2013. 10. 01.
Tanszéket a metálzene kutatásának?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tanszéket a metálzene kutatásának?
Kik azok a metálkutatók? címmel közölt összeállítást Tófalvy Tamás kollégánk a Magyar Narancs 2013. szeptember 13-ai számában. A népszerű zenei stílusok honi vizsgálatának megújításában az elmúlt években oroszlánrészt vállaló szerző amerikai, brit és magyar kutatókat kérdezett arról, hogy vált a metál a társadalmon kívüliség szimbólumából tudományos projektek tárgyává. Mivel a hetilapcikkben természetszerűleg csupán rövidítve bukkanhattak föl válaszaink, most közreadjuk eredeti beszélgetésünk szerkesztett változatát.

Tófalvy Tamás: Mit gondoltok, mi lehet az oka annak, hogy ma elfogadottabb, elterjedtebb a metálzenék akadémiai vizsgálata, mint tíz éve volt?

LVP: Amennyire látom, a populáris műfajok közül nem csupán a metálzene foglalkoztatja a népszerű kultúra kutatóit, hanem a szélesebb értelemben vett popzene. Az akadémiai diskurzusok, a perspektívák kiszélesítése magában a tudománypolitikában sem új dolog, itt azonban nem vonnék ilyen szigorú párhuzamot a gondolkodás mintázatainak kiterjesztésével, illetve a (tudomány)politika távlatosabb szemléletváltásával. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi időkben a népszerű kultúra is számos aspektusában olyan kutatási területet biztosított kultúrkritikusoknak, szemiotikusoknak, antropológusoknak vagy éppen irodalmároknak, kultúratudósoknak, amelyek a hagyományosan "akadémikusabb" kérdéseket is újrapozicionálhatták.

Fodorpe: A kultúra elitista fölfogásának nyilván számos támaszpontot kellett föladnia ahhoz, hogy ez a tudományos átrendeződés bekövetkezzék. Mindaddig, amíg emberek által létrehozott alkotások kultúrához való viszonya értékalapú s nem antropológiai alapvetéssel bíró megközelítésből mérlegelődik, a népszerű kultúra inkább csak a rossz ízlés folyamatos újratermelődésének bizonyítéka maradhat, s kevésbé érdemes az akadémiai figyelemre. Tudjuk persze, hogy cultural studies területén ez a vita harminc esztendeje eldőlt, s azóta inkább már csak az a kérdés: a popkult mely szegmense képes valóban termékeny tudományos kutatások tárgyává válni. A metál esetében az angol nyelvű kutatások a ’90-es évek elején kezdődtek, de inkább csak a 2000-es években kaptak lábra. Annak eldöntése, hogy ez a metál belső alakulástörténetével hozható-e szorosabb oksági kapcsolatba, vagy azzal a kultúratudományi boommal, mely a brüsszeli csipkeveréstől a black metál politikumáig minderről képes érvényes (vagy annak tetsző) állításokat tenni, nem könnyű feladat, talán akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk: mindkettőnek van benne szerepe.

TT: Ti saját akadémiai köreitekben kaptok, kaptatok szkeptikus megjegyzéseket a témára? Ha igen, akkor milyen séma szerint szerveződnek ezek a megjegyzések?

LVP: A magam részéről többnyire pozitív és megerősítő visszajelzéseket kaptam, egy alkalommal fordult elő, amikor egy kollégám "magas labdának" nevezte, ha nem is ezt a fajta kutatást, de a témát magát. Majd viccesen hozzátette, nem zavar-e, hogy minden irodalmár metált hallgat. Egészséges szkepticizmus volt ebben, s az ilyenekből termékeny disputák szoktak keletkezni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a szakmai közösség egy megalapozott, eredményekkel kecsegtető kutatást akkor is többnyire elismerően fogad, ha épp magát a kutatás tárgyát hírből sem – vagy éppen csak hírből – ismeri. Magának a metálközösségnek a tudományos munkák iránti érdeklődéséről vagy igényéről nem tudok, azonban ha valahol, hát itt kételkedő lennék.

TT: Itthon mely tudományos periodikákban/tudományágakban találkoztok leginkább a metálkutatással foglalkozó tudományos cikkekkel?

Fodorpe: Őszintén szólva nem hiszem, hogy Magyarországon jelenleg létezne már komolyan vehető eredményekkel büszkélkedő metalkutatás, jó esetben arról beszélhetünk, hogy vannak (többé-kevésbé) összehangolt próbálkozások arra nézvést, hogy egyszer majd, a nem túl közeli jövőben azt mondhassunk, termel a tudományos üzem – volt néhány konferencia az elmúlt években, ahol más popzenei formákkal együtt a metál is szóba került, s ezeknek a tanácskozásoknak az anyagaiból aztán kötetek készültek (Tófalvy – Kacsuk – Vályi szerk.: Zenei hálózatok; Havasréti – Guld szerk.: Zenei szubkultúrák médiareprezentációja) volt a Replika remek metál-összeállítása (2008/65.: Extrém színterek. Zene, műfajok és online közösségek), vannak folyóiratközlemények, de pl. a témában született magyar nyelvű tudományos monográfiáról, megvédett doktori értekezésekről, a kurrens angol-német szakirodalom folyamatos fordításáról-szemlézéséről nem tudok. Kérdés az is, hogy kinek ír(na) a honi metálkutató: annak az akadémiai közegnek, aki ismeri az alkalmazott elméleti keretet, kutatási módszertant és terminológiát, viszont gőze nincs arról a szcénáról, amiről a kutatás beszél, vagy annak a metálközönségnek, ami – látva a honi zenei off- és online-újságírás diszkurzív trendjeit és kommentelési szokásrendjét – jól megvan anélkül, hogy nálunk is megalakulna a deleuze-iánus vagy épp fenomenológus szárnya a black metál kutatócsoportnak. Ha van szkepszis, akkor ez szerintem a szcénán belül erősebb, s kevésbé az akadémiai körökre jellemző. Másfelől persze olyan időket élünk, amikor mifelénk a kultúratudományok szerény mértékben élvezik az oktatáspolitika rokonszenvét, s ilyenkor talán hamarabb születik megértés Vas Gereben filológusa és az új-zélandi post-death metál titkának faggatója között.
 

LVP: Emlékezetem szerint a Replikán kívül a Debreceni Disputában is voltak hasonló cikkek, illetve saját vonatkozó írásaim egy részét a Prae-ben és a Partiturában jelentettem meg. Ez az "elszórt" jelleg, ez a széttartás ugyan magát a kutatást egészen esetlegesnek láttatja, mifelénk örülni kell, ha egyáltalán alaposabb, korszerű és átgondolt szövegek látnak napvilágot a témában.

TT: A saját személyes tudományos szocializációtokban mi volt az a pont, amikor úgy döntöttetek, írni és kutatni is fogtok valamit, amit mint zene szerettek?

LVP: Egy szemináriumi dolgozatot – amely a metálzenét kedvelők identitás- és normaképző magatartásáról, diszkurzív-retorikai jellegzetességeiről kívánt néhány gondolatot vázolni – fejlesztettem először OTDK-dolgozattá, amely számomra is meglepő módon nyertes lett 2003-ban kommunikációtudomány szekcióban, majd ebből lett később egy rendes publikáció. Ezt – a lelkes és támogató szűk baráti és szakmai fogadtatást követően – további hasonló publikációk követték. Szóval azt mondhatom, hogy teljesen megszokott "tudományos szocializációs" folyamatról volt szó.
 

TT: Számotokra mi a metálzene kutatásának legfontosabb terepe, témája?

Fodorpe: Erős bennem a kétség, hogy bármi iránt tartós esztétikai vonzalom tudna bennem kialakulni anélkül, hogy valamelyest ne próbálnám megismerni azt, ami érdeklődést kelt bennem. A kíváncsi emberre az jellemző, hogy gyorsan változik kíváncsisága tárgya. Én nagyon kevéssé vagyok kíváncsi, régi vágású vagyok abban a tekintetben, hogy kevés dolog foglalkoztat, de azokkal igyekszem értelmezői viszonyt is kialakítani. A 2000-es évek elején az amerikai, a skandináv és a német metálszcénában létrejött poszt-metál zsáner azt a reményt keltette bennem, hogy valóban érdemes (még vagy újra) figyelni arra, mi történik a metálzenék világában. Az a lebilincselő esztétikai élmény, amely az említett műfaj legjavát hallgatva keletkezett bennem, volt a legfontosabb ösztönző abban a tekintetben, hogy kövessem figyelemmel, milyen befogadói attitűdök és leíró-értékelő nyelvhasználati formák működnek ezen a színtéren. Engem elsősorban a zene érdekel, s az, hogyan lehet az általa keltett érzelmi-testi hatásról érvényesen nyilatkozni – nem vagyok szociológus, sem politológus, ez is közrejátszhat abban, hogy az angolszász metálkutatás fő hívószavai, a szubkultúrától a faji és nemi igazságtalanságok újratermelődésén keresztül a letűnt korok ideológiáinak visszatéréséig kevésbé foglalkoztat akkor, amikor a metálról írok, ráadásul az általam kedvelt műfajok talán nem e szempontok alapján kérdezve bizonyulnak a legbeszédesebbnek.

LVP: Sokféle szemléletű és irányultságú, népszerű zenével foglalkozó dolgozatot láttam, a legtöbbje valamilyen ideológiai szempont mentén igyekezett értelmezni a zenei szubkultúrákat vagy színtereket. Magam is hasonló kiindulópontok mentén értekeztem a metálzenéről (identitás, norma, közösségképzés, eszmeiség, ideológia), ugyanakkor engem mindig is a produkció szemiotikája és hermeneutikája érdekelt. Ha tetszik, ezekben a módszerekben is mindig lehet találni ideológiakritika mozzanatot, azonban engem ma már jobban izgat a zene és a színre vitel materiális-hermeneutikai összetettsége, a jelenlét-élmény és a jelentésforgalmazás közti bonyolult viszony.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés