2012. 03. 08.
Grind szólott, most kőhalom (Rotten Sound a Dürer Kertben)
Gyilkos kéjjel az arcukon dörzsölhették össze tenyerüket a grindcore szerelmesei: március 6-án végre hazánkba, pontosabban a Dürer Kert kistermébe látogatott a műfaj egyik nagyágyúja, a finn Rotten Sound. Ráadásul olyan – szintén neves(ebb) előadók társaságában tette ezt, mint az Exhumed és a Magrudergrind. Érthető okokból a nagyteremben ezzel párhuzamosan zajló tinglitangli rockkoncert főleg fiatal kislánykákból álló közönsége igyekezett nem keveredni a marcona, bélre éhes "zombihordával".
Bár az utóbbi években eléggé eltávolodtam a metalzene sebesebb válfajainak zömétől (death, black, thrash, grind), időnként azért rám tör a nosztalgia, és egy-egy rövidebb kitérő erejéig oda szoktam kacsintani az egykori kedvenceknek, illetve néha megpróbálkozom pár újdonsággal is. Leginkább a grindcore szolgál még számomra érdekes előadókkal, főleg, ha crust és powerviolence ízekkel vegyítik gyors lefolyású "betegségeiket". Mivel mostanság a Jesus Cröst mellett a Rotten Sound (RS) munkássága talált hozzám utat az előbb említett okok miatt, így kíváncsiságtól vezérelve döntöttem úgy, megnézem őket, ha már a Tukkerbooking jóvoltából Budapestre vetődtek.
Az előzetes szervezkedés során az is kiderült, rajtam kívül még sokakat érdekel az esemény, hiszen másfél héttel a koncert előtt már nem lehetett elővételes jegyet kapni (sőt, aztán az este viszonylag korai szakaszában a "sold out"-tábla is megjelent a bejáratnál). Mivel ritkán – jobban mondva, sohasem – járok grind-bulikba, így igen meglepő volt a tömeg. Kedves szállásadóm is megjegyezte, általában csak negyven-ötven ember szokott lézengeni, bezzeg most zsúfolásig megtelt a Dürer kisterme.
A szeánsz megnyitásának feladata a hazai Another Waynek jutott. Őket azonban nem érdektelenség, és nem is a késés miatt hagytam ki, hanem amiatt, mert előre tudtam: négy banda blastbeatförgetegét képtelen lennék végig nagy kedvvel hallgatni, így választanom kellett. Azért egy-két dalba sikerült belefülelni, ami teljesen rendben is volt, de érdemi következtetés levonására ennyiből inkább nem is próbálkoznék, a jelek szerint viszont sokan vették a lapot, én már csak az ajtóban tudtam megállni.
A napi húsadagjáért másodikként sorba álló amerikai Magrudergrind viszont már komolyabban számíthatott az érdeklődésemre. Megvallom, főként a RS miatt vettem ismét nyakamba a Debrecen-Budapest távot, de a koncert előtt pár nappal azért tettem pár kósza kísérletet a többi banda megismerésére is. Nos, Magruderék egészen szimpatikusnak tűntek, és mindez az élő fellépésük során is megerősítést nyert bennem. Felületességemből fakadóan meglepett, hogy nincsen basszusgitárosuk, ezen műfajon sokat tud dobni egy agresszívan betorzított bőgő, de azért így is működött a zenéjük, ügyes és élvezetes volt az a közel fél óra, amit ránk áldoztak. Pechjükre a show második felére az ének kihangosításával gondok adódtak, amit az énekes, Avi Kulawy többször szóvá is tett ("Az első sorban állók azt mondják, semmi sem hallatszik a vokálból, mi a fene van?"), de a bosszantó probléma sajnos megoldatlan maradt. (A Rotten Sound beállásánál derült ki, hogy a mikrofonkábel lett kontakthibás.) A közönségre amúgy nem lehetett panasz, elől nagyban ment a mosh, a zenészek is élvezték a dolgot, ráadásul a Josh Homme alteregójának is beillő gitáros, R.J. Ober megköszönte, hogy végre korrekt közönség előtt játszhatnak, ahol nincsenek gyűlölködő nácik. Az előadásuk számomra amiatt maradt igazán emlékezetes, mivel zárásként megismert dalaik közül az abszolút kedvencemet, a Bridge Burnert vették elő, amely pont attól jó, hogy nem grind: sludge-os sújtása igazi betetőzése volt a rövidke programnak.
Bár az utóbbi években eléggé eltávolodtam a metalzene sebesebb válfajainak zömétől (death, black, thrash, grind), időnként azért rám tör a nosztalgia, és egy-egy rövidebb kitérő erejéig oda szoktam kacsintani az egykori kedvenceknek, illetve néha megpróbálkozom pár újdonsággal is. Leginkább a grindcore szolgál még számomra érdekes előadókkal, főleg, ha crust és powerviolence ízekkel vegyítik gyors lefolyású "betegségeiket". Mivel mostanság a Jesus Cröst mellett a Rotten Sound (RS) munkássága talált hozzám utat az előbb említett okok miatt, így kíváncsiságtól vezérelve döntöttem úgy, megnézem őket, ha már a Tukkerbooking jóvoltából Budapestre vetődtek.Az előzetes szervezkedés során az is kiderült, rajtam kívül még sokakat érdekel az esemény, hiszen másfél héttel a koncert előtt már nem lehetett elővételes jegyet kapni (sőt, aztán az este viszonylag korai szakaszában a "sold out"-tábla is megjelent a bejáratnál). Mivel ritkán – jobban mondva, sohasem – járok grind-bulikba, így igen meglepő volt a tömeg. Kedves szállásadóm is megjegyezte, általában csak negyven-ötven ember szokott lézengeni, bezzeg most zsúfolásig megtelt a Dürer kisterme.
A szeánsz megnyitásának feladata a hazai Another Waynek jutott. Őket azonban nem érdektelenség, és nem is a késés miatt hagytam ki, hanem amiatt, mert előre tudtam: négy banda blastbeatförgetegét képtelen lennék végig nagy kedvvel hallgatni, így választanom kellett. Azért egy-két dalba sikerült belefülelni, ami teljesen rendben is volt, de érdemi következtetés levonására ennyiből inkább nem is próbálkoznék, a jelek szerint viszont sokan vették a lapot, én már csak az ajtóban tudtam megállni.
A napi húsadagjáért másodikként sorba álló amerikai Magrudergrind viszont már komolyabban számíthatott az érdeklődésemre. Megvallom, főként a RS miatt vettem ismét nyakamba a Debrecen-Budapest távot, de a koncert előtt pár nappal azért tettem pár kósza kísérletet a többi banda megismerésére is. Nos, Magruderék egészen szimpatikusnak tűntek, és mindez az élő fellépésük során is megerősítést nyert bennem. Felületességemből fakadóan meglepett, hogy nincsen basszusgitárosuk, ezen műfajon sokat tud dobni egy agresszívan betorzított bőgő, de azért így is működött a zenéjük, ügyes és élvezetes volt az a közel fél óra, amit ránk áldoztak. Pechjükre a show második felére az ének kihangosításával gondok adódtak, amit az énekes, Avi Kulawy többször szóvá is tett ("Az első sorban állók azt mondják, semmi sem hallatszik a vokálból, mi a fene van?"), de a bosszantó probléma sajnos megoldatlan maradt. (A Rotten Sound beállásánál derült ki, hogy a mikrofonkábel lett kontakthibás.) A közönségre amúgy nem lehetett panasz, elől nagyban ment a mosh, a zenészek is élvezték a dolgot, ráadásul a Josh Homme alteregójának is beillő gitáros, R.J. Ober megköszönte, hogy végre korrekt közönség előtt játszhatnak, ahol nincsenek gyűlölködő nácik. Az előadásuk számomra amiatt maradt igazán emlékezetes, mivel zárásként megismert dalaik közül az abszolút kedvencemet, a Bridge Burnert vették elő, amely pont attól jó, hogy nem grind: sludge-os sújtása igazi betetőzése volt a rövidke programnak.
Érezni lehetett, hogy a legtöbben a Rotten Sound miatt adták fel megszokott kedd esti programjukat, a kezdésre ugyanis tényleg agyig megtelt a hely. A banda is látta, hogy illik meghálálni ezt a nagy érdeklődést, így kíméletet nem ismerve vágtak bele a bő negyven perces műsorukba. A dühöngő is (ahol jól megfért egymás mellett a taréjos punk, a hácé- és a metalarc) azonnal robbant, s emiatt Keijo Niinimaa énekes sűrűn megjegyezte: a turnén eddig itt élvezik leginkább a mókát, biztosan vissza fognak térni, stb. (hogy ebből mi igaz, most ne firtassuk). Maga a koncert olyan volt, mint egy tisztességes grindcore lemez: átszaladt az emberen és agyonnyomott, megnehezítette a pontos zenei pillanatok kiragadását, ennek ellenére mégis maximális élvezetet nyújtott, remekül kikapcsolta az agyat ez az őrületes zajmassza (Mika Aalto gitárhangzására egy szó illik: kell!). Szerencsére kedvenc tételem (Terrified) is felcsendült, és a kvartett jó arányérzékkel megáldva, hangszereikből éppen akkor szabadította ránk az utolsó rezdüléseket, mikor már mindenki érezhetően kezdett kicsit pilledni.
Mindez azon is érződött, hogy a záró Exhumedra némileg megcsappant a nézőszám (mintha valaki csak egy láncfűrésszel vagy fűnyíróval szaladt volna végig a teremben, egyedül a szétszórt végtagok és a sok vér hiányzott). Matt Harvey gitáros-énekes épp ezért hüvelykujjának felmutatásával is hangsúlyozta, mennyire jól esik nekik, hogy a keddi nap ellenére sokan (úgy ötven ember) maradtak még. Igyekeztek is meghálálni a bizalmat, sőt ez valójában sikerült is nekik, bár engem már kevésbé tudtak tűzbe hozni. Az előzetes (és felületes) belehallgatás alapján a death/grind kategóriába soroltam be őket, ám élőben némileg erősebbnek éreztem a thrashes felhangokat, abból is a retro-ágat. Mindez mondjuk a külsőségekben (felvarrókkal teletűzdelt farmermellények, szűk farmer és edzőcipő, a pózörködéshez talán legideálisabb, Flying V-testű gitárok) is megjelent, ami számomra kissé komolytalanná tette az egész koncertet – ezt jól jelezte az is, mikor hitelen felbukkant Keijo, bekúszott az első sorba, és borosüvegébe kapaszkodva, heves gesztusokkal, az öklét rázva kezdett el "hőbörögni" a zenére, pár pillanat után meg a hátsó sorokban mosolygott azon, ahogy mindenki rajta röhög. Fejemben egyébként az a mondat kezdett el járni, ami Woody Allen Hannah és nővérei című filmjében hangzik el Max von Sydow szájából: vajon milyen szellemi szinten van az, aki birkózást néz? – természetesen ezt levetítettem a retro thrash/death-re. Választ persze nem tudok és nem is akarok adni, mindenesetre a zárlat sokakat lázba hozott, pörögtek a rőzsék, pörögtek a percek, aztán elnémultak a hangfalak, s mindenki a pultnál vagy az utcán találta magát kicsontozva, kivéreztetve, de azért elégedetten.
Grind Over Europe
Exhumed (US), Rotten Sound (FIN), Magrudergrind (US), Another Way
2012. március 6., Dürer Kert
Jegyár: 2800/3500,-
exhumed.bandcamp.com
rottensound.bandcamp.com
www.facebook.com/MagrudergrindOfficial
www.facebook.com/anotherway666
downer