2012. 05. 18.
A lovakat lelövik, ugye? (Deadhorse és Rosa Parks a Blogban)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lovakat lelövik, ugye? (Deadhorse és Rosa Parks a Blogban)
Sokszor és sok helyen olvashattuk és megtapasztalhattuk már, mennyire nincsenek könnyű helyzetben se a zenekarok, se a koncertlátogatók. Ahogy egyre nehezebb és nehezebb akár csak a napi betevőt összegyűjteni, úgy sűrűsödnek a jobbnál-jobb szórakozást nyújtó események, csak hát mindezt megfizetni szinte lehetetlen. Éppen emiatt (vagy épp érdektelenség, netán időhiány okán) sokszor olyan dolgok mellett szaladnak el az emberek, amelyek még a vártnál is izgalmasabbak. Ilyen volt az amerikai Deadhorse magyar bemutatkozása is május 13-án.

A koncert közben és után többekben felmerült, milyen szomorú, hogy egy nagy vonzáskörzetű, közel kétmilliós városban csupán negyven-ötven ember mozdul meg egy post-rock buli hallatán (kivéve persze, ha ingyenes), de hát az okok részben tényleg a fent soroltakban keresendők. Ennek ellenére, aki vasárnap este leugrott a Blogba, páratlan élményben lehetett része. Persze az én részvételem is némileg szerencsésnek mondható, hiszen szombaton játszott a Sleep, így kapva kaptam az alkalmon, hogy másnap egy újabb amerikai banda "skalpját" tudhassam az övemen. És bár előzetesen egy az átlagnál csak picivel érdekesebb, instrumentális csapatnak tűnt a Deadhorse, élő teljesítményük igencsak meggyőzőre sikerült.

De a győri Rosa Parks is kitett magáért. A srácokat már másodjára láttam, legutóbb tavaly ősszel volt hozzájuk szerencsém a Khuda előtt (szintén a Blogban), és már akkor is tetszetős "mutatvánnyal" kápráztatták el az egybegyűlteket. Dalaikat ezúttal is nagy elánnal tolmácsolták, láthatóan a sok fellépés (nem is oly régen ért véget Európa-turnéjuk) megtette hatását, hiszen igen profin zenéltek, és még csak nem is zavartatták magukat azon szomorú tény miatt, hogy csak tíz-tizenöten figyelték őket. A program főképp 2010-es lemezükre, a Black is the Color of Bondage, Blue is the Pastre fókuszált, sok-sok csilingelő akkordbontogatással, szépen búgó basszusgitárral, klisés, ám még mindig roppant hatásos zúzdákkal. A screamós, mikrofon nélküli ordibálások még mindig ütnek: épp ezért a leghangulatosabb tétel most is az Only the Light volt, de a Dance While You Still Can, vagy legújabb szerzeményük, az Old Dinosaur is kellemes perceket szerzett, bár tény, hogy néha talán egyszerűsíthetnék a nótáikat.
 

Mivel a kezdésnél jóval hamarabb megérkeztem a helyre, így érdekes élményt jelentett a már szintén ott tartózkodó Deadhorse legénységét szemügyre venni. Az igen fiatal tagok csendben és visszafogottan ücsörögtek a klubban, alig beszéltek, inkább belemerültek laptopjaikba vagy okostelefonjaikba (a gitáros, Travis pedig akusztikusan pengetgetett). Mindez bizonyára a fáradtságból fakadt, hiszen Európa-turnéjuk utolsó szakaszában érkeztek Budapestre, így nem csoda, hogy kicsit enerváltan lézengtek. Viszont ahogy hangszer került a kezükbe, és a színpad elé tolultak a jelenlévők, rögtön beindult a gépezet. Ahogy már említettem, lemezen a "nem rossz"-kategóriába soroltam ezt a gárdát – ami főleg a szintetizátor használata miatt frissebb a megszokott post-rock csapatoknál –, ám élőben hatalmas energiák szabadultak fel (emiatt néha a szinti hangja el is veszett). Mindez leginkább a dobosnak volt köszönhető: bár a srác csak kisegíti a többieket (dőre módon nem kérdeztem meg, hogy hívják), de ezzel mi roppant jól jártunk. Hosszú ujjú Cannibal Corpse-pólójában hatalmas lendülettel, de a finomságokra is maximálisan koncentrálva alapozta meg a muzsikát, aminek köszönhetően a monumentális részek ténylegesen libabőrt okoztak, a szellős pillanatok pedig szépen ellebegtették a lelkünket. A számokat hallgatva érződött, hogy az együttes nem áll távol a Sigur Rós világától sem, amit az is jól jelzett, hogy a gitárosok olykor vonóval szólaltatták meg hathúrosaikat. A setlist természetesen főleg első LP-jükre, a We Can Create Our Own Worldre koncentrált (azt hiszem, felcsendült a Dreaming in the Face of Disaster, a Last Night of the Word és a Visionaries is), de szintén elhangzott a Half Hearted Heróval közös splitről a New Bones című tétel. A záró The Long Rain nyújtotta a legnagyobb katarzist (ekkor már behunyt szemmel élveztem a hangfolyamot), ami előtt a másik gitáros, Brian vágott ki egy hosszabb spoken word-betétet, amelyben kifejtette, hardcore és punk gyökerekkel rendelkeznek, így számukra sosem az a lényeg, hogy tízen vagy százan vannak ott egy-egy koncertjükön, mert ők minden esetben a családjuknak tekintik a közönséget, és mindig örömmel zenélnek nekik. Ezt bizonyították is, hiszen az utolsó hangok lecsengése után széles vigyorral szolgálták ki a "tömeget" a merchpultnál. Határozottan látszott rajtuk, hogy feltöltődtek: az addig kicsit nyűgös és magába forduló billentyűs hölgy, Rachel is boldogan adta el nekem a kiszemelt pólót.
 

Akárhogy is, dőreség lett volna kihagyni ezt az estét, nagy valószínűséggel, akik részt vettek rajta, azok is hasonlóan gondolkodnak. Bízzunk benne, hogy visszatér még hozzánk az ötös, s addigra talán már a "rajongótáboruk" is bővebb lesz a mostaninál.

Deadhorse (US), Rosa Parks
2012. május 13. Budapest, Blog Music Club
Jegyár: 1300,-

deadhorse.bandcamp.com
rosaparkshun.bandcamp.com
 
downer
Kulcsszavak: Rosa Parks, Deadhorse

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés