2012. 11. 28.
Képekbe ágyazott zaj (pozvakowski.: sevenpeopleleft.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Képekbe ágyazott zaj (pozvakowski.: sevenpeopleleft.)
Öt évvel ezelőtt jelentetett meg utoljára nagylemezt Magyarország egyik legérdekesebb formációja, a pozvakowski. Bár a Győrből Budapestre átigazolt srácok igazi ereje élő fellépéseikben rejlik – hiszen ekkor a vizuális oldaluk is megmutatkozhat – azért albumaikra is érdemes odafigyelni. Az idei, sevenpeopleleft. címre keresztelt anyag az eddigi legsúlyosabb és legzajosabb munka, amit a négyesfogat kiadott.          

A 2010-ben napvilágot látott zx.wtt.010 című kislemez két újonnan rögzített dala, a perky, illetve a Man or Astro-Man?-átirat (sferic waves) azért már sejtetni engedte, milyen irányba is kacsintgat most a zenekar: felfedezhetőek rockos elemek, de leginkább a disszonáns, noise-os, monumentális vonal erősödött fel a sevenpeopleleft. esetében. A miértre adott válasz bizonyára "természetes folyamatnak" írná le ezt a lépést – ennek tudatában kíváncsi leszek rá, egyszer tényleg megvalósítják-e azt az Ádám (gitáros) által vázolt elképzelést, amely arra épül, hogy a post-rock néhol már fárasztó és kifutott fokozásai, repetitív volta helyett ők egy-két perces dalokat írnának, minden egyes témát csupán egyszer eljátszva. Nem lenne érdektelen kísérlet, de tény, hogy ahhoz nagyon jó ötletek kellenének.

Ötleteknek az új, nagyon szép és ötletes kiállítású lemez sincs híján, a majd' egy órás, hétszámos anyag kellően sok izgalmas pillanatot rejt – hibaként talán csak annyit lehet felhozni, hogy kissé hosszú az album, negyven perc bőven elég lenne ebből az örvénylő masszából. A zajossághoz egyébként nagyban hozzájárul ezúttal az is, hogy a basszer Sebestyén elég sokszor tapos rá a torzítópedáljára, aminek hatására még morózusabbnak hatnak az egyes szerzemények. Ráadásul a jazzes, kaotikus él is felbukkan, elég csak az LP egyik legjobb nótáját, a kolme.-t meghallgatni, s rögtön érezhető lesz, mire gondolok.



Amiért igazán szeretni lehet a pozvakowski.-t, az talán az, hogy elég ügyesen lavíroznak a stílusok között, ráadásul úgy, hogy nehéz összehasonlítani őket bármely más zenekarral. Hatások persze érezhetők a zenében (a noise rock, a surf rock, a post-metal legjobbjai biztosan sok ihletet adtak), ennek ellenére kellően egyediek tudnak maradni, ráadásul nem ragadnak le egy-egy jól bejáratott módozatnál, törekednek a lehetőségeik szélesítésére. És ha ehhez az kell, hogy még elborultabb, a közönséget még inkább igénybe vevő tételeket írnak, simán meglépik, és élőben sem átallanak csakis ezekre az új szerzeményekre koncentrálni. Nem is meglepő, hogy a kritikusok sem tudták egyelőre teljes mértékben eldönteni, hogy ez most mennyire időtálló alkotás. Magam sem tudom, de tény, hogy időnként nagy erőfeszítés kell már ahhoz is, hogy az ember elindítsa a lejátszást, mivel elég intenzív odafigyelést igényel az anyag, s egy pillanatnyi félrefókuszálást már menthetetlenül unalomba és érdektelenségbe fullasztja a hallgatását. (Ezek után nem is meglepő, hogy eddig húzódott a kritika megírása.)



Úgy igazán kiemelni is nehéz külön számokat, mivel elég jó összeállnak egy szerves, ám kőkemény tömbbé, bár sok helyütt akadnak lélegzetvételnyi szünetek, csendesebb pillanatok, azért legtöbbször a disszonancia és a töredezettség dominál. Egyetlen kivétel a rövid track8., amely blues-os/jazzes hangulatával kicsit ki is lóg – mellesleg ezt nem is ők írták (s nem is ők játsszák), hanem a csapatban korábban megfordult szaxofonos, Grencsó István és zenekara.

Mindenkinek ajánlom, hogy tegyen próbát a lemezzel, mert van benne erő és potenciál – persze ez még nem garancia az üdvösségre. Az viszont biztos, hogy a kvartett élő megmozdulásait mindenkor és mindenhol meg kell látogatni.

pozvakowski.com
 
downer
Kulcsszavak: pozvakowski.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés