2012. 12. 03.
A kopasz, a dagi meg a többiek – Devin Townsend és Fear Factory az A38 hajón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először érkezett önálló turnéval Magyarországra a Fear Factory és főleg Devin Townsend – mindkét csapat aktuális lemezét mutatta be, a Fear Factory a The Industrialist című anyagot, Devin Townsend pedig legutóbbi szólóprojektjének remekeit. A hajó nagyterme csordultig megtelt – s nem is véletlenül volt sold out. A két headliner felejthetetlen show-t adott, különösen pedig Devin föllépésének örültünk, aki nem csupán zenéjével okozott vidám perceket.

Ha áttekintjük a Fear Feactory és Devin Townsend munkásságát, egyes lemezeik alapján azt is mondhatnánk, hogy a két hagyományteremtő zenei világ közös gyökerű, de amíg az egyik a rendet képviseli (Fear Factory), addig a másik maga a káosz (Devin – különösen a Strapping Young Laddel). Míg a Fear Factory a 90-es évek elejének és közepének meghatározó technikás thrash, indusztriál-cyber bandája volt, s számos hullámvölgy után a ezredforduló első évtizedének végén kanyarodott vissza – nem teljesen problémamentesen – a kezdetben oly fontos és ünnepelt stílushoz, addig Devin szólómunkássága inkább a millenium környékére tehető, illetve napjainkban aktuális – jelen koncert a Devin Townsend Projectet hivatott népszerűsíteni, azaz mindenekelőtt a Ki, az Addicted!, a Ghost, a Deconstruction, valamint a legutóbbi, ez évben napvilágot látott Epicloud című albumokat. A Fear Factory szintén idén publikált, The Industrialist című anyagát mutatta be, szerencsére élő dobbal – a lemez többek közt azért képezte vita tárgyát, mert a stúdióban dobgéppel komponálták és vették föl a dalokat.
 

Az élő jelenlét azonban hamar eloszlatta a kételyeket a csapatok potenciálját illetően, s nem csupán a teltházas koncert a bizonyíték rá, hogy bármily ellentmondásos zenei kompozíciót szabadítson is a világra e két kultikus csapat, a közönség hallani szeretné az új és régi favoritokat. Én magam úgy látogattam el a koncertre, hogy csak sejtésem volt az elővezetésre kerülő szerzeményekről, utánanézni viszont nem akartam a setlistnek, mert azt szerettem volna, ha a váratlanság és a meglepetés erejével hat – hogy ott, azokban a pillanatokban tudjak örülni neki. Igyekeztem olyan helyet találni a teremben, ahonnan nemcsak a hangzás jó (a hajó termének mérete és akusztikája eddig nem okozott számomra csalódást, kedvelem az itt megrendezett bulikat a szép megszólalás miatt), de néhány dilettáns fotót is tudok készíteni az eseményről.


A frontemberek gyöngye

Devin Townsendről elmondható, hogy gyengébb megmozdulásai sem igazán rosszak, bárki bármit is állítson – s e helyütt nem a rajongó rajongó beszél belőlem, hanem a komparatiszta. Jóllehet manapság szeretünk kizárólagosságokat állítani, úgy vélem, annyi tehetség azért szorult kedves kanadai barátunkba, hogy a dömpingszerűen ontott munkái során a mennyiség csak kevésszer megy a minőség rovására. Devin Townsend Projectként három esztendő alatt 5 albumot adott ki, melyek közül kettő akusztikus-ambient, három pedig metálos – ezekre, vagyis az Addicted!-re, a Deconstructionre és az Epicloudra voltam a leginkább kíváncsi a koncerten, titkon remélve, hogy – bár azt sejthettem, hogy Anneke Van Giersbergen a DTP-ben játszott szerepe ellenére aligha lesz jelen az A38-on – a Strapping Young Lad repertoárjából is kapunk valamit. Ezt ugyan várhattam, viszont Devin akkora show-t produkált az egyórás műsor alatt a színpadon, amilyet nem hogy metálban, de más műfajok képviselőitől sem igen láttam, legfeljebb a kissé betintázott és éppen jó kedvében lévő Lovasitól. Devin nem volt borissza, herzig kis zakóban lépett a deszkákra, ujján ott fénylett a karikagyűrű, kopasz üstökén megcsillantak a színes fények.
 

Minden szempár Devinre szegeződhetett, aki elképesztő grimaszokkal, pózokkal játszott és énekelt, az egész produkció hatalmas idézőjelekbe volt téve, metálban sosem tapasztalt (ön)irónia jellemezte az előadást kezdettől fogva. Az Epicloudról lett megszólaltatva a legtöbb tétel, szám szerint a More!, a Save Our Now, a Where We Belong, valamint a házilag klipesített, s így paródiába fordított Lucky Animals, amely előtt Devin kérte a közönséget, hogy a megfelelő pontokon – akárcsak ő maga a videón – mutasson jazzkezet, s ezt a humorra igencsak vevő rajongók örömmel meg is tették. Esküszöm, rég nevettem ekkorát, mint Devin műsora alatt, ez a csóka megállás nélkül képes őrülten vicces dolgokat lökni, zenélés közben pedig ezer arcot vesz föl, provokálja a megjelenteket, majd hirtelen kőkemény metálosként mutatkozik, hogy aztán szólózzon egy óriásit.
 

Mondanom sem kell, a hangzás kiváló volt, Devin pedig megállíthatatlanul pörgött, mint egy búgócsiga, s a végén komolyra fordítva a szót megköszönte, hogy eljöttünk, hiszen tudta – reflektálta is –, hogy korábban nem találkoztunk. Bennem nem maradt hiányérzet a koncert után, elképesztően jól szórakoztam, ugyanakkor elhallgattam volna akár egész éjszaka is.


A daragép

Némi megnyugvással vártam a Fear Factory-t, azoknak a nyugalmával, akik a lényegen már túlvannak, s jöhet bármi, izgulni nem kell. Hát alaposan rámcáfolt az amerikai riffgyár, ugyanis az első pillanattól kezdve éreztem, hogy valami megint történik, rezeg a levegő a szaggató hangoktól, géppuskaként dörög a dob, menten elsüllyed a hajó.
 

A Fear Factory alaposan megmozgatta a jelenlévőket, szusszanásnyi időt nem hagyva – a föllépés akkor is jelenlét-élménnyel gazdagított, ha teljesen más jellegű volt, mint Deviné: kiszámított, szinte lemezszerű. Burton C. Bell ugyan meg kellett, hogy küzdjön a dallamokkal, de ez volt a legkevesebb, amikor olyan dalok szedték szanaszét az úszó termet, mint a Shock, az Edgecrusher (mekkora slágerek!), vagy a Martyr, de főleg a Demanufacture, a Self Bias Resistor és a Replica. Megidézték a Digimortal című, Dino utolsó régi érás lemezét is a Linchpin és az Acres of Skin erejéig, ezekre legalább akkora bemozdulás volt, mint a régi, súlyosabb klasszikusokra, bár bevallom, én utóbbiak, azaz a Demanufacture és a Soul of a New Machine tételeinél szereztem magamnak többnapos nyakizomlázat.
 

Az új lemezről a nyitó címadó, valamint Recharger hangzott el, s élőben sokkal nagyobb élmény volt hallani, befogadni, mint lemezen műanyag dobbal. A ronda dagi gitáros még mindig roppant fürgén játszik, csak kövérebbnek tűnik évről évre – a Fear Factory viszont bebizonyította, hogy van még benne spiritusz, s ki tudja mozdítani a népeket a fotelból a koncertterembe. Mit is mondhatnék? A hangerő tökéletes volt, a megszólalás kifogástalan, a zenészi teljesítmény elsőrangú.

E koncert az év végi toplistámra nyilvánvaló hatással lesz, mind Devint, mind a Gyárat tekintve. Boldog Mikulást mindenkinek.

Fotóalbum a koncertről a Facebook-oldalunkon!

Fear Factory, Devin Townsend
A38 hajó, 2012. december 2.
5600 ft

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés