2013. 01. 11.
MIT TEGYÜNK A KOCKAFEJ ELLEN – EFFRONTERY ZENEKAR (INTERJÚ)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
MIT TEGYÜNK A KOCKAFEJ ELLEN – EFFRONTERY ZENEKAR (INTERJÚ)
Karácsonyi ajándékként került az igényes zenehallgatók fája alá a Martfűről indult Effrontery zenekar első lemeze, a Mayfly, amit a két ünnep között letaglózó hatással be is mutattak a budapesti Kék Yukban, ahogy erről e felületen be is számoltunk. A klasszikus zenék komponálási lehetőségeit is hasznosító progresszív death metal formáció gitárosát, fő dalszerzőjét, Lipák Pétert kérdeztük – ő pedig turnéhegyekkel álmodik. Meggyőződésem, nem érdemtelenül!
 
 

– Több mint egy évtized kellett a megalakulásotoktól a debütáló album megjelentéséig. Mi tartott eddig?
 
– Ebben a lemezben minden verejtékünk benne van, de szó szerint. Rengeteg tagcserén mentünk keresztül a 12 év alatt, mindig kiesett valaki ilyen-olyan okból. Gyakorlatilag még másfél Effronteryt ki lehet állítani az ex-tagokból. Ha összeállnak egy koncertre, ott csápolok majd az első sorban. Az új tagok betanítása is rengeteg időt és energiát emészt fel. A basszusgitár szereposztást a mai napig nem tudtuk megoldani. Ez folyamatosan hátráltatta a zenekart.
 
– A dobos Zsolttal a kezdetektől együtt zenéltek; nehéz megfelelő társakra lelni?
 
– Azt gondolom, Filák Zsolttal ezt a zenekart a rokkantságig fogjuk együtt csinálni. Nehéz megtalálni a megfelelő zenésztársat, aki nem csak hobbizenélni akar, hanem rendesen gyakorol, és nem ijed meg, ha előállunk egy komolyabb tervvel. Szerencsére a jelenlegi felállás az eddigi legstabilabb pályafutásunk során, és úgy néz ki, hogy együtt is marad jó időre. Emberileg jól kijövünk egymással, és mindenki látja a maga kis lehetőségét a bandában.
 
– Mi állt össze legnehezebben a Mayfly esetében?
 
– A dob-, a gitár-, a bőgő-, az énekfelvétel, a stúdióválasztás, az előkészület, az utómunka, a gyártás és a pénz előteremtése, amiből mindezt finanszíroztuk. Első lemez révén minden részénél tapogatóztunk. A dalok írásával nem volt gond, hiszen már megírtam a következő két lemez vázlatát is, csak ki kell őket dolgozni lemezszintű szerzeményekké. Erre a Mayfly esetében a stúdióban került sor. Ekkor íródtak a hegedű-, cselló-, harsona- és más szólamok, amivel kiegészítettük a zenét. Egy évvel a dobfelvétel után még mindig csak rögzítettünk. Egy ponton azt mondtuk, hogy meg kell állnunk, mert soha nem lesz vége. Akkor elindult a huzavona a keveréssel és a masterrel, ami sehogyan sem akart összeállni. Végül a frissen csatlakozott gitáros, Sasvári Feri vette kezelésbe az anyagot. Nagyon meg vagyunk elégedve azzal, amit hallunk. Nagyon jó füle van hozzá.
 
 
Lipák Péter, Filák Zsolt, Lédeczi Zsolt, Sasvári Ferenc (b-j)

– Mi a legfőbb motivációd a zenekarosdira?
 
– Szeretek zenélni! Belepusztulnék, ha nem tehetném. Egy jól összepróbált koncert után fülig ér a szám. Ez elég motiváció számomra.
 
Nem zavaró, hogy a vokalista Zsolt párhuzamosan több zenekarban is hangadó?
 
– Lédeczi Zsoltinak úgy vélem, zsigerből jön a mi zenénk, egy szót sem kell neki mondani, mit hogyan csináljon. Nem rivalizálunk a többi bandájával. Mindegyik picit más stílusú a metal műfajon belül. A többi zenekarnál szerzett tapasztalatát kamatoztatni tudjuk. Egyébként azt látom rajta, hogy egyre jobban felénk tart, aminek természetesen nagyon örülök.
 
– Hogyan határoznád meg: milyen stílusban mozog otthonosan az Effrontery? Mi a saját stílusa?
 
– Death, black és a klasszikus zene keresztmetszetén mozog valahol a stílus, azért megtartva a kellő keménységet. Próbáltam sok mindent belevinni a zenébe, ami csak jól hangzott vagy tetszett. Nem szabok különösebb határt, hogy mi az, ami belekerülhet vagy sem.
 
Kik voltak a legnagyobb hatással rád, a zenétekre? Miért?
 
– Death, Morbid Angel, Slayer, Opeth, Arch Enemy, Carcass, Andy Timmons, Guns N’ Roses, Testament, Nile stb. ezek egyvelege adta meg nekem a zenei ízlésem alapjait. Ami nincs meg az egyikben, azt a másikban találom meg. Nem lehet csak egyfajta zenét hallgatni, mert elburjánzik az agyamban a derékszög és kockafejem lesz. Ezeken kívül rengeteg nem metált hallgatok, de azokat nem sorolom fel ide. (Mind hangszeres élőzene!) Ezen zenekarok tudnak zenét írni, és őket hallgatom tizenöt év távlatában is.
 
– Van valami pályaív, amit elképzelsz a zenekar karrierjeként, s ezt szeretnéd befutni?
 
– Tervei, álmai mindenkinek vannak természetesen. Egy jól működő gépezet legyünk, legyen sok meghívásunk, szeressenek Effronteryre járni az emberek. Szóval népszerű előadónak lenni, biztos, jó lehet.
A legtávolabbi, de kemény munkával elérhető cél most az európai nagyfesztiválokra való bekerülés, pl. a Brutal Assault nagyszínpada lenne az, ahol fel szeretnék lépni, ha kapásból kéne mondanom egy helyet.
 
– Hogy ítéled meg most az Effrontery ismertségét, népszerűségét?
 
– Megyei másodoszály (hehe). Bele kell lendülni, de azon vagyunk. A Mayfly egy óriási lendület lesz, az tuti!
 
 

– A hanganyag bookletjében köszönetet mondotok a Tiszának. Maga a lemezcím is köthető a folyóhoz. Mi a kapcsolatotok lényege?
 
– Ó a mi kis drága Tiszánk! Ott nőttünk fel, imádjuk, ezért várjuk a nyarakat. Úszni, kifeküdni a partra, kommandózni az ártérben nyakig csalánban, aztán jól elverni a parton fekvő haverokat is ezzel a hálás növénnyel – hát nincs ennél jobb?! A borítón is a Tisza szerepel virágzásakor, ami egy lenyűgöző látvány. A lemez előkészületei már csaknem öt éve elkezdődtek. Ekkor kezdtük el összeszedni, hogy mit is akarunk rá, de csak most, évekkel később forrta ki magát az egész. Így tehát némi párhuzam vonható a kérész fejlődésével. Egy szándékos paradoxon azért van a dologban; a kérész ugyan sokáig fejlődik, aztán évek elteltével kikel, tobzódik egy sort – majd "megdöglend". Remélem, a karrierünk nem lesz ennyire rövid életű!
 
– Martfűhöz mennyire kötődik még a zenekar?
 
– Teljes mértékben, rendszeresen járunk haza, meglátogatjuk a családot, na meg a helyi ismerősöket. Helyes kis város. A helyi művelődési házban rendszeresen van metálbuli, amin sok környékbeli banda jut fellépéshez. Mi is így indultunk anno.
 
– Mit vársz a lemez megjelenésétől?
 
– Remélem, megalapozza és bejáratja a nevünket a szakmában, és könnyebb lesz boldogulnunk pl. koncertszervezésben, fesztiválok, turnék leszervezésében. Továbbá azt, hogy tetszeni fog az embereknek.
 
– Mit tesztek annak érdekében, hogy elterjedjen a lemez és a zenekar híre?
 
– Turnéhegyeket szeretnék bevállalni! Tavasszal klipet készítenénk, valamint egy meglepetés dallal is jelentkezni fogunk hamarosan.
 
RIP
 
www.facebook.com/effronteryhun
www.reverbnation.com/effrontery
Kulcsszavak: Effrontery, Mayfly

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés