2012. 07. 17.
Megbékélt közönség (D. R. I. koncert az A38-on)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megbékélt közönség (D. R. I. koncert az A38-on)
Mozaikszavas nevű zenekarokból a S. O. D. mellett a D. R. I. felvarrói uralták a thrasherek, HC-sek farmerdzsekijeit, -mellényeit a ’80-as években. A kaliforniai 4-es még a Slayer-imádók körében is nagy népszerűségnek örvendett – nem alaptalanul. Eric Brecht, majd később és inkább Felix Griffin dobos Dave Lombardo számára is hivatkozási alap volt. A HC-punkból a thrashes crossoverig metálkodó zenekar idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, s az ennek tiszteletére szentelt turnén Budapesten is a vízen jártak.
 
Örülhetnek a ’80-as évek crossover stílusának kedvelői: a múlt heti Suicidal Tendencies ZP-beli koncert után eljött közénk a műfaji hibrid másik atyaúristene, a D. R. I.. Nem is sokkal odébb, szintén a Duna budai partján, pontosabban a vízen, az A38 Hajó koncerttermében. Míg az ST-ben mára már csak Muir a vörös fonál, a mocskos rohadék debileknél az énekes Kurt és a gityós Spike az őstag. A ritmusszekciónak azért volt ideje összeérni: a dobos Rob is már 22 éve adja az alapot, míg a basszer Harald a csapat Benjáminja, csekély 13 éves tagsággal… Elmondható, hogy ez a leghosszabb felállás a banda történetében, habár a sajtó úgyis a ’80-as évekbeli felállást emlegeti klasszikusként, noha az akkor készült első 4 lemezre illik inkább ez a jelző. A ’89-ben kiadott 5. album Thrash Zone engem pl. annyira elkedvetlenített, hogy hosszú időre negligáltam a csapatot. A lemez a HC-metal-mosh-punk keverék nyersessége után, ha nem is vegytiszta thrasht, de az egyéni hangzás elvesztését hozta, érezhetően megfáradtak Cassidyék. (Saját zenetörténeti hasonlatomban a Kreator-párhuzam él: náluk volt az, hogy az első nagyszerű 4 album után a Coma of Souls már az önismétlés széles közönségbázisú sikereit hozta el…) A 90-es évek első felében az amerikaiak kihoztak további két albumot, amelyek pont ennek a szürkeségnek a további folyományai voltak. Nem is adtak ki azóta sorlemezt! (Csupán 2004-ben került föl demóként a honlapjukra az Against Me című szám.) "Csak" turnéznak. Nem tudom, az elmúlt években, milyen intenzitással – főleg Spike vastagbélrákból való felépülése óta –, de az idei esztendőjük fullos. Hozzánk az újvidéki Exit fesztiválról érkeztek, másnap pedig már a bécsi Arenában zúznak, a magyar fellépés az egyhónapos nyári Európa-turné 4. állomása.
 

Ahogy a mostani ST-fellépést kihagytam, úgy, a D. R. I.-t nem szerettem volna: a ST harmadszorra jött új lemez nélkül, gyakorlatilag ugyanazzal a bestof- ("hakni"(?)-) show-val, a D. R. I. is harmadszor tette tiszteletét Budapesten (1998 márciusában a népligeti E-Klubban, 2004. április 28-án a Kék Yukban sokkolták a népeket – hogy akkor én miért nem mentem el, rekonstruálhatatlan), a fentiek ismeretében ugyanabban a felállásban… Izgatottságomat ez mindenestre nem lohasztotta, az első találkozás öröme jó adag plusz érzelmi töltetet adott.
 
Felelevenednek az emlékek: a saját magunk rajzolta pólóminták, a Suit and Tie Guy videoklipje, mely egyike volt egyáltalán, amit a műfajban láttam, s az elsők közt reprezentálta a nyugati zenei kultúra közönségének koncerten való viselkedési mintáit… A dal egyébként ezen a koncerten is elhangzott, mindjárt az elején, harmadikként….
 
Az ember nem érkezhet elég későn a koncertre – az előzenekarokról legyen ennyi elég…
 
Belépve a terembe rögtön szembeötlik a merchpult, mögötte pedig Brecht úr, aki hiába négy könyv szerzője is, enmaga árulja a pólókat, felvarrókat. Halálos nyugalommal tűri a közös fotókra való felkéréseket, fején az utóbbi időszak elmaradhatatlan baseballsapkája. Áldom az eszem, hogy nem vittem magammal pénzt, mert nagyon jó pólókínálat volt, szinte az egész repertoár mintázata, s bizony vették is a népek rendesen, én meg a családi büdzsét is otthagytam volna a 3000-4500 forintos pólókért, így viszont esélyem sem volt.
 
22.45-kor kezdtek, s az egy órás fő műsoridőt még negyedórával (4 számmal) fejelték meg. Mélázásra ad okot, hogy egy kereken 30 éves zenekar, aki fennállása első évtizedében volt kreatív és lemezkészítésben aktív akkor most haknibanda vagy sem. Most a pozitív oldalát emelném ki a dolognak: hiába is jöttek volna ki az elmúlt 17 évben, mondjuk, kétévente albumaik, a koncertrepertoár nem igazán bírná el, így is 25-28 számot nyomnak alkalmanként, s a klasszikusokat nem lehet kihagyni. 1-2 új férne bele csak frissítésnek… Másrészt ezek a számok tényleg kiállták az idők próbáját, most is felemelő érzés volt hallgatni őket, még ha Kurt vehemenciája hatalmas rutinra cserélődött is ki. Azért ő egy régivágású ikon, még Dave Grohl is így gondolta, amikor a Probot projektbe meghívta danászni (Silent Spring).
 

A banda a Who am I-jal kezdett stílusosan, majd sorjáztak a 7 lemez dalai. Mivel úgyis fönn lesz pár napon belül a dalcsokor listája a setlist.fm-en, ezzel nem fárasztok senkit, de volt Acid Rain, az I’d rather be sleeping és Ma’am is. Előtte kicsit tartottam attól, hogy túl kiszámítható lesz, de a standardokon kívül elég megkavarták a dalsorrendet és arányosan adagolták a 7 lemez anyagát. A májusi Észak-Amerikai turné állomásain a Dealing With It, a Dirty Rotten és a Crossover lemez dalai voltak többségben, az utóbbi 3 lemez csak a tisztesség kedvéért, s a videós slágerek okán, itt azonban ez az arány jóval kiegyensúlyozottabb volt. Még akkor sem bánom, ha érezhetően az első két lemez, azaz a HC-punk korszak zanzái ütnek koncerten a legnagyobbat, míg a Crossover és a 4 of a Kind számai a kimunkáltságukkal hódítanak.
 
Harald volt kinézetre a legpunkabb, iszonyú jól szólt a hangszere, Spike gitárhangzása kicsit maszatos volt. (Lejegyezni érdemes: gitártechnikusi feladatait egy csinos fiatal hölgy végezte, aki a koncert alatt végig fotózott is aztán.) Rob pedig szintén marha jól adta az ütemet. A láthatólag az idő vasfoga ki nem kezdte Kurt pedig lemezminőségben hozta a vokált. (Egy filozófus barátom anno úgy nyilatkozott a thrashről, hogy az főleg kiszámolókra, mondókákra hajaz. Nem ismerte a D. R. I.-t pedig az ő groove-jaik, kántálós dallamvezetésük alátámasztaná az állítását – ami persze badarság, méghogy… piha!)
 
Háromnegyednyire telt meg az A38 gyomra, kényelmesen elfértünk. Viszont a közönség nem "pusztítani" jött. Kinyithatnám azt a diskurzuscsapot, hogy "bezzeg 20 éve pecsányi thrasher zúzott volna 5 moshpitben…", de minek. Mellesleg a nézősereglet összhajzatát tekintve 4-5 parókánál több nem tellett volna ki. Érdekes módon a mai old schoolban utazó thrasher-ifjoncok közül sem láttam itt senkit… na, majd elsején a Warbringeren a Rocktogonban… az underground…
 
Szóval figyelemre méltó volt a közönség mélája. Nagyjából az első pár sorban volt őrület, a többség bámult. Lehet, le voltak – hozzám hasonlóan – nyűgözve, hogy láthatták ifjúkoruk (bezony, sokan voltak 40 felett) egyik meghatározó zenekarát?! Máskülönben rozsdásan is indult a produkció, a 4-5. számig mintha a csapat is csak puhatolózott volna, a közönség sem tudta, mire számíthat… de később sem veszítette el senki az eszét, pedig minden tényező adott volt hozzá. Maga Kurt és Harald is poénkodott a visszafogottságon. Ennek ellenére, a bágyadt tapsra visszajöttek, és akkor, na, akkor, a ráadásblokkban megmozdult valami – a közönségben is! Talán megijedtek, hogy mindjárt vége az audenciának, a kontemplációnak… Kölcsönös energiaáramlás kezdődött, de hát olyan dalokra nehéz is lett volna fabábúként álldigálni, mint a Beneath the Wheel, az Abduction, no és persze a Violent Pacification!
 
Örültem, hogy ott lehettem, nem csalódtam, sőt, még élveztem is az erőteljes dalokat. Több mint pipa.
 
RIP
 
D. R. I. (US) (Cruel Hand (US), Bandanas, Jack)
Budapest, A38 Hajó, 2012. július 16.
Belépőjegy ára: 3500/4200 Ft
 
www.dirtyrottenimbecibles.com
www.facebook.com/phoenixmusichungary
www.a38.hu

 
Egy flyer 86-87 tájékáról, példáként a számos közös fellépésre
Kulcsszavak: D. R. I.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés