2013. 02. 18.
Fiatalos lendület (Cryptodira: Recursions EP)
A Cryptodira zenekar legénysége újabb jó példája annak, hogy az USA-ban mennyivel könnyebb igényes és profi bandát összehozni, mint mifelénk: az igen fiatal srácokból álló brigád kifejezetten magas színvonalon gyúrja össze legfőbb hatásait. Második kiadványuk, a 2013 januárjában megjelent Recursions úgy tud súlyos, death metal anyagként funkcionálni, hogy közben számos más leágazást is ügyesen bevon a dalokba. Így egyáltalán nem hat idegenül egy-egy post-rockos akkordmenet, netán pár borult, jazzes basszusfutam, sőt ezektől lesz az egész izgalmas.
A Long Island-isrácok egyes fotókon Death- és Atheist-pólókban pózolnak, s valóban sokat tanulhattak ezektől a mesterektől, ugyanakkor olyan stíluselemek is megjelennek zenéjükben, mint a post-metal grandiózussága, a post-rock szellőssége, a metalcore agressziója és melodikussága, valamint a jazz és a djent töredezettsége.
Bár a négyes már a tavalyi, első kiadványán (The Four Quarters) is egészen kiforrott muzsikával jelentkezett, mi most az aktualitás kedvéért a lassan egy hónapja megjelent Recursionst ajánljuk. Az első igazi pozitívum a játékidő: közel harminchat perc bőven elég tud lenni ebből a zenéből, hiszen annyi minden történik ezalatt is, hogy legalább öt-tíz hallgatás kell ahhoz, hogy komolyan felfogjunk valamit abból, ami történik. Ilyen szempontból a Between the Buried and Me (BTBAM) legutóbbi, kétrészes művéből (The Parallax) is az első fél volt élvezhetőbb és befogadhatóbb, hiszen az csak három szerzeményből állt (fél órában), szemben a második rész fölösleges terjengősségével. A BTBAM hatása egyébként elég egyértelmű, elég csak belefülelni az Allies to Ignorance-be, ahol jól egybeforrnak a disszonáns zúzások a szép, akusztikus kipengetésekkel, hogy a gyönyörű, jazzes leállásról ne is beszéljünk.
A Cryptodira tehát egyelőre beállt az EP-k kiadására, és jól is teszik mindezt. A négy számot és egy intrót rejtő Recursions legfőbb erénye a kifinomult zenei ízlésre valló kontrasztos szerkesztésmód, mely egyszersmind remekül mederben is tartja az elsőre talán széttartónak ható ötlettengert. Fel is merül a kérdés, hogy mennyiben tekinthetjük egyáltalán death metal zenekarnak őket? Nos, míg például az Ulcerate esetében azért a legtöbb death-klisé felbukkan (csak persze jóval kreatívabban, mint pályatársaik zöménél), jelen esetben inkább csak az alapok "halálmetálosak", elég nagy hányadban fordulnak elő jazzes, metalcore-os, post-os pillanatok is. Igazán üdévé az teszi a dalokat, ahogy felfrissítik az egybegyúrt műfajokat: míg mondjuk a Meshuggah (vagy a Fear Factory) már képtelen túllépni azokon a kereten, amelyeket előbb kitalált, majd szisztematikusan belepréselte magát (s magával együtt zenekarok tucatjait, lásd djent), addig itt az On Sleepwalking olyan módon hasznosítja és helyezi új zenei kontextusba a mélyre hangolt, szaggatott riffelést, hogy az nem hat unalmasan.
A leginnovatívabb tétel talán a tizenegy és fél perces Either Fly or Fall Faster: itt aztán minden van, amit az eddigiekben felsoroltunk, s továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem válik kaotikussá a muzsika, okosan építkeznek, nem erőltetettek a témaváltások, s szerencsére a hangulati többlet is megvan (ahogy az például az Intronaut lemezeinek legjobb pillanataiban szokott történni), a zárlat puritán basszus-dob kísérettel előadott hisztérikus üvöltése pedig az Admiral Angry zenei világát is megidézi.
Azért negatívum is akad: az énekért is felelős Scott Acquavella gitáros dallamos próbálkozásai nem mindig erősek (halld a The Affirmationt) – de szerencsére legtöbbször inkább hörög és üvölt, ezzel is karcositva az összképen. A hangszeres tudást pedig manapság már jóformán nem is kell szóba hozni, de azért a dobos Matt Taibi előtt megemeljük kalapunk.
Ha a kvartett tudja tartani ezt a szintet, akkor bizony ígéretes jövő előtt állnak. Jól indul ez az év.
Cryptodira: Recursions (2013, szerzői kiadás)
A Long Island-isrácok egyes fotókon Death- és Atheist-pólókban pózolnak, s valóban sokat tanulhattak ezektől a mesterektől, ugyanakkor olyan stíluselemek is megjelennek zenéjükben, mint a post-metal grandiózussága, a post-rock szellőssége, a metalcore agressziója és melodikussága, valamint a jazz és a djent töredezettsége.Bár a négyes már a tavalyi, első kiadványán (The Four Quarters) is egészen kiforrott muzsikával jelentkezett, mi most az aktualitás kedvéért a lassan egy hónapja megjelent Recursionst ajánljuk. Az első igazi pozitívum a játékidő: közel harminchat perc bőven elég tud lenni ebből a zenéből, hiszen annyi minden történik ezalatt is, hogy legalább öt-tíz hallgatás kell ahhoz, hogy komolyan felfogjunk valamit abból, ami történik. Ilyen szempontból a Between the Buried and Me (BTBAM) legutóbbi, kétrészes művéből (The Parallax) is az első fél volt élvezhetőbb és befogadhatóbb, hiszen az csak három szerzeményből állt (fél órában), szemben a második rész fölösleges terjengősségével. A BTBAM hatása egyébként elég egyértelmű, elég csak belefülelni az Allies to Ignorance-be, ahol jól egybeforrnak a disszonáns zúzások a szép, akusztikus kipengetésekkel, hogy a gyönyörű, jazzes leállásról ne is beszéljünk.
A Cryptodira tehát egyelőre beállt az EP-k kiadására, és jól is teszik mindezt. A négy számot és egy intrót rejtő Recursions legfőbb erénye a kifinomult zenei ízlésre valló kontrasztos szerkesztésmód, mely egyszersmind remekül mederben is tartja az elsőre talán széttartónak ható ötlettengert. Fel is merül a kérdés, hogy mennyiben tekinthetjük egyáltalán death metal zenekarnak őket? Nos, míg például az Ulcerate esetében azért a legtöbb death-klisé felbukkan (csak persze jóval kreatívabban, mint pályatársaik zöménél), jelen esetben inkább csak az alapok "halálmetálosak", elég nagy hányadban fordulnak elő jazzes, metalcore-os, post-os pillanatok is. Igazán üdévé az teszi a dalokat, ahogy felfrissítik az egybegyúrt műfajokat: míg mondjuk a Meshuggah (vagy a Fear Factory) már képtelen túllépni azokon a kereten, amelyeket előbb kitalált, majd szisztematikusan belepréselte magát (s magával együtt zenekarok tucatjait, lásd djent), addig itt az On Sleepwalking olyan módon hasznosítja és helyezi új zenei kontextusba a mélyre hangolt, szaggatott riffelést, hogy az nem hat unalmasan.
A leginnovatívabb tétel talán a tizenegy és fél perces Either Fly or Fall Faster: itt aztán minden van, amit az eddigiekben felsoroltunk, s továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem válik kaotikussá a muzsika, okosan építkeznek, nem erőltetettek a témaváltások, s szerencsére a hangulati többlet is megvan (ahogy az például az Intronaut lemezeinek legjobb pillanataiban szokott történni), a zárlat puritán basszus-dob kísérettel előadott hisztérikus üvöltése pedig az Admiral Angry zenei világát is megidézi.
Azért negatívum is akad: az énekért is felelős Scott Acquavella gitáros dallamos próbálkozásai nem mindig erősek (halld a The Affirmationt) – de szerencsére legtöbbször inkább hörög és üvölt, ezzel is karcositva az összképen. A hangszeres tudást pedig manapság már jóformán nem is kell szóba hozni, de azért a dobos Matt Taibi előtt megemeljük kalapunk.
Ha a kvartett tudja tartani ezt a szintet, akkor bizony ígéretes jövő előtt állnak. Jól indul ez az év.
Cryptodira: Recursions (2013, szerzői kiadás)
fodorpe, vzsolt