2012. 12. 30.
(V)érzékeny zaj (Unsane: Wreck)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
(V)érzékeny zaj (Unsane: Wreck)
Igaz, hogy idén tavasszal jelent meg az Unsane hetedik nagylemeze, ám blogunk szépen át is siklott ezen tény fölött. Az év második felében azonban meglehetősen sokszor pörgött a lejátszómban a New York-i noise rock legenda anyaga, így – ha megkésve is, de – idejét láttam megemlékezni erről a műről, amely a csapat rajongóinak bizonyára nem hozott túl sok újdonságot, ám még így is lazán az év egyik legjobb kiadványa.       

A trió most is gondosan ügyelt arra, hogy az album borítóját garantáltan megjegyezzük, hiszen korábban is mindig igyekeztek kellően sokkoló frontképeket összerakni (gondoljunk csak a debüt, a Total Destruction vagy a kisebb szünet utáni visszatérést jelentő Blood Run fotóira). Ezúttal a gitáros-énekes-főnök Chris Spence vérbe mártott kezét csodálhatjuk meg – itt-ott az olvasható, hogy embervérről van szó, máshol viszont hentestől vásárolt, gallonos kiszerelésű matériát emlegetnek.

Ezek után persze a belső tartalom sem épp könnyed és tiszta balettműsort ígér, inkább képzelhetjük magunkat egy vágóhídra, ahol a marhák haláltáncát festi alá a muzsika (gyengébb képzelőerővel bíró olvasóinknak ajánlom Fassbinder Amikor 13 újhold van egy évben című filmjét). Ezzel együtt az is megállapítható, hogy a Wreck picivel zabolázottabb, letisztultabb (de még így is zajos) mint a korábbi, dühös kinyilatkoztatások. Ám a noise rock kedvelőinek így sem kell csalatkozniuk, ez a negyvenegy perc is garantált szórakozást ígér, ahol jobbnál jobb dalok bizonyítják (lásd Metropolis, Ghost, Roach vagy a Flipper-átirat Ha Ha Ha), hogy az 1988-ban alakult banda még mindig választott műfaja egyik legjelesebb képviselője.
 

Unsane: Decay

A fenti gondolatot ("letisztultság") pedig olyan tételekkel lehet a legkönnyebben alátámasztani, mint a nyitó, country-s/bluesos hangulattal (ez a két stílusirány korábban sem állt távol tőlük) is bíró Rat, a szájharmonikás No Chance (szintén nem idegen elem), a dallamokat is rejtő Pigeon, a teljesen atipikus, balladisztikus, a Metallica bluesos irányvonalát idéző, slidegitáros Stuck, vagy az LP legjobbja, a Decay, amely emelkedettségével, melankolikus atmoszférájával a 2012-es esztendő egyik legszebb zenei pillanata. Persze Spence ezekben a nótákban is ugyanúgy (torzítva) üvölt, ahogyan azt már megszokhattuk, a riffek is kellően disszonánsak és harapósak, azonban óvatosan mindegyikbe bekúszik valamiféle elégikus, merengő hangvétel, s ezek az új színek már most igazi klasszikussá emelik ezt a művet.
 

Unsane: Wreck (2012, Alternative Tentacles)

unsanenyc.com
www.facebook.com/UNSANENYC
 
downer
Kulcsszavak: Unsane

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés