2012. 07. 31.
Az év eddigi legjobb koncertje (Red Fang a Dürer-kertben)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az év eddigi legjobb koncertje (Red Fang a Dürer-kertben)
Csodálattal adózunk Portland város zenei életének. Mióta csak megjelent a Red Fang négyesének második lemeze, s kacagtató image-klipjeiket, melyek érdekes történeti szállal is bírnak, többedszerre is megnéztük, s nem untuk el, abban reménykedtünk, hogy talán valamikor, előbandaként eljutnak hozzánk is, ha nem most, sokára. Fohászunk meghallgatásra lelt, olyannyira, hogy saját turné keretében állt a nagy(!)színpadra a Vörös agyar, s ferge- (most figyelj!) -teges koncertet adtak a többszázas tomboló tömegnek. Élménybeszámoló.
 
Mi kell a sikerhez? Oltsd be újra a ’70-es évek Black Sabbathjával (úgy a Master of Reality idejéből) a Kyuss-féle stoner muzsikát, s máris megkapod a portlandi Vörös agyar garázs-receptjét. Aztán ízesítésnek kell egy(-pár) ötletes videokliprendező, aki(k) 3 olyan kisfilmet (Prehistoric Dog, Wires, Hank is Dead) vágnak össze a zenéd alá, amitől az egész világ összepisálja magát, részben a röhögéstől, részben azért, mert a képi világon is átüt, mennyire örömmel játsszák ezt a muzsikát: nincs sztárság, pózok, kellemkedés, "megoldandó feladat", csak (ön)irónia és jókedv. Ez a Red Fang, akik viharos gyorsasággal hódították meg a világot. Meg Magyarországot. Itt, az Óperencián túl is nézik ám a YouTube "adását", szeretik a sört, s a vidámságot. Annyira, hogy az eredetileg a 100 főt kényelmesen befogadó Dürer-kerti kisterem helyett telt házas nagyterem várta a zenekart. Méghozzá őrjöngő tömeg "Red Fang, Red Fang" kiáltásokkal! Negyed tízkor aztán elszabadultak az indulatok…
 
Aaron basszus/ének, John dobos, David gitár/ének és Maurice gitár/ének nem a csillagokból érkezett (bár a nyugati part elég messze van tőlünk). Maguk álltak be a koncert előtt (már itt föltűnt, hogy a portlandi zenei közösség milyen összetartó: John Lord Dying pólóban nyomult)! Kiálltak, belecsaptak, s sorjáztak a két lemezük számai. Egyszerűen, közérthetően, ízesen. Eleinte kicsit maszatos gitárokkal, de ez műfaji jelleg is, aztán kitisztult. (Meleg és párás lehetett a színpadon, mert számok közben minduntalan hangoltak…) Nem volt semmi cicoma: csak hittel, beleéléssel, örömmel nyomott metálos ősrock, sivatagi pszichedelicával, amerikai kocsmarock allúziókkal átitatva. A közönség imádta. A klipes számoknál persze felcsaptak az amúgy sem lanyha élvezethullámok, s egyre többen szánták rá magukat a közönség fején való szörfözésre.
 

(Megjegyzés: valószínűleg nemcsak dzsi kollégának és nekem viszketett azonban a tenyerem, lepofozásban reménykedve, mikor a Mörbid Carnage-ből és a Concrete-ből ismerős basszer, Necrofaust immáron sokadjára, a kelleténél jóval többször lelkesedett a színpadon, ahol ezidőtájt semmi, de semmi keresnivalója nem volt. Rendben, ez egy rockkoncert, nem színház, de mi, a közönség (ahogy ő is) nem azért voltunk ott, hogy őt nézzük, lássuk, hanem a zenekar tagjait ünnepeltük. Maradj a téged megillető helyeden, apukám! Ne mások hátán, kárára örömködj, s ha lehet, ne állítsd el a mikrofonállványt!)
 
A pokol a főműsoridő végén, a Prehistoric Dognál szabadult el, mind a zenekar, mind a közönség részéről! Felemelő pillanatok voltak! Ám a 45 perc igen csak kurta, főleg ha jó a zene! Igazi visszázás révén még 15 percet ráhúztak az örömzenészek, akik nem voltak restek egyébként magyarul tanulni: "Sziasztok", "Köszönöm", "Egészségedre!" hangzottak el az est folyamán a szívet melengető szavak.
 
Sziasztok skacok, köszönjük mi is ezt a remek estét, egészségetekre! Gyertek vissza minél előbb!
 
 
POST SCRIPTUM-METALLUM: A világháló révén már a koncertet megelőző nap tudni lehetett, hogy a budapesti mókamester stoner-grind(?) csapat, a Redneck Zömbiez nem lép föl, ugyanis a nyilatkozat szerint harmadjára is feloszlottak. Sebaj, könnycseppet nem ejtünk, annyira nem hiányzik sem a zenéjük, sem a most oly divatos kifestett orcájuk. A műfajban a hazai (szintén oszlásnak indult) Yellow Spots a nyerő amúgy… Persze, annak meg örültem volna, ha a műfaji logikát félretéve, felváltozik az előbandák sorrendje: a Nadirra kíváncsibb voltam most, mint az egri Shapat Terrorra. Azonban ez nem kívánságműsor, így az esemény Facebook-oldaláról azt is kiolvastam, hogy a nyolc órakor kezdődő budapesti crossover-death zenekar koncertjére ezúttal biztos nem érek oda. Korábban nem szóltam róluk különösebb dicsérettel, ám az azóta megjelent feldolgozásalbumuk (Underground Heroes) és sorlemezük (Exitus) kivívta tiszteletemet és fellelkesített. A Shapat Terror kapcsán viszont nem változott a véleményem, s most sem győztek meg. 40 perces műsorukban némi izgalmat hozott a turbós Tanka Balázs vendégszereplése, de amúgy semmi extra. Különös ez, hiszen az utánuk következő kvartettel teljesen hasonló zenei elemekből válogatják össze a sajátjukat, aztán mégis… semmilyen hatással nincsenek rám, míg a Red Fang teljesen meggyőző. Hiába, a szintagmatikus-paradigmatikus koordinátarendszerben nagyonis eltérő a grafikonjuk…
 
RIP
 
Red Fang (US) (Shapat Terror, Nadir)
Budapest, Dürer-kert, 2012. július 30.
Belépőjegy ára: 2000/2500 Ft
 
 
Kulcsszavak: Nadir, Shapat Terror, Red Fang

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés