2014. 08. 25.
Észak nem felejt – Sólstafir: Ótta – Tales from Winter Wonderland (IX.)
Az izlandi Sólstafir sem mai játékos. A zenekar csaknem húsz éve, 1995-ben alakult, az idén augusztusban megjelent Ótta az ötödik nagylemezük. Viking/blackként kezdték pályafutásukat, ám érezni lehetett, hogy szűkös lesz számukra e műfaji-stiláris keret. Jelenleg valahol a posztrock és a pszichedelikus muzsikák közti senkiföldjén mozognak, nem is akárhogy.
Észak nem felejt játszani. A hagyományos viking/black/pogány, majd különböző Stimmung- és emocionális témákból építkező szöveg- és hangulatvilágot átjárja valami karakteres és tömény füst, talán a szárazjég gőze, ami tipikusan a nordikus zenekarokra jellemző, és szétterjed, mint köd a havas pusztában. Tapodjuk a fagyott, hóval borított földet, és közben nem tudunk semmit az egészről, akár Jon Snow. Annyit talán mégis, hogy ennek a zenének a gyökere valahol a hetvenes években lelhető föl, keveredett a keményebb, karcosabb hangzások világával, végül megfürdött az északi sötétben és hidegben. Hangzásképben csupán érintőlegesen, fölfogásban és dal-, valamint albumszerkezetben a finn Moonsorrow rokona, hozzá képest viszont valamelyest klasszicizálódott az idők során.
Észak nem felejt játszani. A hagyományos viking/black/pogány, majd különböző Stimmung- és emocionális témákból építkező szöveg- és hangulatvilágot átjárja valami karakteres és tömény füst, talán a szárazjég gőze, ami tipikusan a nordikus zenekarokra jellemző, és szétterjed, mint köd a havas pusztában. Tapodjuk a fagyott, hóval borított földet, és közben nem tudunk semmit az egészről, akár Jon Snow. Annyit talán mégis, hogy ennek a zenének a gyökere valahol a hetvenes években lelhető föl, keveredett a keményebb, karcosabb hangzások világával, végül megfürdött az északi sötétben és hidegben. Hangzásképben csupán érintőlegesen, fölfogásban és dal-, valamint albumszerkezetben a finn Moonsorrow rokona, hozzá képest viszont valamelyest klasszicizálódott az idők során.
A 2011-ben publikált, kétrészes Svartir Sandar egy fájdalmas, elégikus-melankolikus utazás volt a jégszigeti hazába, amiben végig ott pulzált valami belső kín. A nagyívű keservet Aðalbjörn Tryggvason énekes megkínzott, ám feledhetetlen dallamai közvetítették, a környezet atmoszféráját, melyben e szenvedés (olykor szinte szenvelgés) materializálódhatott, az instrumentumok teremtették meg. Az Ótta hasonló utakon jár, noha a klasszicizálódás folytatódott. Talán valamivel kevesebb gitárt hallunk ezúttal és több billentyűt, az ének is végig tiszta, az egész olyan, mintha a vadcsapások után egy hűvös forrásnál pihennénk meg. A kitartott, helyenként filmzeneszerű zajokat és epikus betéteket mindig körülöleli valamilyen jól komponált és kivitelezett dallam(menet), legyen az vokál vagy hangszeres megszólalású. Az élmény (művészileg konstruált) humán eredetét ugyanakkor jól ellenpontozza – illetve kiegészíti – az itt-ott hallható, elnyújtott, lágy kiáltás, mely még vagy már nem vokál, de nem is nélkülözi az emberi horizontot.
Az Ótta, akárcsak elődei, természetesen egészben fogyasztandó, ugyanakkor a dalok külön is működnek. Az album íve – metálosabb kontextusban – nem magától értetődő, de hát (már) nem is metállemezről van szó: egy nagyon szerethető, de rögvest a spleen kellős közepébe röpítő nyitó kompozíciót hallunk (Lágnætti), majd a címadó füves-elszállós nagytotáljával valamiféle ismerős hangszeres-táncos rituálé idéződik meg. A hagyományos verziót záró, szintén nagyívű Náttmál mellett ez a két leghosszabb tétel az albumon, köztük 5-7 perces, ám nem kevésbé atmoszférikus darabok kaptak helyet. Nem lehet ugyanakkor elégszer nyomatékosítani, hogy miként a Moonsorrow két-három, egyenként húsz-huszonöt perces darabból álló utóbbi lemezeinél kikerülhetetlen, úgy a Sólstafirnál is az a legcélravezetőbb, ha egyben hallgatjuk. Nem könnyen emészthető, borús őszi és téli napokra és estékre viszont elsőrangú atmoszférateremtő muzsika.
10/10
A zenekar 2014. november 19-én a budapesti Dürer Kertben lép fel.
További információk és streamek itt.
Sólstafir: Ótta
Season of Mist, 2014.
8 dal, 57 perc (bónuszolt: 11 dal, 77 perc)
Kulcsszavak:
Moonsorrow, Sólstafir