2013. 04. 03.
Gyertyafényes pusztítás (Rorcal-koncert a Tündérgyárban)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két év elteltével ismét hazánkba látogatott a Rorcal. A legutóbb két helyszínen (Szeged és Budapest) is fellépő svájciak számára nagy élményt jelentett az akkori kör, hiszen a Tisza-parti bulijuk plakátját látva döntöttek úgy, hogy majdani új lemezük címének a magyar "világvége" szót használják. Így is történt, s március 29-én már a legfrissebb album turnéjával jutottak el hozzánk, mégpedig a Tündérgyárba.

Habár a koncert eredetileg a Szabad az Á-ban lett volna, ám annak sajnálatos bezárása miatt végül a Tündérgyárban gyűlhettek össze az Alpok a(l)pokalipszis-keltőinek szeánszára. Persze a szemfülesek már otthon, előzetesen is tesztelhették, milyen a Világvége, hisz februárban jelent meg: számomra egyértelmű volt, hogyha már két évvel ezelőtt kihagytam a műsorukat, most biztosan ott akarok lenni.

Tény, hogy előző anyaguk, az egyetlen, hetvenperces tracket tartalmazó, súlyos sludge-monolit Heliogabalus meghallgatása élőben izgalmasabb lett volna, mint a mostani, black metalba hajló szerzeményeké, de azért így is remek élményben lehetett részünk – szerencsére egész szép számban gyűltünk össze (nagyjából száz fizető néző).

Ezt a két előzenekar is megtámogatta. Bár a Rosa Parksot kedvelem, és láttam is már őket párszor, kicsit meglepett, mikor megláttam a nevüket a fellépők között: hangulatilag ugyanis igencsak távol áll egymástól az általuk játszott, szellősebb-dallamosabb post-rock, illetve a Rorcal zordon, dallammentes pusztítása. Ennek ellenére a srácok most is kitettek magukért. Ez volt egyébként első fellépésük új dobosukkal, az azóta feloszlott marionette ID-ből leigazolt Bíró Péterrel. Új számokat is játszottak, ezek a már eddig ismert irányvonalat követik (szóval nem csaptak falhoz), de azért élőben még mindig jó találkozni velük.

A másodikként "melegítő" Oakent korábban nem ismertem, és bár van fantázia abban, amit csinálnak, annyira azért nem nyűgöztek le, hogy komolyabban beleássam magam a munkásságukba. Zenéjük némi Neurosis-felhanggal bíró, darkos, screamós hardcore, amit igyekeztek kellően energikus és látványos előadásmóddal kísérni. A dUNÁ-ban is zenélő, itt énekesként és sampleresként funkcionáló Gábor vajon minek erőltette, hogy egy állótam és egy cintányér is legyen előtte, ugyanis semmi sem hallatszott abból, amikor ezeket püfölte. Nem az én zenekarom az Oaken, de azért még sokra vihetik.

A Rorcal viszont azt hozta, amit vártam tőle, kíméletlen erővel gördítették végig rajtunk új anyagukat. Színpadképüket két, vörös gyertyákkal teletűzdelt kandeláber, füstgép, illetve a dob elé/alá felállított stroboszkóp tette teljessé: aki elől és szélen állt, annak nemcsak arra kellett figyelnie, hogy lángra ne kapjon a feje vagy a ruhája, hanem arra is, hogy az erős, vakító fénytől ki ne égjenek a szemei. De persze maga a tényleges világvége se vidámsággal telne, úgyhogy a hangulatfokozó elemek maximálisan segítették a zenekar dolgát. Akik nem kis lendülettel prezentálták legfrissebb nyolc tételüket, s láthatóan már a Kehlvinből kölcsönzött cimbora, az énekes Yonni is beilleszkedett.
 

A ráadásként újra elreszelt V után láthatóan mindenki elégedetten támolygott tova a külső helyiségek felé, a banda pedig fáradtan, de kedélyesen lézengett még a klubban. Haverjaim el is kapták őket egy kis csevejre, amely abból állt, hogy ecsetelni kezdték nekik, mi lehetne következő kiadványuk címe: a kellően bizarr kifejezést (halzivatar – az eredetét inkább fedje jótékony homály) hallva és értelmét elmagyarázva úgy tűnt, a tagok megfontolás tárgyává tették a dolgot, kérték is, hogy írják fel nekik ezt a szót. Szóval jajj nekünk, ha a közeljövőben uszonyos fellegek lepik el Svájc környékét.

Rorcal, Oaken, Rosa Parks
Tündérgyár, 2013. március 29.
Belépő: 1200,-
 
vzsolt
Kulcsszavak: Rorcal

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés