2012. 05. 16.
Álom az álomban (Sleep és A Storm of Light a Club 202-ben)
Újabb örömtáncot járhattak a stonermuzsikák magyar rajongói, ugyanis május 12-én Budapestre látogatott a több szempontból is legendának számító Sleep. Bár a Club 202-ben lezajlott koncert nem vonzott akkora tömegeket, mint tavaly a Kyuss Lives! fellépése, de Matt Pike-ék senkitől sem zavartatva mutatták meg, milyen az, mikor egy füstmentes helyet vonnak be vastagon narkotikumokban pácolt szerzeményeikkel.
Hogy amiatt voltak-e relatíve kevesen (durván százötven-kétszáz ember), mert mostanság már nehezebb megfizetni az öt-hatezer forintos jegyárakat, vagy szimplán csak kisebb a respektje ennek a csapatnak, nem tudom, mindenesetre a visszajelzések azt mutatják, akik ellátogattak az egykor még Wigwamként üzemelő klubba, maximálisan elégedetten távoztak. Legalábbis csalódni nem hiszem, hogy csalódott volna bárki is.
Jómagam azon a dilemmán rágódtam az elmúlt napokban, vajon mi lehet az oka annak, hogy valami miatt mégsem éltem meg akkora katarzisnak ezt az eseményt, mint ahogy számítottam rá (nekem mondjuk a Kyuss is ilyen volt, hiába tetszett nagyon, azért valami pluszt még hiányoltam, amit például a Down esetében simán éreztem). Nem tudom, talán az elvárásaim lehettek túl nagyok, de tény, hogy egy esetleges évösszegzés közben nem biztos, hogy ez a buli lesz az első, ami beugrik mint a legjobb, amin 2012-ben részt vehettem. De hangsúlyozom, így is kihagyhatatlan élményt nyújtott az este.
Hogy amiatt voltak-e relatíve kevesen (durván százötven-kétszáz ember), mert mostanság már nehezebb megfizetni az öt-hatezer forintos jegyárakat, vagy szimplán csak kisebb a respektje ennek a csapatnak, nem tudom, mindenesetre a visszajelzések azt mutatják, akik ellátogattak az egykor még Wigwamként üzemelő klubba, maximálisan elégedetten távoztak. Legalábbis csalódni nem hiszem, hogy csalódott volna bárki is.Jómagam azon a dilemmán rágódtam az elmúlt napokban, vajon mi lehet az oka annak, hogy valami miatt mégsem éltem meg akkora katarzisnak ezt az eseményt, mint ahogy számítottam rá (nekem mondjuk a Kyuss is ilyen volt, hiába tetszett nagyon, azért valami pluszt még hiányoltam, amit például a Down esetében simán éreztem). Nem tudom, talán az elvárásaim lehettek túl nagyok, de tény, hogy egy esetleges évösszegzés közben nem biztos, hogy ez a buli lesz az első, ami beugrik mint a legjobb, amin 2012-ben részt vehettem. De hangsúlyozom, így is kihagyhatatlan élményt nyújtott az este.
A felvezetés a szintén amerikai A Storm of Light-nak jutott. A Neurosis vizuális megoldásaiért felelős Josh Graham zenekara nagyjából ötven percben igyekezett megmutatni magát a folyamosan szállingózó közönségnek, de szerintem kevesen akadtak, akiket úgy isten igazából érdekelt volna, amit játszottak. Bár én azért kíváncsian figyeltem, ami a színpadon folyt, mivel elég közel állnak a szívemhez a Neurosis dolgai. A setlist.fm segítségével még azt is egészen jól be tudtam lőni, miket fog előadni a négyesfogat: szinte csak legfrissebb lemezüket, a tavalyi As the Valley of Death Becomes Us Our Silver Memories Fade-et erőltették, arról elhangzott a Missing, a Collapse, a Black Wolves, a Silver és a Wasteland is. Amúgy egész élvezhetőek ezek a nóták, bár nagyon érződik rajtuk, hogy Graham mindezzel azt akarja megmutatni, milyen is lenne a Neurosis az ő értelmezésében – kár, hogy valójában A Storm of Light nem ér fel még a Neurosis gyengébb pillanataihoz sem. Maga a koncert amúgy kissé súlytalan volt amiatt, hogy jelen esetben egyáltalán nem találta meg a maga célközönségét ez a zene (vicces volt újra megtapasztalni, hogy ahol a stoner van a középpontban, ott mindig megnő az egy főre jutó kockás inges egyének száma), bár szólt a kötelező taps a szünetekben, igazán senki sem "őrült meg", a legtöbben inkább csak unottan, sört kortyolgatva figyelték az eseményeket.
De igazából már mindenki a Sleepre várt. A szünet azonban furcsa érdekességet rejtett: unalomig ismert dalok bejátszása helyett a csillagász és asztrobiológus Carl Sagan Kozmosz című dokumentumfilm-sorozatából peregtek részletek a színpad mögötti vásznon. Szó esett a japán tengeri pókról és a természetes kiválasztódásról. A különös átkötés után aztán fölébünk tornyosult három sokat látott (és sokat szívott) figura, és szimplán csak belecsaptak a legendáriumukat jelentős mértékben meghatározó Dopesmoker című számukba. A katarzisfaktorom ekkor még igen magasan állt, a bennem lakozó, vágyakozó gyermek ugyanis titkon reménykedett benne, hogy a trió valami mágikus sugallat folytán teljes egészében eldörgi a közel hatvannégy perces opuszt, de persze aztán ez nem így lett. Ez valahogy meg is törte kicsit a lelkesedésemet, habár így is élveztem a soron következő Holy Mountain/Dragonaut-kettőst. A Sonic Titan környékén azonban picit megfáradtam a masszív riff- és basszushömpölyegben (elképesztő erővel szóltak, főleg a basszusgitár szakított), így egyik kedvencem, a kicsit belassított Aquarian nem is igazán tetszett. Ezt követően a From Beyondot és az abból újra bekúszó Dopesmokert se tudtam akkora elánnal és lelkesedéssel fogadni, mint korábban, nekem kicsit sok volt ez a másfél órányi játékidő. De még ezzel együtt is nagy öröm volt látni ezt a három fickót. Matt Pike-ot közelről még csak most figyelhettem meg először (találkozni már találkoztam vele a High on Fire kapcsán, csak akkor elválasztott minket pártíz méter, meg pár ezer Metallica-rajongó), Al Cisnerost viszont már komolyabban is "elemezhettem" anno a Shrinebuilder-koncerten, a korábbi fotókhoz képest rendesen kiszőrösödött (szintén Neurosis-alaptag) Jason Roederhez ezelőtt sajnos még nem volt szerencsém (legfontosabb megállapítás: illett a csapatba, feszesen, kellő erővel és súllyal püfölte a dobokat). Mindenesetre előbbi kettő elég bizarr figura: míg Pike olyan, mint egy alkoholt sűrűn kívánó, "habtestű", melósban reinkarnálódott Wino, addig Cisneros eszméletlenül fura pengetési technikájával, valamint különös mozgáskoordinációjával leginkább valami titkos, világuralmi terveket szövögető gnóm. Bár mikrofon csak utóbbi előtt állt, a közönséggel való interakciók mégis Pike esetében hatottak erősebben, hiszen sűrűn ki-kibólintott a nézők felé, illetve párszor megvillantotta erősen foghíjas mosolyát is. Cisneros viszont még a konferálások terén sem jeleskedett: a kurta köszönetnyilvánításokon túl csupán az elhangzó dalok címét, a lemez címét és a megjelenés évét közölte, illetve megemlítette, örülnek, hogy itt lehetnek, igyekeznek hamar visszatérni.
Különös "szeánszként" marad meg emlékezetemben ez az este, bár némiképpen túltelítődtem a jammelős stoner rocktól, hétfőn, a vonaton ülve már ugyanolyan nagy kedvvel merültem el a Dopesmoker világában, mint korábban, úgyhogy semmiképp sem használnám a "csalódás" kifejezést, mert kisebb fáradások ellenére mindenképpen megérte az első sorban állva bólogatni a trió ténykedésére. Drop out of life with bong in hand.
Sleep (US), A Storm of Light (US)
2012. május 12., Club 202
Jegyár: 4.900/5.500,-
www.weedian.com
www.astormoflight.com
downer
Kulcsszavak:
Sleep, A Storm of Light