Nem a hova számít, hanem a hogyan (Black Sheep Wall-interjú)
Mivel idén márciusban megjelent nagy kedvencem, a Black Sheep Wall második albuma, a No Matter Where It Ends, így ismételten késztetést éreztem arra, hogy kifaggassam a srácokat néhány dologról. Szere…
Tényleg mindegy? (Black Sheep Wall: No Matter Where It Ends)
Kiadós szünetet követően 2012-ben végre új lemezzel örvendeztette meg rajongóit a Black Sheep Wall zenekar. A brutális, lassú és nyomasztó "nihilcore"-brigád ugyanott folytatja, mint ahol a zseniális …
Hangjai a világvégnek II. (Neurosis-pályakép)
Veszélyes, már-már a testi és szellemi épséget sem kímélő vállalkozás lenyomata olvasható az alábbi sorokban. Régóta érett már a gondolat, hogy a kilencvenes évek, s a jelenkor egyik legmeghatározóbb …
Hangjai a világvégnek I. (Neurosis-pályakép)
Veszélyes, már-már a testi és szellemi épséget sem kímélő vállalkozás lenyomata olvasható az alábbi sorokban. Régóta érett már a gondolat, hogy a kilencvenes évek, s a jelenkor egyik legmeghatározóbb …
Magyar – metál – közönség – ízlés
Egy közösség, egy társadalmi vagy kulturális csoport szokásai, hite, ízlése nem napok, évek, hanem évtizedek alatt változik. Hazánk metálos közönségének zenehallgatási szokásai is jelentős módosulások…
Iszapos földeken járva (Torn From Earth EP)
A budapesti Torn From Earth zenekar nagyjából abban a tempóban dolgozik, mint amilyen sebességgel zenéjük is "száguld": szép komótosan, megfontoltan, a minőségi szempontokat figyelembe véve. 2009 után…
Heavy Metal Chainsaw* (Black Breath: Sentenced To Life)
Mintha láncfűrész szólt volna hozzám – ferdítem el a seattle-i zenekar hangzása irányába János látomásainak gyűjteményéből az idézetet. S valóban, ha a tengeren túli (hang)tartományok közül ignoráljuk…
Fényhozók (Primal Rock Rebellion: Awoken Broken)
Zenei találékonyság, sokrétűség, alázat, otthonoság-érzet, egyedi megoldások, kiváló komponáló készség, tudatos visszafogottság a virtuozitásból a dalok hatásosságának érdekében – az Iron Maiden-gitár…
Non compos mentis (Krampüs: Mental Holocaust)
Ha férfias szórakozásra, mégis kényeztető felüdülésre vágysz, a legegyszerűbb, ha az aromafürdő és a masszázs helyett nekrotikus környezetet varázsolsz magad köré – ám ha félsz a hullaházban, vagy a t…
Tavaszi slágereink – Adrenaline Mob: Omertá
2011-ben ígéretes EP-vel jelentkezett Mike Portnoy ex-Dream Theater-dobos új csapata, az Adrenaline Mob élén. A napokban megjelent teljes album tartalmazta zenének nem sok köze van a progresszív stílu…
Mérsékelt hullaszag – Soulfly: Enslaved
A napokban publikálta új lemezét a Max Cavalera vezette Soulfly. Az Enslaved címre keresztelt anyag a nyolcvanas, kilencvenes évek death mintáit csak annyiban rendezi újra, amennyiben a Soulfly stílus…
Belezők, hulladarálók, pépesítők – Psycroptic, Asphyx, Cannibal Corpse
Súlyos, kompromisszummentes zenékben szerencsére 2012-ben sincs hiány. Ahogy ígértük, a télvégi-koratavaszi durva zenék legismertebbjei közül válogatva a grindcore muzsikák friss termése után az aktuá…
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés