2013. 04. 30.
Amorphis: Circle – Tales from Winter Wonderland (VIII.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aki rendszeresen olvassa a publikációinkat a Scriptum Metallumon, tudja, ám a biztonság kedvéért rögtön az elején coming outolok: az Amorphis a kedvenc zenekarom. Nem mesélem el, hogy miért – aki kedveli ezt a sajátos zenei világot, alighanem érti, ízlésről diszkussziót folytatni pedig meglehetősen komplikált. No de, mindezzel csupán előrevetíteni akartam a preferenciáimat, s még időben jelezni: nem emiatt gondolom azt, hogy a Circle kiváló lett.   

Az első találkozás a lemezzel
6299 forint, borsos ár a csomagért, a kiadó azonban kitett magáért. Puritán, csaknem monokróm, esztétikus ládika, amelyben két digipak lapul: egyik az új lemezt, másik a bónusz DVD-t tartalmazza, amely a lemez készítését örökítette meg. Külön szövegkönyvet találunk még a dobozban, valamint egy zenekari plakátot.

Zene
Az előzetesen ismertté vált dalok (Hopeless Days, Shades of Gray, Enchanted by the Moon) igazolni látszottak a csapat állítását, miszerint az előző négy lemez egységes zenei irányvonaláról az alkotói vágyak merészebbé válása okán letértek, s új dolgokat próbáltak ki; tüzetesebb hallgatás után azonban a kísérletet inkább a korai, death metalos és a kései, melodikus-prog Amorphis ötvözeteként írhatnánk le kevesebb egyértelmű megoldással, mint az előző, The Beginning of Times esetében. Azaz felforgató erejű változásokat nem tapasztalni, megmaradtak az alapvetően melankolikus hangoltású dallamok, a refréncentrikusság, a folk motívumok nagyon finom áthangolása – pusztán a kivitelezés lett valahogy fajsúlyosabb, jobban nehézkedő és az előző lemezek jól kidolgozott egysége után talán eltérőbb is.

Dalok
S hogy milyen eredmény születik abból, ha a Tales from the Thousand Lakes és a kései Amorphis világából születik új elegy? A nyitó Shades of Gray, a súlyos, mégis érzelmes Hopeless Days vagy az óriási, komor atmoszférát teremtő Enchanted by the Moon a válasz a kérdésre: úgy tűnik, az Amorphis bármennyit is kalandozott az általa kedvelt zenei palettán, korai időszakuk nehéz, ám dallamokat rejtő death metalja könnyedén összebékül a jelen melódiáival és szerkezeteivel – alighanem Tomi Joutsen énekesnek is nagyban köszönhetően. S hogy a komor föltámadás titka elmélyüljön, arra az ugyancsak klipesített Nightbird’s Song a garancia: a dalban úgy váltják egymást a remekebbnél remekebb black és death riffek, vokálok és a kifinomult dallamos harmóniák, s oly sűrűn épülnek egybe, rétegződnek egymásba, illetve váltják egymást, hogy sem a dalszerzői affinitást és frissességet, sem a magas színvonalú alkotást illetően szemernyi kétség sem marad.

Voltaképp valamennyi dalt kiemelhetném: az utóbbi lemezek vonalát követő, szomorú s magával ragadó melódiákat úsztató Mission-től és a The Wanderertől vagy a Narrow Path-tól az igen finom prog megoldásokkal is operáló titkos kedvenc Into the Abyss-ig és a hasonlóan finom, igényes, záró A New Day-ig. Utóbbi lágy harmóniáival, ringató dallamaival, különös hangszerelésével kimondottan békét, megnyugvást sugárzó darab, ritkaságszámba menő módon hihetetlen pozitív üzenetet hordoz, lepihen és megnyugszik a gondolkodó elme és az érző szív. Viszont ha már emóciók: összességében is elmondható, hogy súlyos témái és szomorú pillanatai ellenére a Circle egy felszabadult, békét, a természet békéjét sugárzó album, mely ugyan nem érintetlen a mítoszok északon és másutt máig kelendő fűszerétől, mégsem, egyetlen pillanatig sem tűnik művinek, illetve "csináltnak" – sokkal inkább talált, meglelt zenei nyelvről van szó, s ez hatalmas különbség.
 

Folk
Éppen a föntebb említett meglelt zenei nyelv okán mondható, hogy az Amorphis esetében aligha a népi dallamok és motívumok egyszerű beépítéséről, mint inkább újrafogalmazásáról és áthangszereléséről van szó, ami különösen termékeny összehangba lép a hagyományos fölállás nyújtotta, egyebekben rétegzett és számos különlegességet tartogató zenei világgal. A Circle e téren valamivel többet nyújt, mint elődei: már a nyitó Shades of Gray tartalmaz egy hangulatosan átértelmezett északi futamot, mely az Elegy perspektívájában válik meglehetősen szellessé és havassá; a Mission és a Narrow Path ugyanebben a szellemben pattogósabb, jellegzetesen táncos melódiákat tesz meg fő motívumának. Utóbbiban ismét előkerül a fuvola, amely azonban önmaga jogát végül a Nightbird’s Songban nyeri el, ahol a címben szereplő éjjeli madárka általa szólal meg. S végül e szép hangszer többek közt az Enchanted by the Moonban, valamint az A New Dayben kerül elő ismét, ahol mellette az Am Universum után újfent szerepet kap a visszafogottan, békésen megszólaló szaxofon. (Utóbbi egy szóló erejéig már az Into the Abyss-ben szintén fölbukkan.)

Kör
Az Amorphis annyiban bizonnyal körbe jár, hogy képtelen rossz albumot készíteni. A Circle-ről nem tudok negatívat mondani, 9 hibátlan dal kalauzolja a hallgatót ismerős-ismeretlen tájakra. S még a bónusz trackként szereplő Dead Man’s Dream is ott figyel a végén, a zenekartól szokatlan módon pszichedelikus témákat variálva át thrash és death stílusra, melybe csak azért is sikerül becsempészniük a dallamos refrént – hihetetlen dalérzékről és kompaktságről téve tanúbizonyságot.

Erről szól a Circle.


Amorphis: Circle
Nuclear Blast, 2013.
9 + 1 dal (51 perc)


 
Kulcsszavak: Amorphis

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés