2013. 05. 08.
Ördögi mestermunka – Slayer: Diabolus in Musica
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ördögi mestermunka – Slayer: Diabolus in Musica
Most, hogy szegény Jeff Hanneman elhunyt, napi beszédtéma a Slayer, s nem szűkölködünk a visszaemlékezésekben, részvétnyilvánításban, a Slayer eddigi karrierjének – különösen a klasszikusnak tekintett lemezek – méltatásában. Angel of Death, Raining Blood, South of Heaven, War Ensemble, Seasons in the Abyss – csupán néhány sokat emlegetett tétel Jeff repertoárjából. Az alábbiakban a Diabolus in Musicára való emlékezéssel tisztelgek a remek gitáros előtt.


Az 1998-ban publikált album számos tekintetben eltért a Slayertől megszokott innovatív, iskolateremtő extrém thrash iránytól, jóllehet extremitásban, brutalitásban új dimenziókat nyitott meg. Sokszor sokan elmondják, hogy ez az időszak a metálzenéknek a pop-punk, a grunge és az alternatív muzsikák térnyerése miatti visszaszorulásának kora, pontosabban az úgynevezett ínséges idők vége, amikor a nu metal már erőteljesen megvetette lábát, a hardcore, a metalcore, valamint a neo-thrash és a neoklasszikus heavy éledezni és erősödni kezdett. Éppen ezért nem ritkák ama meglátások, amelyek szerint a Diabolus in Musica ebben a forgatagban kontextualizálható, és a zenekar stílusának apró módosulásai mindezektől nem függetleníthető. (A megújulást jelzi az eltérő logó és albumborító is.) Kétségtelenül közel járunk az igazsághoz: a lemez dalaiban a kortárs extrém metal és a hardcore hatásai egyaránt megtalálhatók (pl. Death’s Head, Stain of Mind, Love to Hate), ugyanakkor észre kell vegyük, hogy a Divine Intervention rekapitulációja és az Undisputed Attitude punk- és hc-feldolgozásokat rejtő gyűjteménye egyszerre kényszerített ki új irányt, illetve eredményezte az enyhén hc-s megoldások jelenlétét. Mindez azonban oly rafináltnak, s mellette annyira ösztönösnek érződik a lemezen, hogy egyetlen percig merül föl a kétség: Slayert hallgatunk. Az igazán nagy zenekarok hallhatóan arról mutatkoznak meg, hogy sajátos, találékony és előremutató zenei világuk a hatások sűrűjében is kikezdhetetlenül erősnek és individuálisnak tetszik. Nem csupán stílusgyakorlatokat végeznek, hanem a stílus a kezük alatt önállóvá és megismételhetetlenné válik.
 

Már a lemezt nyitó Bitter Peace intrója is azt a sajátos, elborult és gonosz zenei világot viszi színre, amely a Slayer teljes munkásságának jelképe, s amelyet ennek az albumnak a címe ugyancsak demonstrál. A gonosz erők zene általi fölszabadítása náluk oly természetes, annyira teremtett és meglelt (nem pedig "csinált"), hogy a csapat nem véletlenül vált már a legkorábbi időkben a sötét és durva stílusok első számú és megkerülhetetlen forrásává. A Bitter Peace a gonoszra s vészterhesre hangolt intrót és a finom basszusfutamokat követően elemi erővel robban be, s bár képében hagyományos, gyors Slayer-tételt kapunk, a – nincs rá jobb szó – rafinált sötétség ijesztő méreteket ölt, a mélyebbre hangolt gitárok és a mindent betöltő, horzsoló riffek pedig rögvest padlóra küldik a hallgatót. Már itt hallatszik, hogy a korábbi gyors lemezek dalaihoz képest ezúttal sokkal több váltással, kiállással, variációval dolgozik a zenekar, Paul Bostaph pedig elképzelhetetlenül húzós és változatos alapot ad a maga Lombardo-iskolát követő, azt azonban elvitathatatlanul megvariáló játékával (s olyan újszerű, előtérbe kerülő, agresszív hangzással, amelyet csak a következő God Hates Us All-on sikerült még durvábbra venni – ott alighanem fokozhatatlanná téve a súlyosságot és tökéletességet).

A Death’s Head, a Stain of Mind és a Love to Hate viszonylag kevés hangból, illetve témából építkező, hc-sen lüktető szerzemények, amelyeket slayeres harmóniák törnek meg, s a Death’s Headben még azt a bizonyos három hangot is hallani véljük, amelyek valamiként a színtiszta gonoszság inszcenírozói lehetnek – s éppen azokban a kiállásokban, amelyek során Tom Araya bőgőjének játékában gyönyörködhetünk. Az említett dalok kimondottan újszerűek a zenekar repertoárjában, és bizonyítják, hogy a számos úton-módon bejárt extrém thrash muzsikákat csodamód tágítani lehet egy kis ötletességgel. Ugyanez mondható el a lassú sodrású, súlyos hangulatú Overt Enemyről vagy az abszolút kedvenc Perversions of Painről, amely mesteri futamaival és váltásaival, remekül előkészített szólójával és kiváló feszültségkeltő, fokozásra épülő záró vokáljával a Slayer-életművön belül is különleges pozíciót foglal el. A Desire sorozatgyilkosos témája hagyományosabb felépítésű, azonban a vissza-visszatérő harmóniák itt sem identikus variációkban jelennek meg, a dal elején fölbukkanó zseniális, szaggató riff pedig meglehetős késleltetéssel, kiváló dramaturgiai érzékről téve tanúbizonyságot tér vissza a dal utolsó harmadában.
 

Az In the Name of God az egyetlen King-tétel a lemezen, e helyütt azonban Kerry is kivette a maga részét az újításból, hiszen a jól eltalált kihagyásos riffek, a lüktető átvezetés és a levezető, sikoltós, kánonban megszólaló szólók az azt fölvezető darabos témával és megszakított tamjaival a suspense tökéletes zenei megtestesülése. A Scum futball-témája a sebesség ellenére szinte üdítő a lemezen és a hagyományos Slayert idézi; a Screaming from the Sky és a Wicked lassú, szinte sámáni lüktetésű, atmoszférikus darabjai viszont ismét a zenekar gonoszabb arcát mutatják egészen a keretes szerkezetet megteremtő, ostorcsapásszerűen érkező, váltásokkal szintén teli Pointig, amely valóban pontot tesz ennek a vitán felül mesteri Jeff-lemeznek a végére.

Ugyan nem hat elsőre, sem másodikra az anyag, de mint minden jó zenei alkotásnak, ennek is időt kell hagyni. Úgy vélem, mára nincs kétség afelől, hogy a Slayer-oeuvre-ban stabil helye van a Diabolus in Musicának, mi több, mérföldkő, hiszen a tradicionális gyökereit megtartó, ugyanakkor modernizálódni képes Slayert mutatja, amely a számos extrém stílus közepette is magasan a mezőny fölött uralkodik. Ahogy egyik DVD-jük címe mondja: Still Reigning. Nyugodj békében, Jeff.


Slayer: Diabolus in Musica
American Recordings, 1998.
12 dal, 46 perc



 
Kulcsszavak: slayer, Jeff Hanneman

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés