2012. 09. 18.
Fáradó hangok (Down: IV Part I – The Purple EP)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fáradó hangok (Down: IV Part I – The Purple EP)
Öt évvel ezelőtt látott napvilágot a New Orleans-i mocsarak mélyéről a világ tetejére jutó Down zenekar legutolsó stúdiólemeze, a III – Over the Under. A projektként indult, de idővel a tagok számára fő elfoglaltsággá avanzsáló csapat persze azóta sem unatkozott, hiszen folyamatosan turnéztak, kiadtak egy élő anyagot, tagcserét is megéltek, idén pedig megjelent négyrészesre tervezett sorozatuk első fejezete, a IV Part I - The Purple EP. A végeredmény kissé felemásnak hat.

DOWNER: Bár a Phil Anselmo-vezette brigád továbbra is magas színvonalon játssza ezt a sludge-os, doomos muzsikát, talán érdemes beismerni, hogy amióta ez a szupergroup "főállássá" vált az ötös számára, mintha kiveszett volna az a spontán dög a munkáikból, ami a NOLA esetében száz százalékban, de még a kettes albumnál is érezhető volt. Ahogy egy jóbarátom fogalmazott: "sajnos már ezen agyalnak, nem pedig szabad hetükben mennek el telefüstölni egy faházikót." És ebben van is valami, hiszen már az Over the Under is, de most ez az EP is kissé kimódoltnak, picit ötlettelennek tűnik – mondom ezt úgy, hogy hatalmas Down-rajongó vagyok, szóval még így is nagyon tetszik, amit hallok, mert szimplán tetszeni akar, s nem sajnálom az időt a hallgatására.

FODORPE: Sosem voltam különösebb híve annak a metonímiának (ok és okozat fölcserélésének), amely az esztétikai alkotásból (az okozatból) következtet vissza az alkotói folyamatra (az okra), hogy aztán ez utóbbiból vezesse le a produktumot. Ez a rajongói gondolkodásmód persze némileg szükségszerű abban a korban, amikor egy lemez elkészítésének folyamatáról folyton nyilatkozatok jelennek meg a szaksajtóban, s ezek a szerzői-muzsikusi mondatok keretezik a napvilágot látó albumot. A Down EP-sorozatáról is annyit lehetett olvasni az elmúlt években, hogy mire megjelent, egy kicsit már el is untam a körülötte lévő hype-ot. Legfőképpen azért, mert szásszor el lehet mondani, hogy mennyire jammelős és old school és laza és cool és füstös lesz az anyag, s mennyire fesztelen volt a zeneszerzői folyamat, de mindez a legkevésbé sem képes garantálni az elkészült alkotás sikerültségét. A nagy spontaneitás nagyon nem spontán akarásának is megvan a maga logikai hasraesése.
Az más kérdés, hogy a Down nagyjából azon kevés zenekar közé tartozik, akikkel szemben én a legmélyebb tisztelettel viseltetek – az eddigi három lemez és a feledhetetlen pesti koncert alapján, hogyan is máshogy. Az, hogy a IV/I. úgy sikerült, ahogy – az egy másik kérdés. Egy biztos: nincs benne meg az az átütő erő, ami a NOLA-ban, az a nagyon eltalált retro rock-érzés, ami a második albumban, s az a dalközpontúság, ami az Over the Underben. Jóindulatú hallgatóként azt mondhatom, hogy mindegyikből van belőle valamennyi, de azért ez az EP azt az elementáris hatást korántsem képes kifejteni, amelyet a megelőző anyagok. Ennek én főként az első 3 dalban látom az okát: ezek egyszerűen nem elég erősek-dögösek, s az újrahasznosítás és a fáradtság jelei mutatkoznak rajtuk.

DOWNER: Annyi biztos is, hogy az első egy-két ismerkedő kör után eléggé húztam a számat, mert nem igazán jött be ez a hat tétel. De aztán csak-csak felsejlettek a rejtett értékek, s élvezettel kezdtem el bólogatni. Persze így sem érzek teljes elégedettséget, ugyanis a megszólalás lehetne jobb is. Elhiszem én, hogy a még mindig dúló retrólázból a Down sem maradhat ki, de ez a "vegyük old schoolra, organikusra a hangzást"-dolog tízből hétszer nem szokott sikerülni, és itt sem tesz jót a daloknak. A gitárok tompán dohognak, az új basszer, a Crowbarban is pengető Pat Bruders játékát se hallhatjuk olyan fejlecsavaró módon, mint az utóbbi két LP-n Rexét, Jimmy Bower dobja pedig (legalábbis számomra) élvezhetetlenül puffog, főleg a pergő hangja bántóan gyenge, nem jön át az igazi "Bower Power". Anselmo vokáljai mondjuk rendben vannak, de most is biztosan bele kellett utólag nyúlni a teljesítményébe.
 

Down: IV Part I - The Purple EP

Ezek után lássuk, miért is szerethető mégis a The Purple EP. Ahogy írtam, sokszori hallgatásra azért kellemesen belemásznak a fülbe a számok, a hibák ellenére se érzem azt, hogy csak muszájból van kedvem újra és újra lejátszani azokat. A nyitó Levitation valóban magában rejti a klasszikus doom-bandák zenéjének hangulatát a dzsi-dzsizős megoldásokkal, a harmóniákkal, az ízes szólókkal (Pepperék úgy reklámozták az EP-t, hogy ez lesz az, amelyiken a nagy elődök előtt tisztelegnek, plusz visszakanyarodnak a NOLA nyersebb világához – utóbbi biztosan nem teljesült).

FODORPE: Ha jól fülel, hallhatja az ember, hogy a nem különösebben fantáziadús fölvezetőt Jimmy igyekszik a pergő és a lábdob elcsúsztatott ritmusaival némileg izgalmasabbá tenni, viszont az a kőegyszerű gitártéma, amire az egész dal épül, talán egy alaposabb átgondolást megért volna (attól, hogy egy téma egyszerű, nem lesz jó doom-téma) – a szóló valamelyest fölhozza a kompozíciót.

DOWNER:
Az anyag talán legsikerültebb szerzeménye a már előzetesen is közzétett Witchtripper, amely zakatolós főriffje és a koncertek jól üvöltözhető refrénje miatt biztosan sokaknak elnyeri a tetszését.

FODORPE: Nem tudom – ez a dal nekem nem nyerte el a tetszésemet. Tizenhatodokat ellenpontozó kiállások – a kompozíciót tekintve ez megint nem egy nagy gondolat. A szóló utáni átvezető ígéretes, de aztán visszatérünk oda, ami már az első 2 percben is unalmas volt, hogy még 1 percen keresztül ismétlődjön.

DOWNER: A harmadikként érkező Open Coffins esetében hallatszik, hogy a nyitóriff Anselmo szüleménye, ezer közül is megismerhetőek a témái – ez is olyan, hogy lazán felcsendülhetne egy Necrophagia- vagy Superjoint Ritual-nótában. Ez szám talán a legszellősebb az anyagon, bár a középtájt bekúszó zúzda biztosan be fogja mozgatni a közönséget.

FODORPE: Hogy a nyitóriff kinek a szüleménye, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy Kirk és Pepper nem erre a dalra lesznek a legbüszkébbek, ha majd egyszer visszatekintenek az elmúlt évtizedekre. A középrésznél végre elindul valami – kezdem hinni, hogy van itt még némi erő és ötlet, aztán lassan elunom ezt is.
 

DOWNER: A The Curse is a Lie szintén egy doomosabb darab, Kirk apó és Pepper szépségesen mutatja meg, le sem tagadhatnák, hogy a Sabbath-iskolában is megfordultak anno.

FODORPE: Erről a dalról egy rossz szavam sincs: hangulatos, jól fölépített, ötletes, sodró, van dinamikája, Phil hangja is öblös; érzed, hogy történik valami azon túl, hogy egy tök szürke riffet hallgatsz 5 percen keresztül. 2:45-nél olyan gyönyörű doom téma indul, hogy simán elsírom magam – főleg azért, mert ha még tudnak ilyet, akkor miért a sok üresjárat más dalokban?

DOWNER: A This Work is Timeless már sokaknak ismerős lehet, hiszen a Youtube-on jóideje kering egy demóváltozat, amelyet még a III idején rögzített a kvintett: persze azóta azért némileg módosult a szám, de a jó adag Led Zeppelin-feeling nem veszett ki belőle.

FODORPE: A lendület szerencsére folytatódik – a Led Zeppelin-feelingből Phil hangja levesz úgy 90%-ot, de ez nem gond, mivel ez a Down, a Zeppelin meg úgyis utolérhetetlen. Mondjuk a Zeppelinben mindig lehet hallani a basszusjátékot, itt én nem hallom, pontosabban azt hallom, hogy csupán támaszt, s nem visz önálló szólamot, mint egykor John Paul Jones.

DOWNER: A záró Misfortune Teller is ismerhető volt már megvágva, gyenge minőségben: a menetelős dal szintén tetszetős, számomra a szóló és az utána begördülő, levezető döngölés teszi emlékezetessé.

FODORPE: Valóban – menetel, döngöl, Phil repeszt; mire a ti-ti-tát elunnám jön egy váltás, ami jó, kezd derengeni, hogy miért is mondták az alkotók, hogy ez egy nagyon doom anyag lesz. Az lett, ha nem is a legérdekfeszítőbb változata (szerintem az három fiatal észak-amerikai banda, akikről korábban írtunk, több ötlettel dolgoznak, mint a nagy öregek). Azt, hogy mennyit "agyaltak" a lemezen, nem tudom; mindenesetre egy kicsivel több, nem ártott volna, főleg jó témákból és ötletekből.

DOWNER: Az biztos, hogy nem ez a legsikerültebb Down-munka, de azért szívesen meghallgatnám ezeket a számokat is élőben. És persze kíváncsi vagyok, mi lesz a soron következő három EP-n.

Down: IV Part I – The Purple EP (Szerzői kiadás, 2012)

down-nola.com
 
downer, fodorpe
Kulcsszavak: Down

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés