradék kettő (Psycroptic, Beneath The Massacre) – bár az évezredforduló után kezdte meg tevékenységét – sem tekinthető kezdőnek. (A felsoroltak közül már csak a CC március 12-i megjelenésére kell várni.) Az emberben mocorog a kisördög, vajon mennyire lehetnek ezek az "öregek" naprakészek, frissek, választott vagy besorolt műfajuk vezetői, mennyire tudtak túllépni saját árnyékukon művészileg. Különösen igaz ez a ’90-es években korábbi önmagától kissé eltávolodó, majd hihetetlen korszerűséggel visszatérő ND-re, vagy a 2000-es években jobbára szünetelő holland Asphyxre, akik 2009-ben tértek vissza egy igen üde albummal. Mindenestre, gyakorlati okokból két részletben tárgyalom a műfaji kódokkal hol óvatosabban, hol bátrabban incselkedő zenekarok albumait. Első körben az őrlőket veszem górcső alá, azaz a punk és thrash házasságából született, deathszel és crusttal vegyített, technikássá, akár progresszívvá nemesedett grindcore-t, ami már korántsem hasonlít ’80-as évekbeli énjére.
 
Beneath The Massacre: Incongruous
A másfél hete (február 22.) a Bonecrusher Fest 2012 keretében ismét hazánkban (Budapest, Dürer-kert) járt kanadai zenekar harmadik nagylemeze nem tér le a megkezdett útról: grind/death veszett ütemek (blastbeat-mifene), technikás gitárfutamok a Necrophagist receptje alapján, olyan zenekarokkal rokon törekvésekkel, mint a Brain Drill vagy a Despiced Icon.
 
Bugyborékoló gitárhang, bugyborékoló torokhang, a Bradley-tesók bandája nyilvánvalóan new school, de korántsem a Nile-féle módon. Mintha egy modern progresszív gitáralbumot deathesítenénk, tört ritmusok, megjegyezhetetlen váltások, a hallgatás pillanatában lelkesítő etűdök, de nyilvánvaló módon soha nem fogjuk azt mondani: "Tudod, a BTM It című számában az a jó kis váltás…", mert mit is tudjuk, melyik lemez, melyik számáról van szó – no, de ez talán a műfaj sajátja… A gyors, nagyon rövid számok azonban így is zeneiek, igazán virtuóz módon kezeli hangszerét Christopher Bradley. Megértéséhez a török Muhammed Suiçmez vezette német – már említett – zenekar Onset of Putrefaction albuma az origó. Ha úgy tetszik, nekem ez egy félórás teljesítmény, semmint 11 önálló dal csokra – nem is emelném ki cím szerint egyiket sem. Koncerten mindenesetre, azt hiszem, folyamatosan légcsavar módjára repkednének a hajak. Ha nem lenne vokalizálás, ugyanolyan jó lenne a zenekar (lásd a lemez címadó tételét – ami pedig zeneileg a leggyengébb láncszem a lemezen), az öblös hörgés inkább csak olyan színező-, hangszínmélyítő szerepű. Az album dinamikája érdekes mód mintha a 8. számig ívelne, s utána újrakezdődne egy másikkal – elég aszimmetrikus ez így. De hát – cím szerint – akár cél is lehetett ez (incongruous: össze nem illő, összhangot nélkülöző). Máskülönben kiváló adrenalinszint-emelő muzsika.
 
Beneath The Massacre (CAN): Incongruous
(Prosthetic Records, 2012. február 24.) 11 szám/31 perc
www.myspace.com/btm
 
 
Terrorizer: Hordes of Zombies
A gyakorlatilag projektként, alkalmi jelleggel lemezt megjelentő grindbanda kultikusságát leginkább a World Downfall készítői későbbi hírnevének, pozíciójának köszönheti. Elismertségét pedig a jófajta, gyermekmondókaszerű slágereknek, mint pl. a jólismert Corporation Pull-In. Az 1989-es album a mai napig hallgatható, csupán hangzásilag kopottas, nem úgy, mint a 2006-os második alkotás. A Darker Day Ahead, habár az irányvonalat meghatározó alkotószemélyiségei (Pintado és Sandoval; a három T-lemez mindegyikén csupán a morbidangeles dobos játszott) nem változtak, közelébe nem ér elődjének, már teljesen belesimul az évtizedes, anno maga keltette hullámokba, inkább műfaji önismétlés, újrázás, semmint áthágás, példamutatás. Furcsa, de minél többet hallgatja az ember, annál inkább megjegyezhetetlen. Mit tud ezzel a háttérrel az új lemez?
 
Azt feltétlenül, hogy ráirányítja a figyelmet a Resistant Culture crust-punk-grind zenekar munkásságára, ugyanis az előző albumon debütált Anthony Rezhawk mellé beérkezett Katina Culture. S a (szintén) indián gitáros hölgy ugyancsak a RC-ban osztja az igét (In Grind We Crust). Őszintén szólva nagyobb figyelmet szenteltem ennek a formációnak, mint a Terrorizer ismételt ujjgyakorlatának, érdekesebbnek tűntek, miközben a Hordes of Zombie is tetszik, de izgalmat nem okoz.
 
Az ultrabéna, teljesen fölösleges Intro után a címadó dal rögtön fölrántja a Slayer-management ügyvédi karának szemöldökét, de aztán minden bizonnyal legyintenek: na és, ki nem…? (Majd az Asphyxnél is teszek erről említést.) Viszont, ha mást nem is, a további tempót meghatározza a Hordes of Zombies, tartják is végig (kivéve a State of Mindban). Nem tudom, ki lehetett ezúttal a fő dalszerző, de az inkább deathes, mint grindos szerzemények nem kissé egysíkúak, ahogy Rezhawk orgánuma sem mutat túl sok változatosságot (szemben az RC lemezeken produkáltakkal) – s a slayeres riffelés egyfolytában visszaköszön (Radiation Syndrome, Flesh To Dust stb.). Hangulatos anyagról nem beszélhetünk, inkább iparosmunkáról. Sandoval kilazította hátizmait, David Vincent pedig ujjait a Morbid Angel utóbbi borzalma után. Gyorsvonatként elhúz mellettünk ez a lemez is, de emlékeztetőt nem hagy maga után. A régi ethoszt talán a bónuszként lifegő Wretched tudja megidézni. Csatlakozom az eddig kritikák zöméhez: kicsit jobb, mint a DDA, de unalmas. Viszont mindenki figyelmébe ajánlom a Resistant Culture-t.
 
Terrorizer (US): Hordes of Zombies
(Season of Mist, 2012. február 24.) 15 szám/41 perc
www.myspace.com/terrorizergrindcore
 
 
Napalm Death: Utilitarian
A hamarosan (március 26.) Budapesten két cseh és egy magyar death metal zenekar társaságában színpadra (Club 202) lépő legenda engem pont az évtizeddel ezelőtti megújulással (Enemy of the Music Business, 2000) vett le a lábamról, korábban, sem a ’80-as, sem a ’90-es években nem rajongtam értük, habár figyelemmel kísértem karrierjüket – ha zenéjük nem is került érdeklődésem horizontjába, a punkos elkötelezettség, a társadalomkritikus attitűd dalszövegekben, interjúkban való jelenléte erős szimpátiát keltett. Míg az Order of the Leech-csel (2002) sikerült megfejelni az új irányt, sőt, a következő The Code is Red… (2005) betetőzte azt, addig a rákövetkező két alkotás – Anneke van Giersbergen vendégszereplése ellenére a Smear Campaignon (2006) – nem tudott igazi nóvummal szolgálni.
 
Nos, az Utilitarian mintha erősebb lenne közvetlen elődeinél. A hangzása igazán jó, hihetetlen energiát áraszt; húzása van. Az, hogy emitt szaxofon (Everyday Pox), amott bömbölésmentes (dallamos, Burton C. Bell-es) vokalizálás (The Wolf I Feed; Fall on their Swords) kerül elő, amibe az eddig olvasott idegennyelvű vagy magyar recenziók kapaszkodnak, szerintem nem nagy durranás, még a ND kapcsán sem. (Nem ettől jó a lemez!)
 
A felvezető, tényleges hangulatkeltő, ráhangoló intro – ami valódi funkcióval bír, szemben a Terrorizerével – után szinte átfolyunk az Errors in the Signals Barney dörmögő bömbölésével kísért metálos sikálásába, majd jön az említett AE Bizottságot (vagy mostanság a norvég Shiningot) "idéző" szaxi-sikollyal (by John Zorn) bolondított őrlés. Klassz, de – mondom – már nem meglepő ez a kis kaland. Agresszív acsarkodás az egész lemez, ahol Mitch Harris is hallatja a hangját, s mégis, jóval tudatosabban összepakolt riffek, "hangulati átkötők" jellemzik az ND lemezét, ami kifejezőbbé teszi muzsikájukat, nem úgy, mint a Terrorizerét. (Az ND új albuma után nem akarod a T lemezét hallgatni, mert minek.) Ráadásul teszik mindezt úgy, hogy a punk szétszórtsága, lendülete, néha rockandrollsága (lásd a klipesített Analysis Paralysist) nem szenved csorbát. Kicsit hosszú ez a ¾ órányi dal- és irányított düháradat (hát még a limited edition plusznótáival), de nem káros az egészségre, maximum nem napi szinten, hanem heti adagolásban ajánlott a fogyasztása.
 
Napalm Death (GB): Utilitarian
(Century Media, 2012. február 27.) 16 szám/46 perc
www.napalmdeath.org
www.myspace.com/napalmdeath
 
 
RIP

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés