2012. 05. 10.
Nem a hova számít, hanem a hogyan (Black Sheep Wall-interjú)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem a hova számít, hanem a hogyan (Black Sheep Wall-interjú)
Mivel idén márciusban megjelent nagy kedvencem, a Black Sheep Wall második albuma, a No Matter Where It Ends, így ismételten késztetést éreztem arra, hogy kifaggassam a srácokat néhány dologról. Szerencsére most is készséggel álltak kötélnek, és ezúttal még a válaszok is egészen gyorsan megérkeztek. Ezúttal a dobos Jackson reagált, illetve egy esetben a gitáros Scottnak szegeztem egy kérdést.            


Igen hosszú idő telt el az I am God Songs és a No Matter Where It Ends lemezek megjelenése között: ha jól tudom, fel is oszlottatok, aztán új tagokkal új lendületet vettetek. Mesélnél erről az időszakról?


A gárdának több rossz és jó időszaka akadt annál, mint amit képes lennék érdekes módon elmesélni. De alapjában véve személyes és kreatív különbségek vezettek kilépésekhez és kirúgásokhoz, ami után már teljesen abszurd lett volna folytatni a bandát. Naívak, önzőek és zavarodottak voltunk. Egy rakás másik zenekarnak kezdtünk neki (sokszor ugyanazokkal a tagokkal), és minden abba az irányba mutatott, amiből mindig a "mi lenne, ha folytatnánk a Black Sheep Wallt?"-szerű helyzetek születtek. Nem mondom, hogy bánnánk ezen együtteseket, de érzelmileg fárasztó mindig újra és újra és újra a semmiből indulni. Végül Brandon (basszer), Scott és jómagam megegyeztünk, hogy hosszú évek nézeteltérései és vitái után újra próbát teszünk a Black Sheep Wall-lal. Ekkorra Jeffet (ex-énekes) már nem érdekelte a csapat, így Trae-t kértük fel a helyére, aki a legkézenfekvőbb és legalkamasabb választást jelentette, mivel Brandonnal vele játszottunk a Noriegában. Garrett pedig egy régi jó haverunk még a középsuliból, így mikor másik gitárost kezdtünk keresni, tudtuk, ő lesz a megfelelő ember, mivel emberileg is zeneileg is abszolút közénk való.
 

Miután a shelmusic megjelentette az I am God Songs albumot, elkészült néhány demofelvétel, amit a Myspace-en tettetek közzé. Ezeknek mennyi köze volt egyáltalán a zenekarhoz, netán csak valami poénnak szántátok?

Az előző válaszban ezekről a kreatív különbözőségekről beszéltem. Az én szememben a "banda" semmilyen formában nem kötődik ezekhez a dalokhoz. Azért mondom ezt, mert semmi közöm sincsen hozzájuk. Ezek a számok valójában a Jeff által kigondolt stílusváltás reprezentánsait jelentették. Számomra ez a váltás nem tűnt természetesnek, Jeffen kívül senki másnak nem volt köze ezek rögzítéséhez.

A shelsmusic ötlete volt, hogy kiadja az első lemezeteket? Meg voltatok elégedve a munkájukkal?

Igen, ők vették fel velünk a kapcsolatot azzal, hogy kiadnák az első albumunkat, és ez az ötlet akkoriban tökéletesen passzolt hozzánk. Nem is igazán tudom megmondani, van-e náluk eredetibb lemezkiadó a zeneiparban. Teljesen őszinte módon álltak hozzá az ügyeinkhez, és csalódásról sem tudnék beszámolni velük kapcsolatban. Mint minden kiadvány esetében, néha eszembe jut, hogy néhány dolgot máshogy kellett volna csinálni. A legfontosabb viszont az, hogy sohasem éreztem úgy, hogy kihasználtak volna minket. A shelsmusic nagyszerű és sokoldalú kiadó, csakis a legjobbakat tudom nekik kívánni.
 

Hogyan jött képbe a Season of Mist? Esetleg kaptatok ajánlatot más kiadóktól is? Mondhatjuk, hogy ez volt az a pillanat, ami után a Black Sheep Wall komolyabban elkezdett zenekarként funkcionálni?

A Season of Misttel akkor kerültünk kapcsolatba, mikor ki akarták adni az első lemezünket. Ekkoriban azonban kicsit megijedtünk egy három album megjelentetésére szóló szerződéstől, amit egy tekintélyes kiadó rakott elénk. Ez idő tájt a zenekar elég vékony jégen táncolt, minden ajánlatot meghallgattunk, de nem akartunk rontani a helyzetünkön, így elutasítottuk azokat. Valójában sok kiadóval tárgyaltunk, de a szerződésajánlatokat vagy elhárítottuk vagy túlzottan megijedtünk attól, hogy aláírjuk. A körülményeinkhez mérten ezért volt a shelsmusic a legjobb lehetőség. Amikor aztán az újrakezdés mellett döntöttünk, a Season of Mist tűnt ideálisnak számunkra, így megkerestük őket, és örültek is, hogy második körben hozzájuk szerződtünk. Azt hiszem, ezzel a lépéssel váltunk "komoly" zenekarrá. Ez a felelősség segített nekünk, hogy együtt tovább folytassuk a munkát.

Beszéljünk az új lemezről. Mire utal a No Matter Where It Ends cím?

Scott találta ki ezt a címet. Korábban, vonakodva bár, de elfogadtunk egy tőlem származó címötletet, ám végül Scott kifejtette, neki mégsem tetszik annyira, viszont az övé a banda nagyobb részének bejött, így végül megváltoztattuk. Két kifejezéssel magyarázta el nekem a dolgot. Nem az számít, hogy "hol kezdődik", és amúgy is, "minden újrakezdődik egyszer". Persze ez számtalan módon értelmezhető, de számára azt a frusztráló érzést jelenti, mikor bármit teszel, mindig a legrosszabbra fordul minden. Kezdetben ezt vallási értelemben félreértettem, és a túlvilágra gondoltam, de ez inkább azt jelenti, amin mi átmentünk. Számomra ez a cím azt jelenti, hogy élj a mának. Nem számít, hova jutunk, sokkal inkább az a fontos, hogy jutunk oda.

És mit jelképez a borító? Ki a felelős az artworkért?

Jeff Rogers felelt érte. A nevadai Renóban találkoztunk vele, amikor segített nekünk lekötni egy koncertet. A buli után egész este együtt lógtunk, és megmutatott párat a munkái közül. Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy ő a mi emberünk: még aznap este megbíztuk ezzel a melóval. Nem sok útmutatást adtunk neki, ez az ő saját értelmezése a zenéről. Beismerem, nem nagyon tudom leírni, mit fejez ki számomra a borító. De azért örülök neki, és szerintem Jeff igazán kivételes munkát végzett.

A dalok milyen témákat ölelnek fel, van esetleg valami összefüggő koncepciója a lemeznek?

A negativitáson kívül nincs közös, egész albumot átfogó koncepciója a lemeznek. A dalok átalában önértékelések, valamint emlékeink és a múlt erejéről szólnak. Néhány nóta különlegesebb témával is foglalkozik, mint például a rasszizmus és a hozzád közel állók elvesztése.

Érzésem szerint a nihil most is elég erősen átjárja a dalaitokat (akár stílusmeghatározásnak is jó lenne az, hogy "nihilcore"). Továbbra is sötétnek látjátok a világ dolgait, ugye?

Ha megengeded akkor nem értenék egyet azzal, hogy a zenék teljességgel "nihilcore" lenne. A dalszövegeink foglalkoznak a nihilizmussal, de ezek azon szélsőséges érzelmek hatására jönnek, amelyek segítenek a munkánkra koncentrálni. Ezek az érzések ésszerűtlen, pillanatnyi véleményeket provokálnak ki, ezt teszi a düh. Cseppet sem érzem tisztességtelennek, hogy ezt bevallom. A zenének érzelmesnek kell lennie, és minden hangulat állandó. Hogy világossá tegyem, a banda egyik tagját sem mondanám semmilyen módon nihilistának. Nem gondolom azt, hogy a világ szükségszerűen zord és sötét hely, de szintén nem látom azt boldognak és derültnek. Zenénk azon szörnyű dolgokra összpontosít, amelyeket ez a hely kínál, ez lett az irány, ami felé tart az utunk. Zenekaron kívül is létezik élet, ami nem feltétlenül mindig zord és sötét.
 

A korábbi interjúnk, valamint a zenétek alapján közel érezlek titeket Bret Easton Ellis világához. Ismeritek a műveit?

Tudom, ki az a Bret Easton Ellis és ismerem is a munkáit, de igazság szerint tizenegyedikes korom óta nem olvastam tőle semmit. Ha olvasni akarnék, talán az egyik művét választanám, de nem hiszem, hogy ez a közeljövőben lenne. Azt hiszem, most nem tudnék elolvasni egy komplett könyvet. Az elmondható, hogy az Amerika Psycho az egyik kedvenc filmem, ennél őszintébben már nem is tudnám dicsérni a műveit.

Zenétek viszonylag minimalista, bár annál hatásosabb. A noise-betéteken túl nem akartatok kísérletezni egyéb dolgokkal? (Gondolok itt arra, hogy már anno a Modest Machine-ban is voltak elszállósabb, katartikusabb post-metalos megoldások, illetve most a Black Church-ben is akad némi ilyesmi.)

Mindig is kísérletezünk, miközben nem akarunk túlzásokba se esni. Azt hiszem, inkább arra fókuszálunk jobban, amit nem akarunk hallani, nem pedig az elképesztő mennyiségű zenei lehetőségre. Ez tesz minket koncentrálttá. Ennek ellenére, nem mindig ugyanúgy akarunk szólni, vagy bármi áron súlyosak lenni. Hamarosan visszamegyünk a stúdióba, hogy rögzítsünk egy háromszámos EP-t, és ezekből legalább egy nóta olyan lesz, amilyet még senki sem hallott tőlünk korábban.

Van esély arra, hogy Európában is koncertezzetek?

Esély? Persze! Nem ígérgetek, mert túl sok ígéretet szegtünk meg korábban, de a szándék megvan bennünk, nem is élveznénk jobban mást ennél. De persze ennek főleg anyagi nehézségei vannak.

Zenék terén mik hatottak rátok mostanság?

Ami jó a zenekarban jelenleg, hogy sokkal magabiztosabbak vagyunk abban, hogyan szólaljunk meg. Nem írunk olyan dalokat, amik úgy hangoznak, mint más bandák szerzeményei mivel tudjuk, mi működik nálunk. Persze azért érnek minket hatások különböző előadókon keresztül. A tagok egyéni zenei ízlése az Odd Future-től a Sunn O)))-ig terjed. Nem értünk egyet mindenben. Azért vannak gárdák, amelyeket mindannyian becsülünk, ezek az Earth, a Cult of Luna, a Deftones és bizonyos lemezek tekintetében a Meshuggah.

A Benoit-projektetekről mondanál pár dolgot? Esetleg vannak még zenekarok, amelyekben játszotok?

Scott és jómagam játszottunk a Benoitban, még a két Black Sheep Wall album megjelenése között. A gárda jelenleg inaktív, mivel földrajzilag kicsit szétszóródtunk ahhoz, hogy folytathassuk. De azért mindig is különleges helye lesz a szívünkben a Benoitnak. Sosem vagyok elégedetlen, amikor eszembe jut, hogyan is szól. Scottal jelenleg a Passenger nevű csapatban is zenélünk, amelyik... amolyan screamo-szerűség, azt hiszem. Mindig bajban vagyok a körülírásával. Nagyon szórakoztató, a muzsika agresszív, de nem minden áron súlyos. Van is egy ingyen elérhető demónk a Bandcamp-oldalunkon, ha érdekel valakit. Van még egy csomó anyagunk, amit majd fel akarunk venni. Brandon, Trae és én emellett tagjai vagyunk a (már említett) Noriega nevű együttesnek is. Ez jelenleg nem "üzemel", de megjelent egy EP-nk, és tervezzük, hogy felveszünk majd egy teljes lemezt is egyszer. A fele van eddig megírva. Emellett a Volumes két ex-tagjával is dolgozom egy új projekten, és hamarosan ki is adunk egy albumot. Nem olyasmit játsszom, amit eddig az emberek hallhattak tőlem, úgyhogy nagyon izgatott is vagyok miatta.

Ha jól tudom, elég közeli viszonyt ápoltok/ápoltatok a szintén kaliforniai, tragikus sorsú Admiral Angry zenekarral. Róluk tudnál mondani pár szót?

Igen, Brandon basszusgitározott is az Admiral Angryben (AA). Ez az egész nagy társaság zenészekből és barátokból áll (Wuss, Benoit, stb.). Az AA mindig is a kedvencem lesz. Daniel egyedi és magával ragadó módon írt zenét. Úgy nőttem fel, hogy láttam őt, mikor még egy grindcore csapatban játszott, és én még nem is ismertem extrém muzsikákat. Az Admiral Angry volt mindenki kedvenc bandája, akiket utáltak a szülővárosukban, és gyakran akadtak konfliktusaik straight edge-srácokkal is. Utolsó bulijukat a mi templomunkban játszották, röviddel azelőtt, hogy Daniel elhunyt volna. Pénzt is gyűjtöttünk cisztás fibrózis kezelésére, ám a betegség mégis Daniel halálát okozta. Istenre esküszöm, olyan kurva hangosan játszottak, hogy darabokban hullott a plafon. Hihetetlen volt, és határozottan ez az egyik kedvenc koncertélményem.

Scott mint pankráció-kedvelő, mit szóltál anno A pankrátor című filmhez? Egyáltalán, számodra mi jelenti a legnagyobb vonzerőt ebben a sportban?

Scott: Ironikus, de épp pankrációt nézek, amikor erre a kérdésre válaszolok. Szerintem A pankrátor egy nagyszerű film, és az még jobbá tette, hogy tudom, hogyan zajlanak ezek a versenyek. A valódi ipar igazán zord világ, és szerintem ez a film pontos képet festett egy pankrátorról, aki mindennek a tetején érezhettek magát, de elveszítette népszerűségét, miközben az egészsége is megromlott. Sajnos ez a valóságban is gyakran megtörténik, és azok a pankrátorok, akik túl sokáig maradnak a pályán pénzügyileg felelőtlenné válnak, vagy szenvedélybetegek lesznek, nos, ezeket tükrözi Randy “The Ram" Robinson élete. Szerintem minden wrestling rajongó ezen a véleményen van, így válaszolna. A körítés, a kidolgozott testek, a televíziós sorozatok drámaisága mind-mind vonzó termékké teszi a pankrációt. Szeretném azt hinni, hogy életem végéig rajongója maradok ennek a sportnak, és hogy elég jólértesült vagyok a játékkal kapcsolatban.


Alapból egyébként mivel foglalkoztok, még mindig tanultok?

Épp most diplomáztam le, hárman közülünk azonban még mindig suliba járnak. Jelenleg nagyjából heti húsz órában dobolást oktatok, és kaptam is egy állást egy általános iskolában mint zenetanár. Brandon egy egészségügyi eszközöket gyártó cégnél menedzser, ahol Garrett is dolgozik. Trae még tanul, és mellette pincérkedik is. Scott szintén tanul, még egy éve van hátra a suliból.

Figyelemmel követitek az amerikai politikát? A választási kampányról mit gondoltok?


Fontos a politika, de őszintén megmondva nem igazán érdekel. Valahogy úgy érzem, eltávolodtam azoktól a politikai döntésektől és helyzetektől, amelyek valóban hatással lehetnek az életemre. Bárcsak engem is érdekelne ez jobban, de hálás vagyok, hogy helyettem mások foglalkoznak vele.

Milyen jövőt jósoltok magatoknak és milyet a Black Sheep Wallnak?

Mindig zenét akarunk írni, és remélhetőleg koncertezni. A terv addig csinálni mindezt, amíg csak lehet.

www.facebook.com/blacksheepwallband
 
downer

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés