2012. 07. 02.
A lélek húrjait pengetve (Songs of Townes Van Zandt)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lélek húrjait pengetve (Songs of Townes Van Zandt)
Habár a feldolgozáslemezek zöme nem tud izgalmassá válni, olyan kivétel mindig akad, amelyre érdemes odafigyelni. Legtöbbször azok érdekesek, amelyek egy-egy előadó kevéssé ismert dalait vagy egy-egy elfeledett művész munkáit interpretálják: így lehetséges, hogy még mindig érdekesnek hat a Slayer Undisputed Attitude-je, mint ahogyan a három barát, Scott Kelly, Steve Von Till és Wino próbálkozása is, amellyel a folkénekes Townes Van Zandt-nak állítanak emléket.

DOWNER: Az album megjelenése láthatóan nem egy hirtelen jött ötletből fakadt, hiszen mindhárom muzsikus akusztikus repertoárjában szerepet kapott már korábban Van Zandt: Steve Von Till 2008-as szólólemezén dolgozott fel egy dalt a texasi dalszerzőtől (The Spider Song), Wino az idei, Conny Ochs-szal közös anyagain "rejtett el" egy-egy átiratot (Highway Kind és az itt új köntösben szereplő Nothing), Scott Kelly pedig interjúkban és koncertjein (Pesten is játszotta a még szóba kerülő Tecumseh Valleyt) hivatkozott sokat idoljára.

De ki is ez a Townes Van Zandt? Több helyütt úgy emlegetik, hogy Bob Dylan mellett ő volt az amerikai folkzene egyik legnagyobb hatású zeneszerzője – munkássága hasonlít is Dylan korai korszakára. Ám míg a Blowin' in the Wind, a The Times They Are a-Changin' vagy a Knockin' on Heaven's Door írója idővel a rock irányába fordult, addig texasi kollégája mindvégig kitartott választott műfaja mellett, és megmaradt a szakmabeliek kedvencének (nótái mások előadásában váltak sikeressé). A gazdag családból származó Townes életére ez rá is nyomta a bélyegét: a hatvanas években induló karrierje során szinte végig alkohol- és drogproblémákkal küzdött.

Ám hatása megkérdőjelezhetetlen, hiszen számos kortársa (köztük Willie Nelson, a már említett Bob Dylan, Neil Young, Lyle Lovett vagy a Cowboy Junkies) hivatkozott rá, s mint látható, a súlyos zenék világából érkezők közül is akadnak páran, akiket megérintett ez a muzsika. El tudom képzelni, hogy a Neurosis frissebb munkái más szellemben fogantak volna, ha Scott Kelly nem "bukkan rá" Van Zandtra.


FODORPE: Őszintén szólva megbecsülni sem tudom annak a zenei hagyománynak a gazdagságát és identitásformáló kultúrtörténeti jelentőségét, amelyhez Townes van Zandt dalai is tartoznak. Az 'egy szál dobozgitár kísér egy karakteres férfihangot' projektből, úgy sejtem, bőven kihozták már az Egyesült Államokban is azt, ami lehetőségként benne rejlett (nálunk más zenei tradíciókból építkezve leginkább az utánozhatatlan és utolérhetetlen Cseh Tamás Bereményi és Csengey szövegeinek segítségével). A szóban forgó lemezre természetesen a két Neurosis-tag és a nem kevésbé kultfigura Wino miatt voltam kíváncsi. Nem kellett csalódnom: a hagyományőrzés és az újítás, az átsajátítás és átformálás műveletei nagyon szép egységbe forrnak ezen az albumon, amely épp az egymást váltó előadók segítségével (mindhárman három dalt vállaltak) kerüli el azt, ami egyébként az eredeti műfajtól nem lenne idegen, hogy egyhangúvá váljon.

DOWNER: A Songs of Townes Van Zandt éppen attól jó, hogy mindhárom zenész képes volt önnönmagát is megmutatni a választott szerzeményeken keresztül. Mivel az eredeti tételek zeneileg nem túl bonyolultak, így Winóék szépen a maguk képére formálták azokat, sőt, egy-egy esetben sokkal sötétebbre "színezték" atmoszférájukat. Érdemes egyébként összevetni a változatokat: metalos létemre a country-t is kedvelem, és Van Zandt természetesen ebben a szellemben írta nótáit, ám a feldolgozások sokkal jobban megfogják a szövegekben rejlő rezignált, melankolikus élt.

<iframe width="500" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/tY8m4DbIBJI" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Scott Kelly - St. John the Gambler

Steve Von Till mert a legtöbbet színesíteni. Ahogy szólólemezein, itt is használ különböző effekteket (főleg a nagyszerű The Snake Songban), illetve hallhatóan nem csak akusztikus gitárt akasztott a nyakába. A dalok (If I Needed You, Black Crow Blues, The Snake Song) a szerelemről és az elmúlásról szólnak. A hasonló szellemben fogant Lungs (ahol még torzított gitárhangok is felbukkannak) mellett Scott Kelly két "sztorizós" számot választott. A St. John the Gambler és a Tecumseh Valley is egy-egy fiatal lány tragikus sorsát dolgozza fel. Utóbbit Kelly kicsit vontatottan adja elő, az élő, lendületesebb változat jobban illett volna ide is.

FODORPE: Von Till és Kelly hangszíne és hangfekvése nincs oly nagyon távol egymástól, így az általuk előadott dalok változatossága elsősorban a hangszerelésben rejlik. Én a Lungs-ban érzem leginkább a Neurosis-ízeket, számomra ez a dal jelenti az egyik csúcspontot a maga darabos gitárjátékával, a torzított hangok sűrűsödésével, Kelly kevéssé country-énekével.

DOWNER: Szerintem Wino hármasa sikerült a legjobban. Mivel gyorsabbak is, mint a többi hat mű, jobban ki is ütnek azok közül, s talán ezek állnak legközelebb az eredeti elképzelésekhez (azzal együtt, hogy egy-az-egyben illenek a Wino-féle akusztikus világba). Mind a Rake, mind az A Song For, mind pedig a Nothing a megfáradt lélek merengése. Ezek közül számomra minden egyes alkalommal a (feltehetőleg az elvonós élmények alapján íródott) Nothing nyújtja a legborzongatóbb élményt, remekül visszaadja Townes Van Zandt saját maga által választott, keserű jussát.
 

FODORPE: Abban föltétlen egyetértünk, hogy Wino törekedett a leginkább az eredeti műfaji jegyek megtartására, ebben segítségére volt, hogy a többieknél jóval magasabban és így Van Zandt hangfekvéséhez közelebb képes énekelni – némely hallgatás során épp ezért magam is az ő dalait tartom a legtöbbre (főképp az A Song Fort), máskor viszont épp a Neurosis-zenészek kísérletezős, sötétre festő, transzformáló igyekezetét látom sikerültebbnek (e sorokat írva pl. a The Snake Songot). Nem fejtem meg a titkok titkát, ha azt mondom: az album mint dalok sorából összeálló kompozíció ereje éppen a finom ellenpontokban, a hasonlóságok és különbségek izgalmas összjátékában rejlik. Számomra eddig az év egyik fontos anyaga, mellyel érdemes vigyázni: könnyen addiktívvá válhat.

DOWNER: A jó akusztikus lemezek mindig arra ösztökélnek, hogy magam is előkapjam a gitáromat, s nekiálljak pengetni (aztán rájöjjek, hogy ez nekem nem megy). A Songs of Townes Van Zandtnak mindenképpen ott a helye a gyűjteményben. Remélem, azért páran az anyag ihletőjének életművével is tesznek egy próbát.

Scott Kelly & Steve Von Till & Wino: Songs of Townes Van Zandt (Neurot Recordings, 2012)
 
downer, fodorpe

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés