2012. 10. 20.
Posztcyniciánus élvezetek (Krallice: Years Past Matter; Dysrhythmia: Test of Submission)
Október 23. – Mi jut róla eszembe? Hát hogy idén e napon jelenik meg az év általam legjobban várt albuma a talányos nevű New York-i Behold… The Arctopus zenekartól. Türelem, ha öt évet kibírtam… a Horrorscension itt van a virtuális kanyarban. Most szólok inkább a zseniális gitáros/basszer, Colin Marston másik két – szintén csúcs – zenei alkotásáról, amelyek augusztusban a Krallice és a Dysrhythmia új albumaiként öltöttek testet. Jazzdeath-rajongók aléljatok!
Egy évtizede, mikor éppen rengeteg időm akadt, elérkezettnek láttam az időt, hogy olyan bandák után kutassak világ- és internetszerte, amelyek a maguk módján a Cynic Focus című alkotására egyfajta forrásként tekintenek. A ’90-es évek képzeletbeli "jazzdeath" triumvirátusa (Cynic–Atheist–Death) akkoriban már effektíve nem létezett, ez a műfaji hibrid is csak a török-német Necrophagist (esetleg a holland Pestilence, vagy a Kong, netán a Sadus) révén pislákolt rövid ideig (vagy a Cynic muzsikusok zenekarai, szólólemezei révén: C-187, Gordian Knot). Ultratechnikás, progresszív, artisztikus, improvizációtól el nem zárkózó, viszont kőkemény, agresszív gitármuzsikára vágytam akkor is, most is. (Szóval a jazz inkább metaforaként szerepel az összetételben, mégha vannak konkrét jazzfutamok, -szerkesztési módok is.) A kereső alapján olyan formációk alkotásaival ismerkedtem meg, mint a szlovák Wayd, a francia Pitbulls In The Nursery, Atrophy, az amcsi Aghora, The Dr. Orphyus Project, Beta Popes, etc. – ez még a holland Exivious, a német Gnostic, Obscura, a fehérorosz Kusudama, valamint jórészt a "matek metal" exponenciális feltörése előtt történt –, s a Dysrhythmia, a Behold… the Arctopus, az Indricothere is ekkor ért a figyelmem fókuszába. Szerencsére… ezekkel évekre el voltam látva hanganyaggal.
Érdemes némileg kitérni persze a "családfára", hiszen a(z egyszer már majdnem hazánkban is játszó) Dysrhythmiában alkotó Kevin Hufnagel és Colin Marston együtt zenél a Gorguts jelenlegi felállásában, de együtt tevékenykednek a Bylában is. Az Indricothere Marston egyéni agymenése – eddig egy 25 perces kiadvány ad erről számot, kongeniálisan…
Tavaly a Cruz Del Sur Music volt a kiadók közül a favoritom, idén a Profound Lore Records a kedvencem: a Witch Mountain, Yakuza, Dysrhythmia, Krallice, Worm Ouroboros lemezeinek gondozója.
Értelem és érzelem(Krallice: Years Past Matter)
Ügyeljünk az érkezési sorrendre! Kezdjük a legifjabbal! A New York-i Krallice 2007-ben alakult, de a saját kronológiámban is velük kerültem össze legkésőbb. Black metalként aposztrofálódnak, vagy a semmitmondó, tkp. kategória fölötti avantgarde jelzőt biggyesztik oda a fekete fém elé. Persze az alapító tagok előélete indokolhatja ezt, ahogy a logo is, vagy az érthetetlen hőbörgés vokál gyanánt. Manapság persze minden a poszt jelzőért kiált, így a Krallice számomra egy poszt-space-black-nihilist-impro-prog-avant-experimentál-metal muzsikát előállító kvartett. Szokás ezt "utaztató" zenének is titulálni, ami ugyanakkor nem egy new age-es vagy wellness-programként értendő. Számomra inkább az Anathema Eternityjének a sötétebbik oldalát képviselik. Vagy: ők a Mono sztereóban. Ami a Bylában hallgathatatlan, vagy hallgató-ellenes, itt feloldódik, "megszépül", befogadhatóvá válik.
Hat tétel szerepel az albumon, de megkülönböztetésük teljesen lényegtelen, az egyes trackeket el sem nevezték, ha csak nem a 7 pálcikás első számtól a 12 pálcikás 6.-ig tartó gesztus annak számít. Valójában ez egy zenefolyam, egy kiérlelt zenekari jam, egy állandósult garázsbeli főpróba (persze szuper hangzással). A károgó(?), szavaló vokál szerencsére alig akasztja meg a hangömlenyt, nem is kell erőltetni… nem hiányzik.
A NuSkullon Bali Dávid méltatásában az első, 2008-as lemez kapcsán a szív és az agy oppozícióját állítja föl, s az előbbi javára dönt, majd ehhez hasonlítja az immár 4. nagylemezt: "öncélú unalom"-ként értékelve azt, ahol csak pillanatokra csillan föl a "zseniális dalszerzői véna". A rövidsége ellenére történetileg is áttekintő kritika, mely az amerikai black metal színtéren is kontextualizálja a megjelenést, ha jobbára mégis "zsigeri" metaforát alkalmaz, akár igazat is állíthat… Ettől nekem még szívügyem a banda, esetükben ugyanis csak "alkalmi" műélvező vagyok, s teszik, amit hallok: a fenti igényeimet kielégítik! Zárásként Dávid is visszakozik annyiban, hogy így is a mezőny átlaga fölött teljesít a zenekar, csak önmagukhoz képest érzi ő ezt szolidnak.
Krallice: Years Past Matter
(Szerzői kiadás, 2012. augusztus 25.)
6 szám / ~ 60 perc
www.facebook.com/krallice
www.myspace.com/krallice
Hármak őrülete – egységes széttartás (Dysrhythmia: Test of Submission)Ugorgyunk! Kevin Hufnagelnek még a szólóalbumait is felhajtom, ha lehet – idén márciusban máris a három tételes Polar Night cíművel követte a tavaly decemberi Transparenciest; azért ez az akusztikus vonal nem jön be teljesen –, annyira szívemhez szól ez a zenekar. Nekem és helyettem játszanak, mondhatni. Itt aztán nincs énekhang – egyéb annál több. 1998-tól zajong a trió, Marston 2004-ben váltotta az addig basszusozó Clayton Ingersont, a Rothkóval közös (split) Fractures című kislemezen mutatkozott be az Earthquake című röpke negyedórás opuszban. Három évet kellett kibekkelni az előző Psychic Maps után, hogy 45 percben 8 szám erejéig ismét egy jó kis zenei kalandozásra társuljunk (alávessük magunkat?) a ritmikai zűrzavarnak (bocs: poliritmikus kompozícióknak). S ez a lemez azonnal közelférkőzött hozzám.
Miközben ezeket a sorokat rovom, már el is indultak lemezbemutató észak-amerikai (+Vancouver) turnéjukra ("American Submission" október 17. – november 17.), s a José Carlos Santos (na, ne már!) által készített Rock-A-Rolla magazinbeli interjújuk szerint hamarosan egy split-EP is várható tőlük, a szintén instrumentális Loincloth-szal doboscserével(!).
Kb. in medias res kezdés, egyszer csak benne vagyunk a hangjegyek tömegéből kötött álltól derék alá érő pulóverben: meleg, puha, kényelmes, talán még jól is áll nekünk. Na, most bújjunk ki gyorsan ebből a szóképből, s lógázzunk tovább a kínálkozó indázó basszusfolyondárokon. Persze jól seggre esünk, hiszen nincsenek fogódzók, szöveg semmi, a címek Kevin vélelme alapján (is) inkább csak az interpretációt lehetőség szerint orientáló kapaszkodók. Szó bennakad… Aztán csak a képek jönnek: bulldózerek irtják a dél-amerikai őserdőt (ez lenne a basszushangzás), Cziránku Sándort klónozták, s most Hufnagelként (Mézga Gézáné, született Rezovits Paula azóta is emlegeti) pengeti életét (ez a gitár), Sivába oltott polip őrült tánca (Jeff Eber szenzációs dobolása). "Nem hagy nyugodni"-típusú zene, érzelmek széles skáláját tudja megszólítani, kiváltani, ezen koncerten sem aludnék el éjjel fél egy után sem, mint ahogy a mai "posztolók" többségén! S ha a hangok kavalkádjából következtetni lehet, eljátszásuk minimum cirkuszi produkció, azaz látványban sem lehet hiány. A Dysrhythmia önállóságában a legjobb Cynic–Focus-tanítvány, tesznek a konvenciókra, megjegyezhetőségre, ún. dalokra, más dimenziókban gondolják el a megszokott struktúrákat, véletlenül sem követők, hagyományápolók, mint pl. az Aghora volt, vagy az Obscura. S elképzelhető, csak az én fülemben csöng évtizede, de ekképp lélegzik ott a Focus diskurzusalapítóként minden szerzeményükben…
Sajnálatos, hogy a Gorgutsszal is csak Ausztriáig jutott két hősünk (a képen balra Kevin, jobbra Colin) a nyáron, s egyelőre nincs kilátás hazai Dysrhythmia-koncertre.Dysrhythmia: Test of Submission
(Profound Lore Records, 2012. augusztus 28.)
8 szám / ~ 45 perc
www.facebook.com/Dysrhythmia
http//:dysrhythmiaexplainsitall.blogspot.com
www.myspace.com/dysrhythmiaband
RIP