Halott-é a metál?
A nyári fesztiválok kapcsán nemrég érdekes cikk látott napvilágot az Index kultúra rovatában, amely többek közt arról merengett, hogy a nagy zenekarok megöregedésével és kihalásával marad-e annyi spir…
Egyelőre a semmit markolják (Palms)
Arról már többször is említést tettünk blogunkon, hogy az Isis zenekar feloszlását mennyire sajnáljuk, s abból a szempontból föltétlen elhamarkodottnak éreztük, hogy a banda lemezein nem vált önismétl…
Heti hangadás – "A szennyeszsák megtelt"
Az utóbbi pár hétben valahogy kevéssé volt/van kedvem a zenehallgatáshoz. Vagy időm, vagy kedvem nincs ahhoz, hogy komolyabban is elmélyedjek egy-egy albumban. Pedig lenne miben: mind a Neurosis, mind…
Égbekiáltó muzsika (Rosetta: A Determinism of Morality)
Tény, hogy az Isis feloszlása után hatalmas űr keletkezett a metal muzsikák elvontabb, komplexebb, gondolatibb frontján, s bár továbbra is elmondható, hogy jelenleg nincsenek olyan zenekarok, amelyek …
In memoriam Isis
Az Ízisz név egy ideje már nem csak egy egyiptomi istennőt takar: 1997-ben ugyanis a fáraók világától távoli Amerikában megszületett egy férfiak alkotta zenekar, amelynek szintén kijár az „isteni” jel…
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés